A szocializmus skanzene?

Rendhagyó könyvbemutató színhelye volt a csíkszeredai Corvina Könyvesház. A II. Csíkszeredai Társadalomtudományi Szeminárium keretében mutatták be a KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központja és a Pro Print Könyvkiadó közös vállalkozásában megjelenõ Helyzet-könyvek sorozat nyolcadik kötetét. Címe: Fényes tegnapunk. Tanulmányok a szocializmus korszakáról. A könyvbemutatón A. Gergely András kutató kérdéseire Bodó Julianna, a kötet szerkesztõje és egyik szerzõje válaszolt. A szocializmus korszakáról, a kutató felelõsségérõl folyó beszélgetésbõl közlünk részleteket az alábbiakban.

- Feltûnõ a könyv színe, nagyon puncsosra sikerült. Ezért rögtön az érdekelne, hogy mitõl lett ez ilyen színû?

- A szín a tervezõ és a kivitelezõ bûne vagy érdeme, attól függõen, hogy miként értékeli az, aki kezébe veszi. De nem minden szándéktól mentesen kapta ezt a színt, hiszen ha a cím nem eléggé tájékoztató, akkor az alcím világosan megmondja, hogy mirõl van szó: tanulmányok a szocializmus korszakáról. Nyilván, hogy ez a pirosba hajló szín ehhez a tematikai felálláshoz igyekszik igazodni. És az, hogy nem teljesen piros, hanem csak fagylaltosan rózsaszín, oldja ennek a célzatosságnak az erõszakos voltát, van valami humoros jellege.

- Tükrözõdik-e az átszínezett szocializmus a kötet írásaiban? Végül is olyan dolgozatokról van szó, amelyek szakmai szándékú elemzések, nem pusztán ismeretterjesztõ írások. A kilenc írás egy korszak imázsát, tematikáját próbálja körülírni. Sikerült-e vajon a fényes tegnapot ebben az értelemben megközelíteni? A szakmai és a puncsba öntött változat közötti különbséget firtatom.

- Ez a különbség, szándékunk szerint megvan. Hogy a fedõlap ilyen rózsaszínre sikeredett, korántsem jelenti azt, hogy a könyv szerzõi nem komoly szándékkal próbálták a témát megközelíteni. A korszak, amelyrõl az írások szólnak, mindannyiunk számára ismert. Vagy azért, mert éltünk is egy bizonyos periódusában, vagy azért, mert az általunk nem élt azelõtti idõszaka is közeli. Amikor a sorozat nyolcadik kötetét terveztük derült ki, hogy munkatársaink kész avagy készülõ írásai közt vannak olyanok, amelyek hangsúlyozottabban e korszaknak egy bizonyos jelenségét vizsgálják, és kiderült, hogy ezeket össze lehet úgy válogatni, hogy a könyv a szocializmusról szólhat.

- Van-e térbeli határoltsága ezeknek az írásoknak?

- Van is, meg nem is. Annyiban van, hogy az esettanulmányok vagy az elméletibb jellegû tanulmányok konkrét megfigyelésen alapuló részletei kötõdnek egy bizonyos térbeliséghez, a Székelyföldhöz. De jelen esetben ennek csak annyi a jelentõsége, hogy ez az a terület, amelyet jobban ismerünk, amelyen a kutatásainkat végezzük, ahol élünk és ahol éltük mi magunk is ezt a korszakot. Viszont merem remélni, hogy a kötet egészében sokkal általánosabb mondanivalót is megfogalmaz a korszakról, a hatalomhoz való viszonyról, a hatalom viselkedésérõl, diskurzusáról, megjelenési formáiról, szimbólumairól, intézményekben való leképzõdésérõl.

- A kétségtelenül poénos Fényes tegnapunk cím az idõszerûség kérdését is felveti. Fényes holnapról, fényes jövõrõl van szó a közhelyes, köznapian használt értelemben. Itt számomra kérdés, hogy idõszerûsége egyúttal azt jelenti-e, hogy újratárgyalásra érkezett el az idõ, van már lehetõség egy csomó jelenség idõben távolról való elemzésére?

- Elõször: a cím, nyilván, nem mentes egy kis gunyoros, humoros, a dolgoknak a véres komolyságán kis iróniával felülemelkedni próbáló szándékától. A tegnap ezért tegnap és nem múlt, jelezve, hogy eléggé közelmúlt még, nem olyan történelmi távlat, amit hangzatosan és patetikusan múltnak lehetne nevezni. Tehát csak tegnap. Másodszor: ha ez csak tegnap, idõben viszonylag közeli korszak, feltehetõ a kérdés, hogy vajon van-e rá elég rálátás? A kötet összeállításakor, az egyes írások elkészülésekor is fölmerült, hogy mi a bennszülött antropológus szerepe, amikor egy olyan korszakot vizsgál, amelyben benne élt, amely még tapintható közelségben van, amelyrõl tagadhatatlanul kellemetlen emlékek sokaságát õrzi? És ez mennyiben ad lehetõséget arra, hogy felülkerekedjen objektíven azokon a gúnyolódási vagy becsmérlési szándékokon?

- Errõl nekem két, az elmondottakból egyenesen következõ kérdés jut eszembe. Az egyik az, hogy ez a vizsgálódási mód tálalható-e úgy mások felé, hogy ezt õk ne szubjektív vélekedésnek nevezzék? A tegnap azt is jelzi, hogy még átúszik a mába. Nekem, mint szerzõnek vagy szerkesztõnek nagyon fontos, hogy elfogadtassam magamról azt a képet, mely szerint én olyasmit tálalok, amit az olvasónak érdemes befogadnia.

- ‘89 után a világ változott, sok minden történt és még sok mindennek kellett volna hirtelen, egyik napról a másikra átalakulnia. Elég korai döbbenet volt, hogy ez nem megy olyan egyszerûen. Korán fölmerült a kérdés ahhoz, hogy megérthessük, mi folyik a mában, hogy az emberi viselkedéseket meg tudjuk magyarázni, meg kellene nézni a tegnapot. Ezt a korszakot nem lehet meg nem történtnek tekinteni, azokba, akik benne éltek, olyan dolgok épültek be, amelyeket nem lehet egyik napról a másikra nemlétezõnek tekinteni. Ledöntött szobrokat lehet külön szoborparkba tenni, de ugyanezt nem lehet megtenni a viselkedéselemekkel, mentalitáselemekkel. Ez önámítás lenne. Nos, ennek megvannak a csapdahelyzetei, veszélyei. Vagy azért, mert szenvedõ alanyai voltunk, vagy azért mert mai szemszögbõl nem jó helyen álltunk, nem megfelelõen viselkedtünk idõnként, s akkor jönnek a kimagyarázkodások meg átértelmezések. Ezért szükséges az emberi viselkedést ismerõ antropológiai tudás, enélkül nem lehet.

- A kötet címe mozgatja bennem azt a kérdést, hogy nem a szocializmus skanzenjét kezdjük kialakítani, miközben a tárgyi emlékek - és nem csak azok - még továbbélnek? Ezeket likvidálni, szoborparkba helyezni populáris gesztus, de nem több annál. A kötethez illõ marxi idézettel élve a nép, a társadalom nevetve szabadul meg történelmétõl. Lehetséges, hogy ma még a kacagáson, gunyoros mosolyon vagy sakálsivításon túl megvan a jelenünkben is egy-két olyan dolog, amely ebbõl a korszakból maradt meg.

(Hargita Népe)