|
11/22/99
Fûtéspótlék - vagy mégsem?
Még mondja valaki, hogy nem gazdagszunk mi, mindazok, akik
ezen ország határain belül élünk! Aki
ilyent állít, az vagy tudatlan, vagy hazudik, vagy valamely
ellenség bérence. Mert tessék csak nézni,
most is milyen ékes elemmel gazdagodott Patyomkin-világunk!
Stílusosan: ott, ahol úgy tüntetik fel, mintha
demokrácia, fejlõdés, haladás lenne, azok,
akik úgy tesznek, mintha kormányoznának, most éppen
azt próbálják elhitetni, hogy segítségére
sietnek a kizsigerelt, elszegényített, alig tengõdõ
állampolgároknak.
Miután engedték megsokszorozódni az addig
sem éppen a bányabéka felségterületein
tartózkodó energiaárakat, országlóink
amolyan választóhülyítõ fogásként
bevetették a távfûtés-támogatás
igen szépen hangzó meséjét.
Tanulmányozhatta bátran az érintett, igen
széles, s egyre szélesedõ réteg,
hogy a pontosan kiszámított sávok melyikébe
is illeszkedik a család zsebpénznek is kevés
havi bevétele, mekkora összeget igényelhet támogatásra,
annak reményében, hogy ezáltal talán mégis
marad annyi, hogy a tej és kenyér mellé a nagymama
gyógyszereit is meg tudják venni.
No de nem megy ám az olyan egyszerûen! Ne gondolja senki,
hogy a jótékonyságot szimuláló állambácsi
csak úgy hajigálja majd a nehéz három-két-egyszáz
ezer lejeket adófizetõ állampolgáraihoz!
Hát lopják õk a pénzt?! Persze, de
most nem errõl van szó.
Rendnek kell lenni, a mindenségit neki! Elõbb nézzen
körül a kérincselõ, örökké
jobb életkörülményekért óbégató
személy a saját portáján, mérje csak
fel, hogy mennyi nélkülözhetõ luxuscikket halmozott
fel környezetében, ahelyett, hogy a fûtésszámlákra
tartogatta volna a pénzét, adjon túl minden,
a jótékony sürgõsségi kormányrendelet
által a támogatási kérelemmel összeférhetetlennek
minõsített ingóságán és ingatlanján,
s amikor a lepusztított lakásán kívül
semmije sem maradt, nos, akkor lesz joga az államkassza cerberusait
nyaggatni támogatásért.
És milyen igazuk van a rendelet bölcs kiötlõinek!
Hát hogy mer állami támogatást kérni
egy olyan személy, aki nem átall mopeddel, motorkerékpárral,
vagy uram bocsá': személygépkocsival rendelkezni?
Aki alattomos módon birtokosa egy motorosfûrésznek?
Aki egy egész hektárnyi legelõ, vagy két
hektárnyi erdõ tulajdonosa? Hogy mer támogatást
kérni az az elvetemült személy, akinek ujját
gyûrû ékesíti, vagy lakásában
értékes festmény, netán a nagynénitõl
örökölt nemes porcelán díszeleg? Hát
ember az ilyen? Képes lenne kiigényelni egy egész
télen át a támogatás összegét,
azt a drága pénzt, amit oly sok egyéb, ennél
jóval nemesebb célra fordíthatná
a gondoskodó állam? Na ugye, hogy ezt nem szabad megengedni!
Csak azt nem tudom, hogy hogyan fogják gyakorlatba ültetni
ezt a dolgot. Ha mindezek után mégis lesznek - márpedig
lesznek - olyanok, akik kitöltik a majd egyszer, valamikor megjelenõ,
kiosztásra kerülõ nyomtatványokat, amelyben
büntetõjogi felelõsségük teljes tudatában,
de a nyomorúságtól kényszerítve mégiscsak
elhallgatják egynémely luxuscikknek minõsített
javaik meglétét, mire számíthatnak? Hogy
bármikor rajtaütésszerûen megjelenhet lakásukban
néhány vagyonellenõr, vagy házkutatási
parancssal felszerelkezett csapat, s tüzetes vizsgálatnak
vetik alá a részben-töredékében államköltségen
fûtött otthont? Esetleg fémkeresõ detektorral
pásztáznak majd zugokban, szekrények polcain, matracok
ráncai között, nem lelnek-e dugdosott ékszerekre?
S a gyanúsnak ítélt egyéneket majd a leleplezõ
kommandó beépített emberei figyelik, hátha
rajtakapják, amint egy félreesõ sufniba igyekszik
eltitkolt mopedjéhez, vagy rejtegetett motorosfûrészét
veszi szemügyre…
Itt állok kétségbeesetten, mert a kiadott sürgõsségi
kormányrendelet nem fogalmaz elég világosan: nem
tudom eldönteni, hogy luxuskategóriába sorolandók-e
az úgynevezett tartós háztartási cikkek?
Ha van kedvem, idõm tévét nézni, az gyanús
lehet: túl jól megy dolgom. Ha a hétvégi
takarítást porszívó segítségével
bonyolítom, az már extra kényelem, s ha a szennyes
ruhát nem kézzel mosom, hanem géppel, nem vétek-e
az elõírásos puritánság ellen? S
ugyan jogosult lehetek-e támogatásra, ha van hûtõszekrényem?
- Elvégre ha rendelet kiagyalóinak fejével gondolkodunk,
azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha valakinek futja
annyi ennivalóra, hogy azt hûtõszekrénybe
tárolja, az már dõzsöl, az fölös
tartalékokkal rendelkezik, így támogatás
igénylése esetén büntetést érdemel.
Két változat marad tehát a törvénytisztelõ
állampolgárnak, hogy valahogy megküzdjön a nyakába
zúduló állami támogatás következményeivel:
ha vakmerõ, vállalja az ellenõrzést, a gyanakvó
kérdéseket, s azzal nyugtatja magát, hogy ha mégis
bûnösnek találtatik, a fûtött börtönben
koszt-kvártély-ingyen ruha várja.
Ha pedig nem óhajt hajlott korában börtönnaplója
kiadásával hozzájutni némi nyugdíjkiegészítéshez,
de pénze sincs számlafizetésre, hát vasvágó
fûrészt ragad, és határozott, elszánt
mozdulatokkal elnyiszálja a lakásában található
fûtõtestek csöveit. Mert errõl a rendszerrõl
még le lehet válni.
T. Szabó Edit
1999-11-18
|
|
