11/25/99

Hogy felértékelõdjék a magyarság

Néhány évvel ezelõtt, a szocialista-szabaddemokrata kormányzás idején Duray Miklós szlovákiai magyar politikus a határon túli magyarok igényeit sokalló vitapartnereinek mondta, nem kellene a magyarországi közvéleményt a történelem szeszélyei folytán az államhatárokon kívül rekedt magyarok ellen hergelni s beetetni azzal, hogy túl sokba kerülnek az anyaországnak, hisz ha csak az Országházát nézzék - mely egyesek szerint túl nagy a mai Magyarországhoz, mások viszont úgy vélik, az ország ment össze alatta -, pontosan érzékelhetjük, hogy õseink, déd- és ükszüleink munkáját is magukba zárják kövei. Akkor sem tetszett, most sem ízlik sem Kovács Lászlónak és párttársainak, sem a szabaddemokratáknak, ha bárki is a Trianon elõtti állapotokat emlegetné. Talán úgy vélnék, kicsi ország kicsi gond, könnyebb az uniós betagolódás? Ez azért nem lehet ily pucér egyszerûségében igaz, mert szemmel láthatóan idegenkednek az említett urak a nyugati magyarságtól is. Pedig a nyolcvanas évektõl mind a reformkommunisták, mind a mai szabaddemokraták épp az õ támogatásukkal képezték magukat két-három szakmában is jó nevû amerikai, angol, francia vagy német egyetemen, éltek évekig ösztöndíjjal Párizsban, Londonban vagy mondjuk Berlinben. Világpolgárokká váltak, vagy egyszerûen csak érzik, sem a nyugati magyarság, sem a határon túl rekedt magyarok zöme nem igazán rajong értük. Kétségtelen, mindkettõ "benne van a pakliban", de az is bizonyos - megeshet, tudat alatt, de hihetõbb, hogy igen tudatosan -, kicsit büntetni akarják az '56-osokat is, kik akkoriban politikai ellenfeleik voltak, s a megtorlás elõl a világban szétszóródni kényszerültek. Feledik ellenben, hogy mára második hazájuk tehetõs polgáraiként igen sokat segítettek szülõhazájuknak, s gesztus lenne csupán, hogy kettõs állampolgárként jogot biztosítsanak a számítások szerint tízezernél nem több magyarnak, hogy négyévenként szavazhasson. Valójában olyan kicsi ez a szám, hogy nem befolyásolná a magyar választások eredményét, mindössze az anyaország megbecsülésének jele volna.

Az erdélyiek, felvidékiek, délvidékiek, kárpátaljaiak nem a magyarországi választójogért küzdenek, bár ha történelmi folytonosságban szemléljük létünket, az sem lenne elrugaszkodott kérés, egyszerûen az egyre megalázóbb turistastátuson változtatnának. Miközben bizonyára felértékelõdne (s nem csupán kereskedelmi tényzõként, miként Eõrsi Mátyás aggodalmaskodott) a Kárpát-medencében a magyarság.

Simó Erzsébet
(Háromszék)