Tamási-centenáriumi kiadványokról

Tamási Áron: Hazai tükör. Sepsiszentgyörgy, 1997, H-Press. /Kaláka könyvek./ 

Tamási Áron: Vadrózsa ága. Sepsiszentgyörgy, 1997, H-Press. /Kaláka könyvek./ 

Honi és magyarországi könyvkiadók egész sora adta ki, illetve jelentette meg újra, méltó tisztelgésként, a nagy elõd-kortárs mûveit, jelzéseként idõtállóságuknak, felelve e szomorú ezredvég szomorú kihívásaira! 
A Hazai tükör ifjúsági történelmi regény - mint ilyen Czine Mihály szerint az “egyik legszebb szépprózánkban”. Az alcíme: Krónika 1832-1853. Témája az 1848-as szabadságharc, peremén Gábor Áron személye és szerepe, szól a székely földmívesek hazafias erõfeszítéseirõl, a táj emberének gondjairól-bajairól. Legerõteljesebb mûvészi eleme a hiteles környezetrajz. Az írástudó-betûvetõ Madár Vince gyerekkori élményeire épül, amint Õ megéli korát és annak eseményeit szülõföldjén. A Hazai tükör a szerzõ életének helyszíneit vetíti elénk, így a most már az Õ nevét viselõ székelyudvarhelyi kollégiumot, melyrõl Madár Vince lelkesedve mondja: “Sohasem gondoltam volna, hogy ekkora nagy bölcsõm lesz.” De fõ színtere a székely falu mindennapjainak és jeles napjainak világa, amelyet a Bölcsõ és Bagolyban is megjelenít. Édesapjának alakjában a derék székely falusi sokérdeklõdésû, vállalkozó hajlamú új típusú hõs; itt Madár Vince a maga ízes beszédmodorában szól, mint a köz/ismert Tamási-hõsök valamennyiüke. Kollégiumában (ahogy õ nevezé: kollégyium) “a római hármas szobában együtt ama Daczó Zsigmond nevû históriás deák úrral, akinek úgyszintén Háromszék volt a szülötte helye, vagyis Szentgyörgy városa maga.” A kötet utószavát Féja Géza, jegyzi, aki az Arcok és vallomások sorozatban “alkotásai és vallomásai tükrében” igen szép curriculum vitae-t írt Tamási Áronról, 1970-ben. 
A Vadrózsa ága megható ajánlással kezdõdik: “Ágotámnak, kedves madaramnak szívembõl ajánlom ezt a Vadrózsa ága címû könyvemet, melyet neki mondtam tollba. Áron; 1966. április 19.” 
Illés Endre, a ragyogó tollú kortárs és barát írja a kötet elõszavában, annak a keletkezéstörténetérõl: “Írt, mint régen. De � írni� már nem tudott. Feleségének mondta tollba utolsó könyvét. Egyik nap mondta, a következõn javította. Úgy megerõsödött, hogy saját írásával javíthatta az idegen betûket.” 
Tamási Áronnak mindig van mondandója a Mának, az öröknek, s legyünk mi is szerénytelenül emelkedettek: az aeternium-nak, földmívesnek és titkok tudójának, szegénynek és módosnak, betûvetést épphogy ismerõnek ... - és annak is, akinek kenyere, mindennapi betevõje az. Elemezték sokan, sokszólamúan, kisoskolások okulására és aggok reményére, honi tájon és ott is, hol más nyelvek hívószavára gyúl értelem csillaga homlokmagasban, s érdeme és értéke az, hogy az írói ábrázolás billentyûzetén sokoktávúan bájol el a szerzõ, közönsége rezonanciájának és befogadóképességének szintjein árnyal-szárnyal, nyelvmíves dallamon át lopakszik a fülbe, mely tudatközpontig közvetít, hogy igaz lélekkel telítetten dúsítva állja próbáit - miként állja is! - a megvesztegethetetlenül hömpölygõ idõnek, a gyorsult érverésûnek.