11/26/99

A sodródás útvesztõi

Ez a hirtelen jött tél elszabadította az indulatokat. A fûtetlen lakások, a felpörgõ infláció, az elérhetetlen élelmiszer- és gyógyszerárak, az élet minõségének drasztikus romlása, az életkörülmények ellehetetlenülése viszi az utcára a tehetetlenek és az elégedetlenkedõk csoportjait. Sztrájkok, tüntetések fenyegetnek, a szakszervezet a helyzet magaslatán van, noha nem világos, hogy egyáltalán mit érhetnek el az egymást követõ tüntetésekkel?! A kormány világossá tette ugyanis tárgyalási pozícióit, s ha a kiélezett helyzet miatt újra meg újra kompromisszumokra kényszerül, az a szakszervezeti vezetõk elõtt is világos, hogy ígéreteinek aligha van fedezete.

Itt jutunk el újra meg újra a pénzhez. Ami nincs! Hogy miért nincsen? - az messzire vezetne. Itt elég csak arra utalni, hogy most isszuk meg a levét a Ceauºescu-rendszer grandomán és átgondolatlan iparpolitikájának. Pénz ugyanis nagyrészt azért nincs - beszámítva a rossz gazdálkodást, a hebehurgya újraelosztást, az elkerülhetetlen korrupciót és anyagi visszaéléseket -, mert sokba kerül szinten tartani a haldokló nagyipart. A közpénzek elszivárognak, s bizonyos rétegek - mindig a legrászorultabbak: a bérbõl, fizetésbõl, nyugdíjból, segélybõl élõk - már-már reménytelen helyzetbe kerülnek. Nemcsak munkások és diákok tüntettek mostanában, hallatták szavukat a nyugdíjasok is, képviselõik megpróbáltak tárgyalni a hatalom különféle csoportjaival az elnöktõl a kormány illetékeseiig. Egészen egyszerûen ellehetetlenült ma a nyugdíjasok helyzete! A nyugdíjak nálunk annyira arcpirítóan alacsonyak, hogy a nyugdíjas nap mint nap megalázó választás elé kényszerül. Vagy az állandóan emelkedõ közköltségeket fizeti, vagy a gyógyszertárakban hagyja kevéske nyugdíját, vagy igyekszik beszerezni az alapvetõ élelmiszereket, egyszerûen azért, hogy ne haljon éhen!… S ha valaki azt hiszi, hogy mindez idétlen túlzás, érdeklõdjék szûkebb környezetében. A kör itt zárul be, vagy gyógyszerek, vagy élelmiszerek, vagy fûtés, gáz, meleg víz, villany… A telefonokról - ezeknek a díjszabása is megbízhatóan megy fölfelé, határ a csillagos ég -: már nem is beszélünk…

A lumpenproletariátus (a halálra ítélt nagyipar dolgozóinak) helyzete mellett kétségtelenül a felemás reform kárvallottjai a nyugdíjasok. Érezhették ezt a kormány illetékesei is, mert hamarosan készülõ kormányrendelet szabályozza a nyugdíjakat, amint hírlik, a legkisebb nyugdíjat százezerrõl háromszázezerre emelik, azzal kérkedve - elég idétlenül és megalázóan hangzik mindez -, hogy a szerencsések úgymond kétszázezret máris nyernek. (Értsd: fogják be már a szájukat, s ne panaszkodjanak! Tûrjenek, Románia egy szegény ország etc.) A mezõgazdasági nyugdíjak is nagyobbak lesznek ötvenezernél (!), bár itt a kormányrendelet nem bocsátkozik részletekbe, noha tudjuk, az ördög a részletekben bujkál. Csökkentik viszont a nyugdíjkorhatárt is. S itt érünk el a hazai nyugdíjasok áldatlan helyzetének egyik legérthetetlenebb (s újra nem tudjuk másként mondani:) legmegalázóbb kérdéséig. Nem mindegy ugyanis, hogy mikor ment valaki nyugdíjba. Az infláció alaposan megkavarta az egészet, a korábban nyugdíjba menõk a lej akkori árfolyamán viszonylag szép nyugdíjakat kaptak, viszont a felpörgõ inflációval nem tudott lépést tartani az ún. indexelés, ezért azután azok, akik mostanában mentek nyugdíjba, némileg elõnyösebb helyzetben vannak. Bár az egész szituációban nevetséges holmi elõnyökrõl beszélni. Az illetékesek napestig magyarázzák a bizonyítványukat. Papíron nálunk minden nagyon szépen mutat, a gyakorlatban viszont kiszámítható, ha nem történik valami csoda, s ha nem emelik végre a reális árakhoz viszonyítva a nyugdíjakat és a béreket, elkerülhetetlen lesz a beláthatatlan következményekkel járó társadalmi robbanás. Ismételjük: most bosszulják meg magukat az ipar átalakítását (a reformot) célzó örökös félmegoldások és halogatások. A nyugdíjas pedig továbbra is áll a kirakat elõtt, s azon töpreng: parizert vegyen, vagy menjen inkább a gyógyszertárba… Szégyen!

Bogdán László
(Háromszék)