|
11/5/99
Hajmeresztõ
Hogy, hogy nem, de már nemcsak a koalíción
belüli végtelen "testvérháborúk" gyûjtik
fejünk fölé a borúlátás fellegeit.
Valósággal rémisztõ a kormányzati
szövetség idült tehetetlensége a válságsorozatok
kezelésében. Tucatnyi példát hozhatunk fel.
Nem kell messzebb mennünk, mert itt van az állami tulajdonban
lévõ földeket kezelõ ügynökség
kálváriája. Elsõ ránézésre
annyit máris megállapíthatunk, hogy a DP-s politikusok
védik a legvehemensebben csatlósaikat, élen a "búzatábornok"
Triþã Fãniþãvel. A reformkészséget
persze mindenki hangoztatja, csak kinek-kinek más módszer
fekszik. A koalíció egyik tábora azt szeretné,
ha elõbb a szántóföldek és erdõk
visszajuttatásán lennének túl, s csak azután
kerülne sor a volt állami gazdaságok ügyének
rendezésére. Mivel ez a DP-nek nem konveniált,
a vonatkozó kormányrendeletet a megoldatlan dossziék
fiókjába rendelte. A birtokok visszajuttatásáról
szóló törvényt visszaküldték a
szenátus mezõgazdasági szakbizottságának,
ahol éppen Triþã Fãniþã az elnök.
Kiugrott a szelep. Felháborító, ahogyan a rendeletet
visszafogták, egyszerûen zsarolásnak minõsíthetõ.
A központi tisztviselõhad görcsösen dolgozik,
bokázik, ha szól a telefon, mint a burleszkfilmekben.
Zöldrõl pirosra vált a villanyrendõr. Szünetel
a béke. Szinte semmi sem történik, de az egymást
pocskondiázó tirádák egyre záporoznak.
A Világbank közben leállította az ASAL-hitelbõl
folyósítandó összegeket az elsõ állami
gazdaság magánkézbe juttatásáig.
1999 novemberében járunk, s a parlamentnek még
nem sikerült kihoznia a föld- és erdõbirtok
visszaszolgáltatását szabályozó törvényt.
A kisprivatizálás - nem csak e téren - függõben
maradt. S mintha ez a megbocsáthatatlan hiba nem volna elég,
a magánkezdeményezésre a farkaséhes állam
gyakorol irdatlan nyomást. Ha az átmenet elsõ szakaszát
a birtokviszonyok jogorvoslásának törvényével
zárhattuk volna, népes támogatótömeg
állna a reformok oldalán. Nem itt állnánk,
ha lenne jól élõ parasztságunk, mely saját
tulajdonaként kezeli a mezõgazdaságot, a földeket,
és hasznot is termel. Mert a falusi lakosság biztos szavazatokat
jelentene a hazai kapitalizmus, a gazdasági nyitás hívei
számára. Ehelyett mit látunk? A törvények
késlekedése a parasztság jó részét
- az összlakosság 47 százalékát - a
kétségbeesésbe kergette. Mert bizonytalan a társadalmi
státusa, távlatai is ködösek. Történik
mindez azután, hogy 1996-ban az a Demokrata Konvenció
nyerte meg a választásokat, melynek élén
keresztény és demokrata parasztpárt áll.
A falusi kapitalizmus ügye bekerült a nagy machinációk
olvasztótégelyébe, s annyiban is maradt.
Mintha egy óriási festõi zsánerkép
elevenedne meg elõttünk: vásárba szekeret
hajtó kocsis ostorát csattogtatja. Pedig csak trükk
az egész, lázasan színlelt bûnbakkeresés,
a vétkesek kiátkozása - hol merev, izzadságszagú
nyilatkozatokban (lásd Ioan Mureºan mezõgazdasági
minisztert), hol pedig halálos nyugalommal, a titkos paktumok
kõtalpán állva (lásd Petre Romant, mögötte
pedig a vigyorgó Triþã Fãniþãt).
Mindezekre ráadásként - marcipánbojt az
elõkapitalizmus és Bánatkisasszony násztortáján
- elhangzik a román üzletemberek szövetsége,
a Humanista Párt elnökének, Dan Voiculescunak a nyilatkozata
- ismét csak az integrációs EU-biztos javaslatával
kapcsolatban. Azt mondja említett politikus: "Nekünk van
százmillió dollárunk, de nem adjuk, mert nem bízunk
a kormányban!" Ez a százmillió éppen annyi,
amennyit az IMF feltételül szabott. A magántõkepiacról
kellene beszereznünk, hogy mad Helsinki után folyósítsák
nekünk a készenléti hitel második részletét.
Van egy háromszéki szólás: kopasz mondja,
hajmeresztõ! Hogy ezeken az állítólagos
kormányközi tárgyalásokon milyen illetéktelenek
vesznek majd részt? Nem tudhatjuk, de megkérdezhetjük
Radu Vasilet. Õ majd felel valamit, amit holnap aztán
hatálytalanít.
Sugár Teodor
(Háromszék)
|
|
