Mörfi újabb péterkedései

Kuszálik Péter: Mörfi újabb szövegei. Csíkszereda, 1998, Pro-Print.

Ezt az erdélyi, pontosabban marosvásárhelyi Mörfit Kuszálik Péter "találta ki", talán még amikor jobban értette a nép a sorok közét, mint manapság az egyenes beszédet akár. Elsõ Mörfi-kötetének alcíme (1996-ból) még ez: Följegyzések a 20. század végérõl, a mostanié pedig: Mörfi újabb szövegei.

Kuszálik tehát "szövegel". Méregzsákja van, Istennek hála, talán csak néhai Tolnai Lajos tiszteletes úrnak volt ennyi anno dacumál; "prablem" pedig, ajaj. Ezért aztán ez az alapvetõen szelíd alapállású (még) fiatalember közírói szerepet vállalva hallatja szavát minden elképzelhetõ fórumon, persze elsõsorban városa, az egykori Székelyvásárhely lapjában, s egyéb idõszakos kiadványokban. Megengedheti magának, amit sokan mások nem: keresetlenül õszintén és kegyetlenül, már-már a bántásig elmenõen bírálni. Nincs kommunista múltja, sem ehhez hasonló bélyegecskéje-rojtocskája, bár a DIKTAT ÚR áldásait az "egyre pofozódó nemzetközi helyzetbõl fakadóan" családja mindennapjain maga is "élvezhette", sõt, horribile diktátum, pionír is volt, hehe.

Az õ Mörfije nem AZ a Mörfi, ez egy filozofálgató, odamondogató, visszapofázó "cementlapos", a Sarokasztal törzsvendége (ezt a trouvaille-t még megbírja az olvasó, Marosvásárhelyen legalábbis nem anakronisztikus), ami líraiságban, legendában Vári Attila Marosvásárhelye, az itt, e régimódi kocsmaasztalnál, ahol még megvan a vendég tisztelete, a napi valóság, az aktualitás szintjén bukkan elõ csaknem minden, a polgárt foglalkoztató gond Kuszálik epésen fogalmazó, gúnyolódó, szatirizálva "társalgó", állandó figuráinak jól megrajzolt, hiteles világában. Eszembe jut a román "mistokár" kifejezés, mely a cigányból gyûrûzött oda; néha bizony mistózva veszik villahegyre akár "legaurázottabb" nemzetrész-képviseleti személyiségeinket is a sarokasztali dumálók, hogy az átkosban ilyen-amolyan, most meg még ilyenebb-amolyanabb renegátokról, neokról ne is hadováljunk.

Néha úgy érzem, ha volna egy "magyar Caþavencu" - ránk férne pedig -, akkor a nép mellett (aki ugyebár a fõszerk.) ez a mi Mörfink lehetne a fõmunkatársa.

A szerzõ nagyon figyel, és a szeme karvalyéra vall, túllát a flekkenfalviságon, és a balkániságot éppúgy ostorozza, mint a "marasmenti bunkóságokat". Ezért mutathat túl "régióján" e könyv, akárcsak az elsõ, mely azért valamivel vegyesebbnek tûnik, bár eklektikáért itt sem megy szerzõje a szomszédba.

Kuszálik Péterben olyan közírónk alakja körvonalazódik, akitõl elvárható ama másik fajta egyenes beszéd (Mörfit mint eddigi hálás alteregóját simán elhanyagolhatja, ejtheti), megteremtette már maga körül azt a kis mítoszt, ami olvasóit kellõen felcsigázta (e sorok írójától ma is számosan megkérdik, ki az a Mörfi, és hogy tényleg Amerikából jött-e haza), szóval kiléphet papírpáncélzatából, nyílt sisakkal vállalhatja a küzdést ezen a rendkívül cseles és csalós pályán, mert a "szakma" azonnal ráaggatja (tessék, fentebb mintha már meg is tettem-forma) a közírói jelzõt, ezt pedig minden tisztességes író megérdemli. Márpedig ha valakit csak így emlegetnek, az vagy gyenge szépíró, vagy egy neobüszke baloghedgár.

Elsõ könyvét még a marosvásárhelyi Mentor adta ki, ezt már a Pro-Print Csíkszeredában, 1998-ban. Szerkesztõjének neve mögött (K. Molnár Tamás) ki más rejtõzne, mint... Mörfi.

Még valamit a Mörfi-képhez. Vincze László marosvásárhelyi grafikus leleménye, és olyan, mintha Tomcsa Sándor rajzolta volna meg saját magát székely(udvarhelyi) Einsteinként. Ez az elsõ köteten látható. A mostanin már ott a díszes sarokasztal-társaság, az elszabadult "tranzíció" sarokba állítottjai, ugyanakkor rögtönítélõ bírái.

Olvasóm, Kuszi pedáns egy alak, de nemcsak emiatt üt el például Hrabaltól, habár határozottan hrabaloldali. Semmit sem bíz a véletlenre, szigorúan ellenõrzött könyveket ád neked. Olvasd élvezettel!

Bölöni Domokos
(Könyvjelzõ)