1/5/2000

Ceausescu-nosztalgia

Nem mindennapi esemény színhelye volt a nagyváradi Szabadság mozi kisterme: a nosztalgiázni vágyók megtekinthették a Ceausescu-házaspár 1976-os, Bihar megyei látogatásán készült filmet.
A helyi mozivállalat igazgatójának fura ötlete nem merült ki a celluloidszalagon hadonászó Kárpátok Géniuszának ily módon való feltámasztásával. Ha lúd, legyen kövér, ha visszapergetjük az idõ kerekét, hát legyen - elv alapján a vetítés elõtt két kategóriára osztotta a nézõket: aki fel tudta mutatni féltve õrzött kommunista párt-tagsági könyvét, ingyen léphetett a terembe, aki pedig botor módon eltüntette az értékes okmányt, avagy elítélendõ magatartása, netán ifjú kora okán nem juthatott hozzá idõben, annak kemény kettõ lej ötven banit le kellett pengetnie.
Bevallom, el nem tudom képzelni, honnan ástak elõ két lejeket és ötven banikat a kíváncsiak, tény, hogy az elõadás busás bevételt jelentett a mozinak: kereken ötven lejjel zárták a kasszát!
S nehogy azt higyjük, hogy az egész csak a móka kedvéért történt: a csillogó szemû nézõk között ott volt Petre Blajovici elvtárs is, a Szocialista Munkapárt megyei alalnöke, aki szebb idõket is megért megyei párttitkár korában, s aki bebizonyította, hogy a demokrácia hamuja alatt izzik ám a harcos kommunista szellem parazsa.
A gyönyörû emlékeket felidézõ - sajnálatosan rövidke - film lepergáse után ugyanis lelkes propagandabeszédet vágott ki, ecsetelve az akkori szép világot, sajnálkozva, hogy a legzsenibb zseni útmutatásai alapján elkészült nagyszerû terveket nem lehetett megvalósítani, mivel a forrófejûek igen elhamarkodottan és meggondolatlanul idõnap elõtt megbontották a rendet, s teketória nélkül kilövették azt a két drága ember, akinek oly sokan hálával tartoznak… S ez a gyûlöletes kapkodás az oka például annak is hogy máig sincs villamosvonalunk a Félixfürdõig, s nincs hajózható Körösünk sem. Pedig mindezt milyen szépen megútmutatta munkalátogatása során a micisapkás fõokos!
A hajdani megyei párttitkár lelkes emlékezése könnyeket csalt harcos -és elvtársai szemébe. Például amikor a bályoki vadászatokra emlékezve elsóhajtozta, hogy micsoda eszem-iszomok, dorbézolások zajlottak a festõi környezetben…
S Blajovici elvtárs - bizonyítandó, hogy jól megtanulta a marxista-leninista esti egyetemen hallottakat, s eminense lehetett akár a Stefan Gheorghiu fõnéphülyítõ oskolának is -, tudván, hogy a kritika mellé önkritika is dukál, elismerte: voltak ám hibák is az aranykorszakban, de azok elenyészõnek tekinthetõek az akkori eredményekhez, és az azóta tapasztalható sikertelenségekhez képest.
És - mint azt megannyi hajdanvolt elvtársa tette az elmúlt tíz év alatt -, Blajovici azt is bebizonyította, hogy talpraesett mai politikus. Mélységesen sajnálkozott ugyanis afelett, hogy manapság nincs az az eszköz, amellyel akkora tömeget lehetne egybeterelni, mint amikor a Ceausescukat kellett ünnepeltetni. „Lehet, hogy némi erõszak, pici fenyegetés is volt a dologban, de az emberek mégiscsak összesereglettek, tapsoltak, mosolyogtak, és meghallgatták a beszédét. Ma melyik párt képviselõje tud akkora hallgatóságot összecsõdíteni?" - tette fel a szónoki kérdést.
És a Szabadság mozi kistermében összegyûltek közül, igen riasztó módon, nagyon sokan értettek vele egyet - múltdícsérésben, jelenpocskondiázásban egyaránt. Az sem titok, hogy nem csak a nagyváradi szeánsz résztvevõi siratják vissza a régi, (számukra nagyon szép) kommunista idõket.
Úgy hírlik, választási év ez az idei… Lehet, hogy piros párttagsági könyvecskéket lobogtatva próbálunk majd becsörtetni Európába?

T.Szabó Edit