|
10/27/99
Elkészült a szekustörvény
Végre megszületett a törvény. Igaz, magán
viseli a tízesztendõnyi halogatás összes következményét,
no meg a parlamenti opportunizmus igen erõs jeleit. Mégis
jó, hogy az elkövetkezõkben, sajnos, újabb
értékes idõ múltán, lehetõséget
biztosít az állampolgároknak saját szekuritátés
iratcsomóik megismerésére, s ami talán ennél
is fontosabb, számtalan állami funkció, közjogi
méltóság, képviselõi vagy szenátori
mandátum elnyerésének alapfeltétele lesz
- ha addig egyáltalán hajlandók lesznek alkalmazhatóvá
tenni a jogszabályt - a tisztességes múlt. Egyelõre
a legnagyobb gond, hogy többen és többször, más
és másfajta céllal lapozták végig
a titkosszolgálatok irattáraiban elraktározott
aktákat, s megvan annak is az igen nagy esélye, hogy diverziós
céllal hozzá is matattak: érdek szerint elvettek
vagy hozzácsatoltak ezt-azt. Ennek dacára óriási
jelentõsége lesz annak, hogy egy évtized után
azok az emberek, akik a kommunista diktatúra miatt szenvedtek,
akiket üldöztek, meghurcoltak, koholt vádakkal börtönbe
zártak, sok mindent megtudhatnak múltjukról és
környezetükrõl, mi több, saját viselkedésükrõl,
reakcióikról is, s visszapillanthatnak húsz, harminc
évvel ezelõtti önmagukra azok, kik úgy érezték,
hogy a diktatúra üldözöttjei voltak. Valószínû,
sokan csalódni fognak, mikor kiderül, hogy nem figyelte
õket különösebben a politikai rendõrség,
mások elrettennek, mikor egykori önmagukkal kénytelenek
lesznek szembenézni, sokan, ha majd kezükbe kerül az
a bizonyos mértékig kilúgozott dossziémásolat,
életük egy darabját kezükben tartva újraélik
a múltat, mikor kis hõsiességeikkel, gyávaságaikkal,
kishitûségeikkel találják szembe magukat.
Lehet, fájdalmas lesz, de mégsem fölöseleges
ez a szembesülés. Szájunkig ér ma már
ismét a mocsok, s a ki tudja, milyen alapon bíráskodó
önkéntes ítészek is, ha még csöppnyi
becsület maradt bennük, sok esetben kénytelenek lesznek
eddig nagy pofával hangoztatott véleményüket,
ha nem is a nyilvánosság elõtt, de önmagunkban
revideálni.
Persze, a neheze még most hátravan, ki kell nevezni a
tanácsot, mely a szekusdossziékat átveszi a titkosszolgálatoktól,
s ezt a testületet, sajnos, nem a civil társadalom jelöli
ki, hanem politikai algoritmus szerint a parlament, székházat,
modern technikát, kutatócsoportokat kell keríteni,
megfizetni, hogy feldolgozzák a több száz kilométert
kitevõ és sajnos, még így sem teljes anyagot.
Mikor majd eljön az "egyéni tanulmányozások"
ideje, higgadtan és okosan kell majd szembenéznünk
egykori önmagunkkal, barátainkkal, környezetünkkel.
S azokkal is természetesen, kiknek cselekedeteik "nemzetbiztonsági
okok miatt" vagy újabb kori kollaborációs
tevékenységük okán titokban marad, s e biztonság
melegébõl folytatják ma is minõsíthetetlen
diverzióikat.
Mert nem csak ötvenben, hatvanban, hetvenben, nyolcvanban rohadtak
meg emberek, adták el lelküket a gonosznak, hanem '90-tõl
errefelé is.
Simó Erzsébet
(Háromszék)
|
|