Százéves a Napló

Erdély magyar lapjai sorra ünnepelnek. Kinek 30., kinek 50., kinek 75., kinek 100. születésnapját üdvözölhetjük azzal a jogos örömmel és büszkeséggel, amely valamennyi romániai magyar és jóérzésû más ajkú tollforgatót eltölthet, hiszen egy újság vagy bármilyen más tömegtájékoztató kiadvány a hírek forrása volt mindig, sokszor iránytû. Ha tisztességes újságírók töltötték ki betûkkel a fehér lapfelületeket, akkor egyenesen istáppá válhatott egy napilap is.
Október 1-én Nagyváraddal ünnepeltünk együtt. A város, amely 18 esztendõvel Kossuth Pesti Hírlapjának (1844) megjelenése után már újságot igényel magának, hogy ne csak pesti híreket olvassanak polgárai, mert önálló életet élt, s mert a vidék, amelynek gazdasági és kulturális központja volt, szomjazott a helyi információkra is, ez év októberében nem elsõ lapját, a Bihart ünnepelte, hanem azt, amelyiknek szellemi utódjául a mai Bihari Napló tartja magát, az 1898. október elsején megjelent Nagyváradi Naplót; az 1934. január 4-én utoljára megjelenõ lapot, amely sosem kötött kompromisszumot a román hatalommal, mégis 15 esztendeig állta a Trianon utáni megváltozott helyzetben a sarat s szolgálta olvasóit.

Ady levele Fehér Dezsõhöz

"Régi kedves barátom, valamikor fõszerkesztõm, tudom én jól, hogy pompás s nekem egykoron minden tribünt pótoló lapod jubileumára nagyon szép, díszes, hosszú cikket kellene írnom. Nagyvárad s a Nagyváradi Napló volt életemnek s energiámnak tetõje, a fel. szerkesztés ideje, amikor az ember könnyen kaphatta és viselte a fogházülés napjait is. Emlékezhetsz, hogy a Nagyváradi Napló bõrét mindig a magam bõrének éreztem, s a te belátásoddal csinálhattam a legharcosabb, legegyetlenebb lapot sokáig a vidéken, sõt Budapesten. Én azóta állítólag megharcoltam lelkem, egyéniségem nagy harcát: örömem kevés ebben. Szebb volt titkolt királyi érzésekkel, pangva és lappangva a te lapod csinálnom." (1912. szeptember 2.)

Fehér Dezsõ néhány hónappal élte túl 36 esztendeig megjelenõ lapját, 1935-ben hunyt el.
Mesélik, hogy Váradon még 50 év múltán is Ady Endre asztalához ültették a kezdõ újságírót. A túlélõ barát pedig nemcsak az Ady Endre Társaság egyik alapítója, de õ gyûjti össze Ady jelentõsebb váradi publicisztikai írásait, és látja el elõszóval a magyar irodalomban elsõ Ady Endre publicisztikakötetet, amelyet Ha hív az acélhegyû ördög címmel adtak ki.
Az igazi békebeli idõk, a századforduló és a századelõ hangulata ma akár irigylésre méltónak is nevezhetõ, hiszen akkortájt Nagyváradon csak színházi lap három jelent meg: a Színházi Újság (1900), a rövid ideig jelentkezõ Nagyváradi Magyar Színpad (1901) és a Nagyváradi Színpad (1902).
A Nagyváraddal kezdõdõen nagykorúvá erõsödött Várad publicisztikája, a fõvárossal versengõ lapokat országos hírûvé emelkedõ író-költõk, szerkesztõk és publicisták álmodták meg és írták. Ez a sajtó Várad holnapos évtizedében, Ady Endre és társai, majd Juhász Gyula és A Holnapos barátai tehetségének köszönhetõen irodalmivá lett, a korabeli legmagasabb szintet jelentette.

Váradi körkép

Az ünneplõ lap köszöntése mellett itt az alkalom, hogy teljesebb képet rajzoljunk Várad lapkiadó törekvéseibõl, vegyük számba - dr. Indig Ottó alapos tanulmányának segítségével - azokat a váradi lapokat, amelyek 1898 elõtt ebben a Körös partján kiépülõ városban, a századfordulón a peceparti Párizsnak becézett Váradon napvilágot láttak. Már 1862-ben lapot adnak ki: Hügel Ottó a tulajdonosa a Gyõrffy Gyula szerkesztette Biharnak. Ezt a Deák-párti Nagyváradi Lapok követi, amelyet szintén Hügel Ottó ad ki, Sipos Ádám szerkesztésében. 1870 júniusában szûnt meg, helyébe Hügel Ottó megjelenteti a harmadik nagyváradi újságot is, amely a felhasznált tanulmány szerzõjének értékelése szerint végre igazi újság. Elve a "Mindent szabad mondanod, csak vigyázz, miképp mondod!". 1874. június 17-én megjelenik a Nagyvárad elsõ versenytársa is, a Szabadság. Tulajdonosa és kiadója Laszky Ármin, elsõ szerkesztõje Dus László. E lap kormánytámogatással a Tiszák lapjaként indult. Volt még egy 1871. június és december között megjelenõ kiadványa Nagyváradnak: a Biharmegyei Közlöny.
1880-ban új lap jelenik meg Nagyváradon, a Biharmegyei Lapok, ám néhány lapszám után eltûnik. A Tiszántúl 1898-ban válik kéthetente, majd hetente megjelenõ lapból napilappá, amely "a korszak legjobb katolikus sajtójának színvonalára emelkedik".
1898 õszén Fehér Dezsõ lemond a Nagyvárad fõszerkesztõségérõl, és pár nap múlva, 1898. október elsején - új lapot ad ki, a Nagyváradi Naplót. Liberalizmus felé mutató hangját Lovassy Andor szerkesztõ teszi következetessé. "Várad tekintélyes számú zsidósága - a gazdasági erõt képviselõ vállalkozói réteg - hamar magáénak tekintette az új kiadványt, elfogadta és igényelte is a szerkesztõség enyhén radikális tónusát, az egyházellenes pozíciót se kifogásolta, lelkiismeretes olvasója, elõfizetõje - de szûkkeblû támogatója - lett a Nagyváradi Naplónak" - olvassuk az említett tanulmányban.
Várad olyan újságírókkal büszkélkedhet, akiket nemcsak a magyar újságírás, de a magyar irodalom is számon tart. Bíró Lajos, Nagy Endre, a zseniális Ady Endre, Emõd Tamás és Juhász Gyula, Tabéry Géza, majd Gulácsi Irén, Franyó Zoltán, Szabó Dezsõ, Horváth Imre, hogy a századforduló, illetve a húszas évek újságíróinak névsorából a magyar irodalomban is ismerteket említsük.

Lapkonkurencia Nagyváradon
- Részlet Nagy Endre Egy város regénye c. regényébõl -

A Nagyváradi Naplóban Fehér Dezsõ már nyáron hirdetni kezdte, hogy Iványi Ödön hátrahagyott írásai közt sikerült megtalálnia Tisza vármegyéje címû tanulmányát, amelyet a karácsonyi számban fog közölni ünnepi szenzációnak. Attól kezdve naponta ott virított a lap homlokzatán Tisza vármegyéjének hirdetése, a házfalakon pedig plakátok figyelmeztették a járókelõket, hogy várjon az ügyhöz illõ izgalommal, de türelmesen karácsony elsõ napjára, akkor végre megtudhatja majd, hogy mi van a Tisza vármegyéjében. Karácsony elõtti napon furcsa dolgok történtek nálunk, a Szabadságnál. Halász Lajos nemcsak a szerkesztõségnek, hanem a nyomdának az ajtaját is lezáratta, és kiadta a szigorú rendeletet, hogy senki sem hagyhatja el a házat. Õ gondoskodott mindenki számára enni-innivalóról. Szabályos ostromállapot volt az, amelynek töretlenségén a hadvezérek könyörtelen szigorával õrködött. A tilalmat csak hajnalban oldotta föl, amikor a lomha, régimódi lapos nyomdagép elkezdte - amint a helyi sajtó fellengõsen szokta írni - "okádni" magából a friss lappéldányokat. Akkor aztán egy még frissen gõzölgõ újságot zsebre dugott, engem karon ragadott, és magával cipelt a hajnali utcára. Most már bátran megmondhatta, hogy mirõl van szó. A Nagyváradi Napló nyomdájában megvesztegetett egy bamba kis nyomdászinast (egy öltözet ruhát adott neki, azt is ellenszámlára kapta az egyik konfekcióstól), és ellopatta véle a Tisza vármegyéje kefelevonatát. Most, egy nappal hamarább leközölte a Szabadságban: a Nagyváradi Napló karácsonyi száma már ki van nyomtatva, azon már változtatni nem lehet; holnap azért csak meg fog az jelenni a beígért szenzációval. Egyenest Fehér Dezsõhöz siettünk vizitbe. A konyha felõl kerültünk, Halász Lajos bezörgetett, és a kis cseléd ijedt arccal bocsátott be a lakásba. Lábujjhegyen surrantunk a hálószobába, ahol Fehér Dezsõ a falnak fordulva aludt. Halász magasra fogta a Szabadságot, amelynek elsõ oldalán nagybetûkkel harsogott Tisza vármegyéje, valamikor Mózes tarthatta így a kõtáblát hívei elé, aztán rettenetes fahangján rázendített a vérforraló harci dalra: "Föl, föl vitézek a csatára, a szent Szabadság oltalmára!" Fehér Dezsõ fölriadt álmából, felénk fordult, álmos szemmel értelmetlenül elolvasta a címet, aztán újból visszafordult a falnak. Többször meg kellett ismételni az ébresztést, amíg végül megértette, hogy mirõl van szó. Kiugrott az ágyból, és ádázul toporzékolva jajveszékelt: - Apagyilkosok! Zsiványok! De hát ez már mind nem segített. Csak föl kellett öltözködnie hamarosan, és le kellett jönnie velünk a Koronába, hogy egy kis rögtönzött irodalmi diadalmi bankettel ünnepeljük meg a nagyszerû "stiklit". Az újságíró-becsület megkövetelte, hogy Fehér Dezsõ is jó képpel részt vegyen benne. Ha elmaradt volna, az õ rovására mulattak volna, és még azt hitték volna, hogy õ maradt alul. Így pedig bõven maradt ideje, hogy szép nyugodtan gondolkozzék a zavaroson.

Trianon után

Az 1919. június 22-én indult elsõ váradi lap, a Tavasz az elsõ irodalmi folyóirata is Nagyváradnak. Rá három napra, június 25-én, másik irodalmi lap is megjelent, a Magyar Szó. Tabéry Géza adta ki.
Az impériumváltás csaknem megfojtja a kisebbségi újságírást. A cenzúra miatt gyakran jelennek meg fehér foltok, sõt fehér oldalak is a lapban. Új közlési módot kell tanulni, a cenzúrát kijátszót. A szakma gyakorlását biztosító jogok megszûnnek a magyar nyelven írók számára. Sok lap hamar eltûnik. Mégsem marad lap nélkül Várad.
Az Új Nagyvárad helyét 1919 decemberében a Nagyváradi Estilap veszi át. 1931-ig megjelenik a bulvárlapként számon tartott Nagyváradi Friss Újság is. Helyette alapítják 1932-ben az Erdélyi Magyarságot. 1929 és 1932 között jelent meg a Magyar Szó. Irodalmi, mûvészeti és társadalmi lap volt. Szerkesztõi 1933-ban az Erdélyi Magyar Szó címû lapot, majd helyette 1933-tól 1935-ig a Magyar Hírlapot szerkesztik. A legjelentõsebb napilap az 1932-ben megjelent Erdélyi Lapok volt. Kiadója Erdélyi Néplap címen 1934 és 1940 között "Egy lejes lapot" is nyom. 1929-ben néhányszor megjelenik az illegális Kommunista Párt lapja, az Alkalmazott is.
1938-tól 1941. június végéig a Bihari Hírlap hetente jelenik meg.
És lenyûgözõ a nehézségek ellenére megjelenõ, majd eltûnõ lapok és (köztük a román-magyar nyelven megjelenõk) periodikák száma Trianontól a II. világháború végéig. Dr. Indig Ottó tanulmányából idézünk: "A jelzett alig több mint negyed évszázadnyi korszakban Váradnak összesen 81 újsága, napi- vagy hetilapja, kéthetenként avagy havonta megjelenõ sajtókiadványa volt! Gyakoriak voltak az új lapalapítások, és csaknem hasonló gyakoriságúak a megszûnések. Sok kezdeményezés élettartama csak egy mutatványszámra korlátozódott (!), más kísérletek egy-két hónapig húzódtak, s annak, amelyik egy-két évet is kibírt, esélye volt a hosszabb fennmaradásra is. A legtöbb új lapot 1933-ban hozták létre (13), majd 1929 (9) és 1931 (8) volt sajtótekintetben a legjobb év. Akadtak olyan esztendõk is, amikor egyetlen új lapot sem indítottak Váradon. Ilyen volt 1925, 1937, 1939 és 1940. Csak egyetlen lapindítás történt 1919, 1922, 1926, 1928, 1935, 1936, 1938-ban. 1930-ban és 1932-ben öt-öt újságot, 1921-ben hatot, 1920-ban hetet indítottak Váradon.
Érdekes és szinte érthetetlen, hogy a bécsi döntés után mindössze három új magyar lap kezdte meg mûködését A Holnap városában, de még olyanok is megszûntek, amelyek korábban gyökeret eresztettek Várad sajtótalajában.
A váradi sajtó történetének 1868-1944 közti 76 esztendeje, harmadfél százada az úgynevezett felszabadulással zárult, a hatalomra tornázott vörös gárdák elhallgattatták Várad régi lapjait, és kezdetét vette az a mélyrepülés - a kommunista sajtó 1989-ig folytatódó negyvenöt éve -, amely sem színvonalában, sem értékben és változatosságban nem tudta megközelíteni az újságírás korábbi nívóját."

A szellemi utód Bihari Napló

A háború után csaknem teljesen meghal a váradi újságírás is. 1945-ben két magyar nyelvû napilap jelenik meg a városban: a független Új Élet és a baloldali Népakarat. 1946-ban megjelenik a Fáklya, az RKP hetilapjaként, 1947. május 1-tõl napilapként. 1970 decemberétõl, Lakatos András fõszerkesztésével, súlypontosan szerkesztett mellékletet adnak ki, a Bihari Naplót.
Az 1989-es fordulat után a Fáklya nemcsak hangot, nevet is változtat. 1990. január 4-tõl Bihari Napló néven jelenik meg és válik Nagyvárad, illetve Bihar megye közkedvelt napilapjává. A független lap magántulajdont képez, munkatársai vásárolták meg a részvényeit. Szerkesztõi a 100 éve megjelent Nagyváradi Napló szellemi örököseinek tartják magukat, akik között Ady Endre is sokat tett a magyar újságírás rangjának méltó helyre emeléséért.

Ünnepköszöntõ

Szûcs László, a Bihari Napló fõszerkesztõje: Barátaim Fehér Dezsõben, Adyban, Tõke Csabában, Bokor Andrásban, a Naplók 100 esztendejében, máról a holnapba veszett tünékeny szavak és negyvenévesen átvirrasztó gondolatok napvilágában, erdejében! Barátaim a lapzártában, társaim a nyomdafestéktûrés tanításában, szeretteim a hírben. Testvéreim a vélemény szabadságában, a független lét örömében. Legyen miénk az anyanyelv tisztaságának igénye, a sorközök levegõje, kérdéseink hátsó ablakának õszinte kíváncsiság-rácsodálkozása. Bújjunk elõ minden mögöttes megállapítás árnyékából, legyen társunk az ötlet, s õrizkedjünk a kínálkozó közhely hamis mosolyától. És bocsássunk meg a nyomda ördögének - hûséges társunknak -, akinek ragaszkodása nélkül mit sem érnének hétköznapjaink......Ki? Mit? Mikor? Hol? Miért? Hogyan? Választ adott e mûfaj köteles kérdéseinkre 100 naplós év tízezernyi lapszáma, hírek tonnái, kérdések milliói, szignók. Na, de kit érdekel mindez? Csak a holnapi újság, a holnapi hírlap, a holnapi Napló - ez a fontos... (Hargita Népe)