Nem esõ, szomorú szemerke

Király László: Azték imádság. Pécs, 1998, Jelenkor.

Ha rákérdeztek volna, minden bizonnyal zavarba jövök. Legfeljebb egy-két kötetcím, néhány vers jut eszembe, abból is csak sorok, elvétve, rendezetlenül. Mit tegyek, tártam volna szét a karom, könyvesboltban, antikváriumban nem kapható, barátaim, irigyeim egyazon makacssággal féltik tõlem (mert hótbiztos, hogy nem viszem vissza), más polcáról lelopni szintén megtorolhatatlan véteknek számít. Maradtak a folyóiratokból kilopott interjúrészletek, a szerkesztõségekben végighallgatott ízes történetek és az újabb versek, a Beûzetés és persze a kesernyés csúfhistóriák. De mi történt korábban? A 70-es évek végén, a 80-as évek elején, a rendhagyó délutánok és a sétalovaglás idején?Milyen történet, milyen regény rejtõzik a költemények mögött - engem mindig ez érdekel egy válogatás kapcsán. Mit beszélnek el az egymás mellé fektetett szövegek? A költõ regénye, a verseké vagy a koré, mely mindegyik erezetében megvillan vagy ráakaszkodik néha gazdag ihletõforrásként, míg máskor lerázhatatlan teherként? Mi lett Évával, a rendhagyó délután józan szereplõjével? És mi lett az Ünnepek rezignált huszonkilenc éves fiatalemberével? Vajon ír-e még a távolból Nyezvanov és vajon ugyanolyan ízû-e még a moszkvai vodka? Szokványos és mégis különös ív rajzolódik ki a szemünk elõtt: Mondatban fogantattál. / Mondatban születtél. / Mondatban neveltettél. / Mondatban rejtezik veszted. / Mondatban idõd elszáll. / Mondatban eltemetnek. (A dolgok arca). Ezen a felkínált szálon szeretném végigjárni a könyvet.Az induló verseket, a fejszés éjszakák" csöndes, szinte elmondhatatlan történéseit a vadászat önfeledt táncai váltják fel, a szerelem és vele a magány, mert minden szerelem mélyén voltaképpen ez lapul: mikor fekete ing rajtam az egyedüllét". Kezdetben a nyugalom furcsa ízû évei, a nyárikonyha illanó melege (kint a fagyasztó szélben, csontig ölelnek magukhoz az esték") és a nyöszörgõ legényszállások, hol hánykolódnak az elképzelt szerelmek / az álmatlanságban neved hangzóit próbálgatom". Arra, hogy hogyan is állunk az elhivatottsággal, a jövõvel, a csalóka perspektívákkal, ezekkel a bosszantó és tisztázásra váró kérdésekkel, két józan és letisztult választ is megfogalmaz K. L. (A hosszú úton, Legenda nélkül).
Úgy tûnik, minden zavartalanul halad elõre a maga útján, hiszen aranyat érnek a költõk álmai... De elég egy különös éjszakai utazás, derûsnek látszó sétalovaglás, melynek közepén hirtelen egy eljövendõ nem-kor nem-embereinek víziója bukkan föl, és érezzük, semmi sem lesz már többé olyan, mint korábban volt. Történetünk immár elkerülhetetlenül torkollik az Erõltetett menet kiábrándult, fogcsíkorgató, pálinkagõzös világába: hol vannak a társak, míg repülsz a nagy tavak fölött / hol barátaid s álmaid titkos hadserege / oly egyedül ég s föld közt - arcod majd szétfoszlik / álmaid szeszben õrzi tested szûk múzeuma". (Csak az érdekesség kedvéért: mennyivel másként s talán mégis ugyanígy csendül fel ez a menet" a valamikori híres sörhajóról, a Missouri Weekendrõl Jack Cole lantján".) Éjféli esõk, régi órák ideje jön s valami esztelen remény, hogy valójában mindez nem így történt, nem élhetünk ebben a nem-korban. S eközben megelevenedik egy elfeledett hadsereg, hallgatag közlegények és mogorva tisztek rendezetlen sorai.
Nem folytatom, mindenki magának írja tovább. A versek, ez a nyersanyag önmagát kínálja, olyan anyagként, amelyben megfejthetõ lenyomatként pihen mindaz, ami velünk megesett az elmúlt harminc évben farkasfényû éjszakák és asszonytestû évszakok között.
Még egy dolgot. Honi könyvkiadásunk nem sok mindennel büszkélkedhetett az elmúlt pár évben (a Wass Albert-életmû és a Polis Kiadó ígéretes, más magyarországi kiadókkal közösen indított verseskönyv-sorozatán kívül). Egyetlen kortárs szerzõ mûvét sem tudták itthon kiadni (a már befutott és húzónevekké" vált kortársakra gondolok). Talán ezt a rossz sorozatot szakítja meg végérvényesen a Mentor Kiadó igényes és tetszetõs vállalkozása.

p. s. zs.
(Könyvjelzõ)