11/24/99

Elvetemült Nyugat-ellenesség

A legutóbbi közvélemény-felmérés felborzolta a kedélyeket. Pedig bármennyire is lesújtó képet mutat a barométer, a társadalmi elvárások szintértékelésének e módja a demokratikus eszköztár tartozéka. Igaz azonban, hogy a kérdéseket kissé szokatlanul csoportosították. Egy szó, mint száz: hamarosan ki fog derülni, ki kit akar becsapni. Ne szaporítsuk a szót: a mai hatalommal szembeni kiábrándultságnak rengeteg jele mutatkozik A legsúlyosabb pedig az, hogy a megkérdezettek huszonegy százaléka nem tudja eldönteni: jó vagy rossz irányban halad-e az ország. Ilyenformán a demokrácia egyik alapfeltétele semmisül meg, hiszen a választók elég nagy része ítéletképtelennek, következésképpen döntésképtelennek vallja magát. Bármilyen erõnek eszközévé, alakítható tömeggé válik. Igen ám, csakhogy ezzel a gyurmának tetszõ tömeg nem gyerekjáték, emberekbõl, adófizetõ polgárokból áll, vannak igényei, vágyai, hite stb. Ettõl megy el a politikai osztály kedve.

Nem féltem én a politikusokat a levertségtõl, de ha már belevágtunk, vessünk egy pillantást e hangulatváltozás összefüggéseire. Clinton Bulgáriában járt. Újabban a kormány tagjai közül többen is furcsa nézeteltérésbe kerültek déli szomszédainkkal, mégpedig a hagyományos érdekütközésbõl eredõen, vagyis hogy kire figyel hamarább a Nyugat, s lesz-e ennek kézzelfogható eredménye. (Csak zárójelben jegyzem meg: pénz az volna, mutatkozik is a láthatáron mind az Európai Unió, mind a Világbank, sõt, a Nemzetközi Valutaalap részérõl is - pedig utóbbi sikertelen kísérletektõl, elõvigyázatlanságoktól kótyagos, olyannyira, hogy vezérigazgatója, ki tizenkét éve áll az intézmény élén, a francia Camdessus, valamint romániai megbízottja, John Hill is úgy döntött, nyugalomba vonul.) Mondom, nem a pénzzel van a baj, hanem azzal, hogy az országnak nincsenek tervei. Pontosabban: nincs, aki elkészítse õket. A közvélemény-kutatásból is világosan kitûnik: óriási a célhiány. No de menjünk tovább. Az amerikai államelnök szomszédbeli látogatása kapcsán jól informált kommentátorok újabb magyarázatot találtak ki arra, hogy miért is oly rossz a román gazdaság állapota.

Azt mondják ugyanis, hogy földrészünk e térségét - az egykori titói kisbirodalom államait, Albániát, mellettük talán Romániát és Bulgáriát is - szerkezetváltás, átalakítás tekintetében magára hagyták. Boldoguljon ki-ki, ahogy tud. Vagyis hogy a Balkániának titulált övezet gazdasági önellátásra ítéltetett. De az elszigetelõdés kapcsán geopolitikai balszerencsét is emlegetnek, no meg azt, hogy az Európai Uniónak elege kezd lenni a kívülrekedtek ostromából, hiszen úgymond mindent megszerzett már, ami kövér lúdnak számított a széthullott KGST-bõl (NDK, Lengyelország, Csehország, Magyarország). Az érvrendszer hibádzik. Elõször is az ún. "kellékzónához" tartozó államok közt pillanatnyilag semmiféle gazdasági mellérendeltség nincs. Legfrissebb hírek szerint a stabilitási egyezmény - különösképpen pénzügyi gyakorlati kivetülése - jövõ év derekáig is eltartó tárgyalásokkal jár. Harmadsorban: amennyiben a Balkán gettósítását komolyan vennõk: Szlovákiával mi lesz? És ugyancsak: mit keresett Clinton Bulgáriában? Az egyik lehetséges válasz: hogy fejtörést okozzon - nem is annyira Jelcinnek, mint inkább - a korunk cárjának címére áhítozó orosz kormányfõnek, Vlagyimir Putyinnak.

Ebben a hazai bábeli zûrzavarban pedig nem csak az a huszonegy százalék tanácstalan vár - "szomorúan, mint aki adósságba jár kapálni" - valamilyen iránytûre. A közgazdász és szociológus urak bizony felhagyhatnának az elvetemült Nyugat-ellenességgel, ha e kiábrándultságot kezelni akarják.

Sugár Teodor
(Háromszék)