EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA CSÍKSOMLYÓNA népviselet, a néptánc és a népdal ünnepeSarlós Boldogasszony napján, az ünnepi szentmise bemutatása után került sor július 2-án a csíksomlyói Nyeregben az Ezer Székely Leány Napja színpompás mûsorára. A Gergely István és Boros Károly plébánosok celebrálta szentmise elõtt dr. Csedõ Csaba István, Csíkszereda polgármestere és Boros Károly, mint az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke köszöntötte az egybegyûlteket. A szentbeszédet Gergely István plébános mondta. A déli harangszó után megkezdõdõtt az, amiért sok ezren gyûltek össze a Nyeregben. Az idei Ezer Székely Leány Napja szervezõi hagyományápolást ösztönzõ, közönségcsalogató fogásnak szánták egy kis fajcsikó kisorsolását, s tegnap az idõjárásra sem panaszkodhattak a szép számban összegyûlt érdeklõdõk. A nyári meleget kellemes szél mérsékelte. A szórakozást lovaglóverseny nyitotta meg, melynek gyõztese, a csíkborzsovai Barabás László szintén egy gyönyörû csikót vihetett haza, hogy néhány év múlva már ezzel próbáljon szerencsét hasonló versenyen. A néptánc, népzene és népviselet ünnepének hosszú órái a lóverseny után következtek, Szentkeresztbánya hagyományápolóinak színpadra lépésével. (Közben osztatlan sikert arató lovasíjász-bemutatóról is gondoskodtak a szervezõk.) Láthattunk most alakult, útkeresõ együttest, mint amilyen a borzsovaiak 50 tagú, szép mûsort bemutató, ígéretes csoportja volt, de láthattunk hivatásos táncegyütteseket is. Elsõnek közülük a sepsiszentgyörgyi Háromszék Állami Népi Együttes lányai dobogtatták meg a szíveket, elsõ színpadra lépésük alkalmával gyönyörû tánckölteményt mutatva be, majd a végén a sikeres hannoveri szereplésrõl hazatért csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a méltó mûsorzáró is , mely szintén kétszer is örömet szerzett fellépésével. Bizonyára emlékezetes marad a szárazajtai Lármafa együttes és a rekecsini moldvai csángók tánca. Utóbbiak ugyanis azt táncolták a színpadon, amit máskor is szoktak. Õk valóban nem vádolhatók mesterkélt elõadás miatt. A közönség tapssal kifejezett szavazata alapján az elsõ rész csúcsát a püspökladányi Kenderkóc együttes jelentette. Nem véletlen tudhattuk meg róluk, hogy szegedi országos jellegû megméretésen is a legjobbak voltak. Mûsoruk nemcsak a táncosokat, de a táncok betanítóit is dicsérte. Nemhiába tették meg a hosszú utat: magas mûvészi szint jellemezte többször is visszatapsolt elõadásukat. Utánuk a mezõségi Vice fiatal, Wass Albert nevét viselõ általános iskolai tanulókból alakult néptánccsoportja jelentett kedves színfoltot a székelyföldi tánccsoportok között. A kedves, messzirõl jött vendégek dicséretébõl nem maradhatnak ki a csongrádi fúvósok sem, akik a csíkmadarasiak vendégeiként tartózkodnak Erdélyben. Az ünnep késõ este ért véget, tábortûz mellett tánccal. A szép népviseletért felajánlott csikót a csíksomlyói Kedves Annamária vezethette haza. Idén elsõ alkalommal szervezte az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány az elõször néhai Domokos Pál Péter által megálmodott és 69 éve megrendezett ünnepet. Nem rajtuk múlott, hogy például Gyergyó és vidéke még a közönség sorait sem nagyon gyarapította, csoport e tájegységrõl pedig hírmondónak sem akadt. Talán jövõben. Süket Levente, az alapítvány titkára elmondta, hogy állandósítani óhajtják a népviselet díjazását, a sportíjász-versenyeket és a lovasvetélkedõket, s nagyobb gondot fordítanak majd a csoportok toborzására is. Tisztázódott tehát a szervezõ, már csak a támogatók ( így a tanácsadó szakemberek) sora kell gazdagodjon, hogy olyan súlya legyen életünkben e rendezvénynek, mint amilyennek kiötlõje megálmodta. Az idõk ugyanis vészesen hasonlítanak egymásra. Errõl sem feledkezhet meg az, akinek gondja néphagyományaink õrzése, ápolása. Bajna György, Hargita Népe |
|
Élõ
Erdély
| Hír
| Esemény
| Szemle
| Pályázati
Figyelõ | Erdélyi
Könyvház | Utazó
| Ifjúság
| Fórum
| Erdélyi
Képeslapküldõ Szolgálat |