Fények, fagyok

***Légyott északi fénnyel. Skandináv elbeszélõk. A sorozat gondozója Cselényi László, válogatta és fordította Mervel Ferenc. Marosvásárhely, 1997, Mentor Kiadó. 204 p. /Minoritates mundi, 1./

Szép könyvet tarthat kezében az olvasó.

Hómezõn fölvonuló szavakat, mondatokat, amelyek világát csak egy-két grafika - mondanám, töri meg, de valójában - teszi még teljesebbé, kiegyensúlyozottabbá. S egyes oldalain az egyes életek ugyanilyen jó katonákként menetelõ vagy éppen megállított pillanataival. Skandináv pillanatok.

Tizenegy skandináv prózaíró elbeszélései. Válogatta és fordította Mervel Ferenc. Gyorsan meglessük a fülszöveget: “Mervel Ferenc 1936-ban született Vécsen. Újvidéken, Debrecenben, Pátyon járt iskolába. Budapesten érettségizett. Itt kezdte el az egyetemet is, tanulmányait Lundban, majd Stockholmban folytatta. 1956 októberében a Lõrinci Újság fõszerkesztõje. 1957-be egy ausztriai menekülttáborban német tolmács. Közel harminc éve tanít.” A sorozat gondozója - mert sorozatindító kötetrõl van szó! -, Cselényi László pedig elmondja az elõszóban, hogy tulajdonképp a Duna Televízió Minoritates Mundi sorozata adta az ötletet: kis, alig fordított nyelvû népeket mutatni be az olvasónak. Olyan tájak népeinek irodalmát - de nemcsak vers és próza által, hanem útinapló, interjúgyûjtemény által is -, ahol tudják, mi a tolerancia, az autonómia, a felebarátod tisztelete, s nemcsak tudják, hanem meg is valósítják azt, olyan magától értetõdõ egyszerûséggel, amilyen magától értetõdõ egyszerûséggel tagadják meg ugyanezeket az eszméket más, közelebbi vagy távolabbi, balkáni vagy közép-amerikai, ázsiai, közép-kelet-európai tájak emberei.

De visszatérve a könyvre: jólsikerült fordítások jól sikerült válogatása. Nem ismerjük az eredeti írások nyelveit (“Skandinávia: legalább öt irodalmi nyelv, több tucat õsi, de elevenen élõ germán nyelvjárás; annyi szleng, ahány nagyobb város” - olvashatjuk Veress Zoltán kötetajánló írásában), de érezni rajtuk a jellegzetes ízt, amely megkülönböztet és kiemel. Kimért, hideg életek (Bodor Ádám prózájának hasonló hangulatit idézi), ugyanakkor a mindenen áttetszõ, egyszerû derû. Ne fecséreljük az idõt dicséretre. A könyv önmagát dicséri. Olvasni kell.

Simon Attila