A Jóisten nem szállt le Bükszádon

Balogh László: A Jóisten nem szállt le Bükszádon. Sepsiszentgyörgy, 1997, Bon-Ami.

Vajna Gáspár László, Dombi Ödön, Nagy Albert, Török József, Érsek Mária, Józsa Csaba, Zsigmond Zoltán, Kátai Sándor, Dézsi József vallomásaiból állt össze e könyv, melyben egy beteg világnak, paranoiás kornak a fájdalmai kapnak helyet, a kommunizmus árnyékba rejtett arca villan fel alulnézetbõl, ahonnan csak a legkitaszítottabbak: a politikai foglyok láthatták. A teljesség igénye nélkül ennek a pokoljárásnak különbözõ aspektusai elevenednek meg, hogy dimenziójában érzékeltessék azt a határtalan szenvedést, amelyen az erdélyi közösség egymástól távol esõ rétegei estek át. ågy helyet kap a kötetben a Rózsa Sándor-i betyárromantikát felelevenítõ, a kommunizmus ellen fegyverrel harcoló elkeseredett parasztivadék tragédiája. De megjelenik mellette az édestestvér meghurcolása is, mert a vér nem vált benne vízzé, és nem adta fel öccsét, nem vezette nyomra az üldözõket. S ezzel máris felesel az értelmiségi, az ügyvéd meghurcolása azért, mert 1956 benne is megdobbantotta a reményt.

Az osztályharcos korban elég volt, ha valakire rámondták, hogy görbe szemmel néz a vidéki szemétdombi kiskakasra, s sorsa egy egész életre megpecsételõdött. Ugyancsak helyet kér magának a román—magyar viszony, Szárazajta és a vérengzés utáni “igazságtétel”, az, ahogyan Iustitia bekötött szemmel is megtalálta a protezsáltat, közös cellába zárva a gyilkost az áldozattal. Nem számíthattak kegyelemre azok sem, akik az anyanyelv és iskola összefonódását létkérdésnek fogták fel. Az egyházak, a hit sem maradhatott érintetlen ebben az önpusztító korban, mint ahogy nem volt kegyelem a nõk számára sem. És nem maradt szenvedés nélkül a középiskolás diák sem; furcsa módon õt az az anyaország adja vissza az irgalmat nem ismerõ román hatóságnak, amelynek szabadságáért harcolni akart 1956-ban. Külön színfoltot jelent ebben a jajban a nincstelen paraszt és kisbirtokos panasza, a kiemeltek égbekiáltó sorsa, indok és törvény nélküli kifosztása.

A dolgok összefonódnak, hiszen az emlékezés szélesebb pásztán mozog, mint amit a kommunizmus világa magáénak mondhat, és így ijesztõ kapocs dereng fel múlt, jelen és a megfoghatatlan jövõ között.

Sylvester Lajos