Boldog rabságom

Szilágyi Sándor: Boldog rabságom. Második, átdolgozott kiadás. Kolozsvár, 1997, Koinónia.

Ezúttal nem egy memoár újabb darabját tartja kezében az olvasó, amelyben a tények talán untig ismerõsek lennének, jóllehet a Boldog rabságom a majdnem hét évig tartó rabság eseményeit gyûjti egybe. A kommunista börtönökben igazságtalanul meghurcolt református lelkész, Szilágyi Sándor könyve nem vádirat, elégtétel vagy jóvátétel. Az igazsághoz akkor járnánk közel, ha azt mondanánk, hogy ez a könyv a Teremtõ Atya iránti szeretet börtönkrónikája. Olyasféle szerelemé, amilyen csak kevesek osztályrésze. Azoké, akik olyan helyzetben tudnak örülni, amikor egy világi gondolkodású ember kétségbeesik, és a halált kívánja; és akkor szomorodnak el, amikor nem áll módjukban önmagukat szétosztani azok között, akik a reménytelenség foglyai. Hiszen számukra a teológia nem tudomány, hanem a Teremtõvel folytatott megszakítatlan beszélgetés formája. Mérhetetlen túlélõ erõvel ruházza fel az a hit, amelyet a rabtársaknak és az elvadult fogvatartóknak osztogat, élõ példaként szemléltetvén lelki egyensúlyának töretlenségét. Szilágyi Sándor életében az aszkézis egybeesik az életörömmel, az alázat a bátorsággal, a szelídség az erõvel, a humor az öniróniával. A rabságra képtelen ember szertesugározza a tõle meg nem vonható szabadságot. A könyv olvasása közben a szerelem-himnuszok fölülmúlhatatlan nagy mesterei, Szent Bernát, Assziszi Ferenc juthatnak eszünkbe, s öröm, mert ajándék az olvasmány.

Balázs Szabolcs
(Könyvjelzõ)