09/01/99

Szent István esete az extrémizmussal

A román extrémizmus talajt veszít – jelentette ki Gabriel Tepelea akadémikus, a Nemzeti Parasztpárt elsõ alelnöke augusztus 14-én nagyváradi beszédében, utalván az Egyesült Államok kongresszusának állásfoglalására, mely szerint Európa határai nem szenvedhetnek módosulást. A magam részérõl ezt józan replikának éreztem a bukaresti Natiunea minden képzeletet alulmúló "tudománynépszerûsítõ" cikkére is, amellyel a szerkesztõség augusztus 20-át, a magyar nép nemzeti ünnepét "köszöntötte". Már a címe is sokkoló: Un român pe tronul Ungariei: Stefan cel Sfânt (Egy román Magyarország trónján: Szent István). A szerzõ ismeretlen, de dr.-ként írja alá magát, mely titulust – cikke színvonala alapján ítélve – bizonyára a néhai Stefan Gheorghiu pártfõiskolán szerezte. Aberrációinak egy-két gyöngyszeme: Munkács várának neve a magyar munka szóból származik; a honfoglalás elõtt Erdélyben az ortodox volt az uralkodó vallás; magyar fejedelmek fiai elõszeretettel nõsültek román családokból, így született Gyula, igazi nevén Giulesti (!), akinek anyja, Sarolta szintén román volt, neve Tara Oltului-t jelent. Szent István sem ússza meg a korszakalkotó tudományos felfedezések sorát: pogány neve Voicu volt, ortodoxnak született, csak megkoronázása után tért át a katolikus vallásra és vette fel az István nevet stb.

Kár a nyomdafestéket további idézetekre pazarolni. Diákkorunkban, a kolozsvári egyetemen román kollégáink a nadrág szavunk eredetével tréfálkoztak velünk: mikor a magyarok bejöttek Erdélybe, egy román õslakos megsajnálta õket, mert nem volt ruhájuk, ezért vezérüknek ajándékozott egy számukra addig ismeretlen, kétágú öltözéket e szavakkal: "na, dragã" – ebbõl lett a nadrág.

De ez vicc volt, mondtuk mi a magunkét, amivel pedig ma eteti közönségét a román extrémizmus, az tudománynak akar tûnni. Szent István ünnepének utóhangjaként vessünk inkább egy pillantást régmúlt idõk igaz románjainak tudományosságára is. Mihail Kogãlniceanu író, történész (késõbb az Egyesült Román Fejedelemségek elsõ külügyminisztere) a iasi-i Academia Mihãileanã kollégiumának 1843. november 24-i megnyitóünnepségén elhangzott beszédében (Scrieri si discursuri. Scrisul Românesc, Craiova, 1939) olvashatjuk a következõ, ma is megszívlelendõ gondolatokat: a haza történetének megismerése hozzájárul a hazaszeretet ápolásához és a nemzeti identitás megõrzéséhez, mert a történelem megmutatja, mik voltunk, honnan jövünk és az ismeretlent: mi lesz belõlünk; egyik nép történelme sem alábbvaló a másénál; nem értek egyet a rómaiság-rögeszmével, amely fõképp Erdélyben uralkodott el: a románokat Romulustól és Remustól eredezteti, ami nevetségessé tesz bennünket az idegenek elõtt; ha civilizáltak vagyunk, akkor Európa tisztelni fog bennünket, akkor is, ha Dzsingisz kán hordáiból jövünk; számomra a haza azt a területet jelenti, ahol románul beszélnek, és számomra nemzetem története egész Moldváé, úgy, ahogy volt feldarabolása elõtt, de ide értem Munténiát és Erdélyt is.

Kogãlniceanu tehát itt a kultúrnemzet fogalmát határozta meg máig szóló érvénnyel: egy nemzetnek nem a politika, nem a háború, nem a békekötés, hanem a közös nyelv, történelem, lelkiség stb. szab határt. Ilyen koncepcióban tisztelünk minden más népet, és ilyen lelkiséggel ápoljuk a világ minden magyarjával együtt Szent István örökségét.

(Barabás István, Hargita Népe)