11/23/99

A csõd

Itt a tél, és ez az évszak mindig hihetetlen erõpróbák és kihívások elé állítja a kormányt, s lehetetlen helyzetbe hozza a lakosság nagyobb részét. Láthatóan a “népharag" a kormánnyal és a hatalmon levõ koalícióval szemben ellenõrizhetetlenül nõ. Ehhez persze hozzájárulnak az ellenzék manipulációi, támadásai is - õk hatalomra törnek, s a közvélemény-kutatások kimutatásai szerint már most több fejhosszal megelõzik a népszerûségi listán a kormányzó pártokat! -, de az életkörülmények romlása, a megállíthatatlanul pörgõ infláció, az élet minõségének ellehetetlenülése is.

Ráadásul a lej elértéktelenedésével majdnem egyenes arányban zuhan a politikai osztály “becsülete" is. Felméréseket emlegettünk az elõbb, nos, ezekbõl egyrészt kiderül, hogy a lakosságnak már elege van az állandó ígéretekbõl, melyeknek egyáltalán nincsen fedezetük (a kormányfõ vagy a hatalmasságok kijelentéseit, ígéreteit nem szavatolja semmi!), másrészt az is, hogy Romániában a bizalom továbbra is két intézmény megítélésében teljes. A “nép" maradéktalanul csak az egyházban és a hadseregben bízik! A listán leghátul a parlament található (?), valamivel megelõzve a politikai pártokat. Nem is csoda tehát, hogy sokan az egypártrendszerben vélik megtalálni a kiutat, s az sem, hogy az egykori és jelenlegi román vezetõk népszerûségi listáját Nicolae Ceauºescu vezeti (?!).

Az érdekes az, hogy ugyanezen megkérdezettek zöme még mindig a kormány integrációs politikája mellé csatlakozik le, s míg a kiutat az egypártrendszerben és a karizmatikus, erõskezû, határozott diktátorban látja (!), nem utasítja el az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozást, sõt, zömmel egyenesen támogatja azt a világhoz való teljes, tökéletes felzárkózás meggyõzõdéses, elkötelezett híveként…

Mindez egyetlen lélektani mûszóval írható le: skizofrénia. S ezt figyelembe véve aztán már semmin nem lehet csodálkozni. Azon legkevésbé, hogy az ország forrong, hogy sztrájk sztrájkot, felvonulás és tüntetés felvonulást és tüntetést követ, hogy az életkörülmények javulásáért a lakosság legkülönbözõbb rétegei tiltakoznak. Sztrájkolnak és tüntetnek az egyetemisták, az egészségügyi alkalmazottak, a katasztrófa szélére sodródó román ipari monstrumok munkásai. Noha pontosan ebben az idõszakban, Helsinki elõtt, ahol Románia végre komoly lépést tehetne a politikai szólamokban állandóan egyetlen útként megjelölt integráció irányába, ez az egész elégedetlenségi hullám, finoman szólva, nem lenne kívánatos. Még akkor sem, ha a követelések nagyrészt jogosak. (Nemrég egy brassói tüntetéssorozat véres összecsapásokba torkollt, a megvadult tömeg újra - mint a kilencvenes bukaresti bányászdúlás vészes napjaiban - tört-zúzott, számítógépeket törtek össze etc., saját privatizációs esélyeiket játszva talán végleg el, mert ezek után aligha lehet elképzelni olyan külföldi nagyvállalkozót, aki kockáztatva az egymásnak ellentmondó román törvények, jogszabályok közötti “egyensúlyozást", olyan nagyvállalatokba fektetné pénzét, melyeknek munkásai így viselkednek…) Mindez - hangsúlyozzuk, az egész kialakult csõdhelyzet - mutatja a kormány és a koalíció elhibázott gazdaságpolitikáját. Persze, rosszul indult az egész, a Constantinescu-éra évei alatt semmi mást nem tapasztalhatott az átlagpolgár, csak az ígéretek örökös megszegését, életkörülményeinek gyors leromlását, s ha volt ideje és türelme, “gyönyörködhetett" a koalíciós pártok örökös mondvacsinált, de legtöbbször valós önös érdeket takaró viszálykodásaiban. Emiatt aztán a döntések örökké halasztódtak, elmaradtak, a reformelképzelések visszakerültek a kétségbeesett szakemberek asztalára, alakítottak rajtuk, de a megvalósítás örökösen elmaradt, most pedig nem elég a tél s a közelgõ katasztrófa árnyéka, a kormány tagjai s a koalíciós pártok alapembereinek egy része ellen a korrupcióban való részvétel alapos gyanúja is felmerül, ami a lakosság bizalmának végleges elvesztésével jár. Az ország feltartóztathatatlanul sodródik…

Bogdán László
(Háromszék)