A második esztendõ

Domokos Géza: Esély II. Visszaemlékezések 1989-1992. 2. kötet. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1997.

Az Esély elsõ kötetéhez fûzött észrevételeimben (Jelenkortörténet és visszaemlékezések, Könyvesház, 1996/2.) megjegyeztem, hogy több, a mûben megpendített kérdés behatóbb körüljárása egyelõre indokolatlan “hiszen a szerzõ a folytatásban fog számos nyitott vonatkozást kiegészíteni, megvilágítani, megmagyarázni”. Akkor még úgy tudtuk, hogy a számvetés írója a következõ kötetben egybemarkolja az 1991-es és 1992-es évek anyagát, ekként teljesítvén három esztendõ mérlegre vetését. A tárgyi anyag valamint a felidézés dinamikája menetközben szétfeszítette a tételezett terjedelmi keretet, következésképpen most is csak egy trilógia középsõ részét vehettük kézbe, várván a képet kiteljesítõ harmadik kötetet. Figyelemfelhívásunk tehát megint egy idõszeletre, egy “részletre” vonatkozik, mely az elõzõ idõrendi folytatása, azonban - megítélésem szerint - némileg m á s könyvként mint a korábbi. Errõl a “másságról” tennék néhány érintõleges észrevételt.
A mûfaj alapozásában változatlanul jelenkori köztörténet, jócskán megpakolva egykori - dokumentum hitelességû - szövegekkel. Az RMDSZ akkori vezetõje bõven idéz az eredeti anyagokból, ekként azt sugallva, hogy “beszéljenek az írásba foglalt tények”, hiszen eseménytörténetileg ugyancsak sûrû volt az 191-es esztendõ: csomópontjai az RMDSZ második kongresszusa, a második bukaresti bányászlátogatás, az alkotmány kidolgozásának, megszavazásának sokszorosan kínos folyamata, az Eva Maria Barkival folytatott levélváltás, a hírhedtté vált “Neptun-ügy”, s még néhány más “döccenõ”, tulajdonképpen máig továbbélõ lidérc. A választások és döntések “hitelesség-próbáját” nem egy esetben m a j d az idõ dönti el, addig is vannak és lesznek akik másképpen látják, értik és értetni igyekeznek a dolgokat, mint Domokos Géza, lett légyen szó Agyagfalváról, az autonómiáról, sok másról, egyéni vagy kollektív lépésrõl, taktikai húzásról, személyes szekérrúd egymásba akasztásáról. Miként maga a szerzõ is többször utal rá, mindannak aminek kezdeményezõje, részese, szereplõje, szenvedõje volt, ma sem mérhetõ be kizárólagosító módon: túl sok még a homály, bizonytalanság, a ferdítés, elhallgatás, mellébeszélés. A jelen folytatása a múltnak, s Domokos Géza immáron a kavarodások “papolci szemlélõje”. Viszont általánosítandó érvénnyel írta, hogy “az én értelmezésem szerint - az embernek meglehet a véleménye ellenfelérõl, ám önmagát tisztelnie kell, minden lépésének bizonyíthatóan meg kell, hogy legyen a komolysága”. Õ ehhez a “komolyság”- mércéhez igyekezett lépteit igazítani, tehetett-e ennél - erkölcsi vetületben! - többet? Hát aligha!
Engem, tûnõdõ olvasóként, nem is annyira a “külsõ” és “belsõ” ellenfelekkel vívott csörték ragadtak meg, hanem a m û , mint immanens törvényeknek engedelmeskedõ í r ó i alkotás: ez teszi a második kötetet “olvasmányosabbá” az elsõnél. E ponton immár nem az események felpörgetésérõl, kiélezõdésérõl van szó, hanem jelentõs mértékben a felidézõ, a saját reakcióit számbavevõ személyes önvizsgálattá mélyülõ vallomásosságról. A visszaemlékezés hívebb lett a mûforma alaptörvényéhez, miközben a tablót erõsítve élesebbé, markánsabbá vált az önarckép és jellemrajz, korábbi emlékrétegeket kavarván fel, visszautalván a pálya belsõ gyökérhálózatára. Domokos Géza nyomonkövethetõen tör önismerete forrásvidékei fele, ami nem csak mélyíti de színezi stílusjegyeit, növeli írása esztétikai súlyát is. Ha az elsõ kötet, ebben a vonatkozásban a dobbantás volt, ez a katapultált személyiség belsõ pályarajza is, mely mozgósítja önanalizáló készségét, szilárddá kovácsolja megfogalmazásait, a közérdekû általánost a személyiségtörténettel gazdagítva. Ez ama bizonyos “másság”, mely emelkedõ minõséget mutat az elsõ kötethez viszonyítva, kiegészítvén és kiteljesítvén az abban elkezdettet. Nem a történelmi szemhatár lett tisztább, egyértelmûbb: az író cselekedeteinek önértékelése nyert szélesebb megalapozást, nem csak horizontálisan, vertikálisan is. Ez munkája vitathatatlan többlete, nyeresége.
Az Esély II.-t elolvasásra ajánlani fölösleges. Az elsõ kötet sikere húzóerõt jelent, mely jóval több holmi sablonos kíváncsiság kielégítésénél. Élményként fogadtam be.

Veress Dániel