10/27/99

Elkészült a szekustörvény

Végre megszületett a törvény. Igaz, magán viseli a tízesztendõnyi halogatás összes következményét, no meg a parlamenti opportunizmus igen erõs jeleit. Mégis jó, hogy az elkövetkezõkben, sajnos, újabb értékes idõ múltán, lehetõséget biztosít az állampolgároknak saját szekuritátés iratcsomóik megismerésére, s ami talán ennél is fontosabb, számtalan állami funkció, közjogi méltóság, képviselõi vagy szenátori mandátum elnyerésének alapfeltétele lesz - ha addig egyáltalán hajlandók lesznek alkalmazhatóvá tenni a jogszabályt - a tisztességes múlt. Egyelõre a legnagyobb gond, hogy többen és többször, más és másfajta céllal lapozták végig a titkosszolgálatok irattáraiban elraktározott aktákat, s megvan annak is az igen nagy esélye, hogy diverziós céllal hozzá is matattak: érdek szerint elvettek vagy hozzácsatoltak ezt-azt. Ennek dacára óriási jelentõsége lesz annak, hogy egy évtized után azok az emberek, akik a kommunista diktatúra miatt szenvedtek, akiket üldöztek, meghurcoltak, koholt vádakkal börtönbe zártak, sok mindent megtudhatnak múltjukról és környezetükrõl, mi több, saját viselkedésükrõl, reakcióikról is, s visszapillanthatnak húsz, harminc évvel ezelõtti önmagukra azok, kik úgy érezték, hogy a diktatúra üldözöttjei voltak. Valószínû, sokan csalódni fognak, mikor kiderül, hogy nem figyelte õket különösebben a politikai rendõrség, mások elrettennek, mikor egykori önmagukkal kénytelenek lesznek szembenézni, sokan, ha majd kezükbe kerül az a bizonyos mértékig kilúgozott dossziémásolat, életük egy darabját kezükben tartva újraélik a múltat, mikor kis hõsiességeikkel, gyávaságaikkal, kishitûségeikkel találják szembe magukat. Lehet, fájdalmas lesz, de mégsem fölöseleges ez a szembesülés. Szájunkig ér ma már ismét a mocsok, s a ki tudja, milyen alapon bíráskodó önkéntes ítészek is, ha még csöppnyi becsület maradt bennük, sok esetben kénytelenek lesznek eddig nagy pofával hangoztatott véleményüket, ha nem is a nyilvánosság elõtt, de önmagunkban revideálni.
Persze, a neheze még most hátravan, ki kell nevezni a tanácsot, mely a szekusdossziékat átveszi a titkosszolgálatoktól, s ezt a testületet, sajnos, nem a civil társadalom jelöli ki, hanem politikai algoritmus szerint a parlament, székházat, modern technikát, kutatócsoportokat kell keríteni, megfizetni, hogy feldolgozzák a több száz kilométert kitevõ és sajnos, még így sem teljes anyagot.
Mikor majd eljön az "egyéni tanulmányozások" ideje, higgadtan és okosan kell majd szembenéznünk egykori önmagunkkal, barátainkkal, környezetünkkel. S azokkal is természetesen, kiknek cselekedeteik "nemzetbiztonsági okok miatt" vagy újabb kori kollaborációs tevékenységük okán titokban marad, s e biztonság melegébõl folytatják ma is minõsíthetetlen diverzióikat.
Mert nem csak ötvenben, hatvanban, hetvenben, nyolcvanban rohadtak meg emberek, adták el lelküket a gonosznak, hanem '90-tõl errefelé is.

Simó Erzsébet
(Háromszék)