Egy szabálytalan papköltõ

Farkas Antal: Ringen kívül õsz van. Nagyvárad, 1997, Literator.

Egy le nem forgatott film képsorai peregnek Farkas Antal egyszemélyes, virtuális mozijában, ami a szerzõ elsõ kötetében rejtõzik. Ötletek és kulcsszavak, külsõ és belsõ tájak váltják egymást a majd nyolcvan oldalon. Látás és láttatni akarás hangsúlya nem véletlen: szem, pupilla, szemgolyó, véres tekintet, lószem villan ránk újra meg újra szövegeibõl.
Ugyanakkor szabad sodrású, laza szerkezetû verseit valami különös rendezettség, gondolati összeszedettség uralja. Abszurd és irónia bujkál szövegeiben, s mindez - akár egy jó hírlapi glossza - poénra csattan a mûfaj szabálya szerint, melyben azt üvölti a barátnõ, hogy te sosem voltál vegytisztító, csak hegedûmûvész.
A fikciótól visszakanyarodva üzen és aktualizál, több szövegének témája az elvándorlás, hangja ekkor keserû és kemény, mint egy Pengeblokk...
Bár elsõkönyves szerzõrõl van szó, a Ringen kívül õsz van egy tapasztalt, erõs egyéniségû, saját hangjára már rég rálelt költõrõl árulkodik. Aki maga is vallja: alkotói énjének bölcsõje a hetvenes évek váradi Ady-köre volt. Hivatása szerint református lelkész, jelenleg a várad-velencei egyházközség papja. Kötetzáró ars poeticaja igazolja, hogy utóbbi életrajzi adalék költészetének is építõanyaga, igaz, nem "szabályos" papköltõvel állunk szemben: az a felkiáltójel benned / melynek vége hang nélkül koppan / áldott pásztorbot mellyel terel / Isten fenyítõ csontos ujja.

Szûcs László