A románság nemzetiségi öntudatosodása

I. Tóth Zoltán: Az erdélyi román nacionalizmus elsõ százada. 1697-1792. Csíkszereda, 1998, Pro-Print. /Múltunk könyvek./

A román nemzetiségi öntudatosodás folyamatát bemutató kötet elsõ ízben 1946-ban (Budapesten, a Teleki Pál Tudományos Intézet kiadványaként) jelent meg; I. Tóth Zoltán valóságtisztelettel, alaposan dokumentálódva, hiteles forrásokra, gazdag jegyzetapparátusra támaszkodva írta meg szûkebb hazája történetének egyik legvitatottabb szeletét. Az olvasmányos történelmi tanulmány az Erdélyben és Magyarországon lakó románságnak - a passzív tömegtõl a politikai életben is számottevõ tényezõvé váló népelemig való - fejlõdését írja le és elemzi. Az erdélyi rendiség kialakulásakor, a 15. század elsõ felében a románok (nem lévén külön vezetõrétegük) nem foglalhattak helyet mint negyedik rendi nemzet a magyarok, székelyek és szászok mellett. Ez a társadalmi (és vallási) helyzet határozta meg a románság jogállását egészen 1848-ig. Az Erdélyben, Moldvában és Havasalján élõ románok közt semminemû politikai kapcsolat nem létezett; a tájanként elhelyezkedõ román népcsoportokat csupán a népi ösztön tartotta össze. Szélesebb körû összetartó elv nem is lehetett, hiszen a történelmi Magyarország területére betelepülõ román csoportok sohasem voltak egy egységes román állam alkotó elemei, együvé tartozásuk tudata tehát egy szervezett állami múlt emlékére nem támaszkodhatott. I. Tóth Zoltán könyve azt adatolja, hogy az erdélyi románság politikai magáraeszmélését a Habsburg-hatalomnak és a magyar katolikus fõuraknak köszönheti. A kifejezetten protestáns jellegû rendek háttérbeszorítása volt a cél, ezért fordult a kormányzat szeme a számbelileg jelentõs, de politikai szerep nélküli ortodox románságra. Theophilus gyulafehérvári ortodox püspök egyházának 1697 februárjában megtartott zsinatán elfogadta a római katolikus egyház hitelveit, és kimondta a maga és klérusa nevében az újraegyesülést a katolikus egyházzal. Ellenszolgáltatásként a többi erdélyi nemzettel való egyenjogúsítást kérték - s ezzel vette kezdetét a románság nemzetiségi öntudatának felébredése. Megjelenésük a politikai életben tehát a vallási unió következménye volt. A kötet bemutatja a románság (az unió által felszínre hozott) latin nyelvi eredettudatának kezdeteit, mely a késõbbiekben a dákoromán elméletben csúcsosodott ki; elemzi az erdélyi iskolázás hatását a román nemzeti öneszmélésre; részletesen ismerteti Athanasius, Pataki János, Klein Ince, Aron Péter, Rednik Atanáz, Novákovics Dénes, Major Gergely görög katolikus püspökök egyházi és politikai szerepét, az erélyi román közoktatás kezdeteit, az erdélyi triász" kultúraszervezõ munkásságát. II. József korában a nemzetiségi mozgalom felé haladó kiteljesedés minden más megelõzõ kornál sebesebb léptekkel haladt, történelmileg és földrajzilag is kialakult a románság felfogása önmagáról; az értelmiség öntudata pedig már nem csupán népi öntudat, de egyenesen nemzetiségi öntudat, a románság sorsának irányítását, tehát egy politikai célkitûzést vállalt feladatául. Ezek az érvényesülési vágyak az 1780-as évek vége felé politikai mozgalomba sûrûsödtek, amelynek a Supplex Libellus Valachorum csak egyik jelensége. I. Tóth Zoltán munkáját Miskolczy Ambrus elõszava (Mítoszok nélkül) vezeti be, a tanulmány szó- és kifejezésjegyzékkel, valamint a szerzõ nyomtatásban megjelent mûveinek bibliográfiájával (összeállította: Csatári Dániel) kiegészítve a Pro-Print Könyvkiadó és a TLA Közép-Európa Intézet közös könyvkiadási programja keretében jelent meg.

(szatmári)
(Könyvjelzõ)