Múltbeli dolgok mai olvasatban

Kemény Zsigmond: Zord idõ. Bukarest-Kolozsvár, 1997, Kriterion. 418 p. / Történelmi regények./

A Kriterion Könyvkiadó a Történelmi regények sorozatában Jókai Mór Egy az Isten címû mûvével egy idõben, Kemény Zsigmond szépírói pályáját lezáró, 1857 és 1862 között írt nagyregényét, a Zord idõket is megjelentette. Kitûnõ választás volt, mert ennek a mûnek napjainkban mintha nyomatékosulna idõszerûsége. Köztudott, hogy írója az irodalmi romantika neveltje volt, azonban - a kortárs európai regénnyel párhuzamosan - az irodalmi realizmus megteremtésére törekedett, lett légyen az a XIX. századi epikában inkább következménye, mint ellenhatása a romantikának, és egyúttal elindította a lélektani regényt is, sõt a külsõ és belsõ idõ változó nézõpont használatával, a hõsei tudatában végzett mélyfúrásokkal XX. századi prózaírásunk egyik legfõbb elõdének is tekinthetõ. Mindez Kemény elévülhetetlen irodalomtörténeti, mi több, költészettani érdeme. Azonban 1541 májusában Izabella királynõ, Werbõczi István, Martiniizzi György - tehát valós történelmi személyiségek - szerepeltetésével, Buda törökök általi elfoglalásával, idõben és térben rögzített cselekményének, valamint képzeletalkotta hõseinek létezik egy tágabb és mélyebb aktualizálható értelme is. Éspedig az, hogy miközben a mûben egy nagyszabású és nagy kihatású történelmi-társadalmi - és több megrendítõ egyéni - tragédiát bontakoztat ki, azt az alapeszmét szuggerálja - bejárván a kötelességtudat és áldozatkészség tragikus lépcsõfokait -, hogy a hódoltató, esetünkben a török, arról igyekszik meggyõzni a leigázottat, hogy társadalmilag és anyagilag magasabbra emelkedhet, ha kiszolgálja az idegen, a népét elnyomó hatalmat. Magyarán, ha renegáttá válik. Példája ennek a budai basa, aki egy kis magyar vár parancsnoka volt, mielõtt teljhatalmú török nagyúrrá vált volna.
Az elnyomó, miközben hatalomgyakorlását igyekszik megszervezni, megszilárdítani, felszámolni törekszik a leigázottak értelmiségét, fölöttük való uralmát azzal indokolván, hogy életformája, világa és kultúrája magasabb rendû, õsibb, lényegében az egyedüli hiteles.
A nemzeti lét fenyegetettsége - "nem az a baj, mert a török rendkívül erõs, de mert Európa rendkívül gyenge" fejtegeti Frangepán Ottó Izabella királynõnek - nyilván a megírás idejének a Bach és Schmerling nevéhez kapcsolt átkos korszaknak tapasztalataiból ihletõdött, de érvényessége alighanem általánosabb, idõben tágabb, akár jelenkorunkig kiterjeszthetõ.
A Zord idõ természetesen nem csak politikai, hanem alapvetõen lélektani regény is. Hõseivel, pl. Barnabás diák ábrázolásával kapcsolatban okkal emlegetik az elemzõk Dosztojevszkij torzult lelkû és gondolkozású hõseit. Ugyanakkor a mû egészében izgalmas és szuggesztív olvasmány, keserû, ám magvas bölcseleti töltettel, az illúziók fátumának fuvallataitól átjártan, mely a mû utolsó két mondatába ekként összegzõdik: "Sorsunknak engedelmeskedni vagyunk teremtve. Kövesse ki-ki sorsa vezércsillagát!" Igen ám, de a realitásokkal számoló pesszimizmus, sõt fatalizmus is lehet olyan serkentõ és megtartó erõ, mint a tényekkel számoló optimizmus. Ezt is igazolja a hazánkban legutóbb 1975-ben, rá egy évre utánnyomásban megjelentetett regény ismételt, mostani kiadása. Okulni, tanulni sohasem késõ.

Veress Dániel