|
04/15/99
"Az erdélyi magyarságnak személyi
jellegû, kulturális és helyenként területi
autonómiára van szüksége"
Villáminterjú Patrubány Miklóssal,
a Világszövetség Erdélyi Társaságának
elnökével
- Elnök úr, a román nacionalista pártok a
koszovói helyzetet Erdéllyel hozzák párhuzamba.
Ön szerint miért?
- Az erdélyi magyarság és a koszovói albánok
helyzete csak annyiban rokonítható, hogy mind a két
közel egyforma lélekszámú közösség
autonómiára törekszik. Egyébként politikai,
geopolitikai, gazdasági és kulturális körülményeik
teljesen különbözôek. Én azt hiszem, hogy
a romániai helyzet közvetlen Koszovóvá fajulásától
való félelem inkább csak riogatás.
- Egyre inkább hangot kapnak azok a vélemények,
hogy a koszovói rendezés a térség további
határmódosításainak a kezdete.
- Semmiképpen sem a kezdete. A kétpólusú
világ megszûnése, illetve a kommunista rendszer
bukása óta Közép-Európa folyamatos
területi átrendezés színtere. Elég
ha Csehország és Szlovákia különválását
említem, de emlékezhetünk Szlovénia, Horvátország
kiválására is. Ez tulajdonképpen a népek
önrendelkezési törekvésének, annak a
megnyilvánulása, hogy minden egyes nép, vagy közösség
saját maga dönthessen az ôt érintô kérdésekben,
s azokban is, amelyektôl a jövôje függ.
- Az RMDSZ autonómiakoncepciója továbbra is egy
halott dokumentum, ennek gyakorlatba ültetését manapság
már csak a Szövetség egy csoportja szorgalmazza.
A romániai magyarság számára ön milyen
autonómiát tart megvalósíthatónak?
- Ugyanazt az autonómiát, amit az RMDSZ elképzelt.
Személyi jellegû, kulturális, helyenként
pedig területi autonómiára van szükség.
- A májusi RMDSZ-kongresszus hozhat-e valamilyen változást
e téren?
- Nem valószínû, hogy a kongresszust követôen
a megvalósítás közelébe kerül
az RMDSZ autonómiakoncepciója. De jó esélyt
látok arra: határozat születik, hogy térjen
vissza érvényes programjához az attól jelentôsen
eltávolodott RMDSZ-vezetôség. (Gui
Angéla, Szatmári Friss Újság)
Élet a bõ közön
A Székelyföld nagy krónikása bo közbol
eredezteti Bögöz nevét, mivel tágas területen
fekszik. A jelenleg 11 település központjáról
nem éppen állítható, hogy a boség
kosarából egyforma mértékben tudja részeltetni
valamennyi kistestvérét. A polgármesteri hivatal
fokönyvelonoje, Szoke Irma a helyi pénzügyek törvénye
szerint alakuló költségvetést soványnak
találja ahhoz, hogy községfejlesztésre is
lehessen gondolni. 945,5 millió lejbol kell gazdálkodniuk,
s ebbol mindössze 103 millió lej a megyei költségvetésbol
visszaosztott összeg. Ha ez utóbbi szám 500-ra kerekedett
volna, akkor talán helységrendezésre is jutna valamennyi.
Létezik azonban még egy esélyük, mégpedig
egy olyan településfejlesztési tervnek idejében
való elkészítése, mely a területi minisztérium
metodológiájával is egyezik. Csakhogy e terv megrendeléséhez
is pénzre lenne szükség...
Jóval nehezebb dolga van a polgármesteri hivatalnak a
költségvetés visszaosztásával. Az alkalmazottak,
valamint a tanácstagok fizetésére 440 millióra
lenne szükség, a 11 községbeli iskolára
130 millió jut csupán, kulturális tevékenységre
39 milliót szánnak, környezetvédelemre 20
milliót különítenek el. Ugyanakkor a községbeli
árva gyermekek - 33-an vannak - gondozására is
kell gondolniuk. Erre a célra 148,5 millió lejt kell fordítani
- mondja a fokönyvelono.
Gázláz
E szóval lehetne jellemezni a bögöziek jelenlegi
hangulatát, hiszen mire e sorok megjelennek, máris megkezdik
a községközpontban a gázvezeték lefektetését,
s az elosztó megépítését. Egy marosszentannai
cég, a Scorilo munkásai Bögözben, míg
egy másik cég, a marosvásárhelyi Izotim
szakemberei Nagygalambfalván végzik a munkálatokat.
Közben az igénylok részletekben fizetik a vezetékek
megépítésének költségeit. Nagygalambfalván
1 milliárd lej gyult be az e célra létrehozott
alapítvány számlájára, míg
a bögöziek mostanig csupán 500 milliót fizettek
be. A vezetékek lefektetése, a három elosztó
állomás megépítése 8,5 milliárd
lejbe kerül összesen. Egy személynek a hozzájárulása
pedig 4-5 millió lej körül mozog. S ebbol csak az utcai
vezetékekre futja. Egyedül az agyagfalviakat nem érinti
a gázláz, ok már 1995-ben túltették
magukat rajta. Akkor még az állami költségvetésbol
futotta erre. Most már erre számítani nem lehet...
Agyagfalva - Pápa
Ma már alig képzelheto el a hagyományosan Pápán
minden év tavaszán (április 16-án) megrendezett
mezogazdasági kiállítás az agyagfalviak
részvétele nélkül. Foleg az itt készült
szedetteseknek, szotteseknek nagy a kelendosége. A szövoasszonyok:
Zongor Emma tanárno, Farkas Irén és Fábián
Vilma tanítónok, nemkülönben Török
Lenke termékeit nem csupán kedvelik, keresik a pápaiak,
de vásárolják is azokat. Közben a kapcsolatot
is szövögetik egymás között a két
település lakói.
A falu között egy, a szövoszékét épp
költözteto asszonyt kapok lencsevégre. Hová
viszem a felvételt? - kérdi. Jobban tenném, ha
szonyeget vásárolnék tole, 50 darabot szott a télen
- mondja -, de még mindig nem tudta pénzre váltani
szonyegeit. Megkért, hogyha hallok olyan személyekrol,
akik szonyeget szeretnének vásárolni, irányítsam
hozzá. Megígértem, hogy így teszek...
Újjáépülo Bíró-kúria
Betfalván az örökmozgó falufelelost, Szécsi
Kálmánt keresem. Zárva találom kapuját,
a gróf úr, Sebesi Ákos sincs honjában. Azt
akartam volna megtudni tole, hogy rügyezik-e már a híres
tulipánfa. Viszont a szomszéd telken, ahol Tompa László
született, a jelenlegi gazdasszony egy koasztalra mutat. Ezen még
verseket is írt a költo, s meg ennek a kútnak is
itta vizét - mutat egy fedett kerekes kútra. Már
csak ennyi idézi a költo emlékét a telken.
Szécsi Kálmán kisbírót az újjáépülo
Bíró-kúria udvarán találom. ot bízta
meg a kései utód, a Németországban élo
Bíró Lehel, hogy lenne betfalvi helytartója. Egy
székelykeresztúri építocsoport épp
a kúria oromzatát renoválja. A szobák, termek
felújítása következik. A fürdoszoba elkészült
már. A kúriát övezo új kerítés
mellett három sorban csere- és bükkfa csemetéket
ültettek. Így kérte az úr, aki egy muanyaggyárat
is szándékszik építeni. Az alapjait már
ki is öntötték egy csíkszeredai cég munkatársai.
A falubíró egy furcsa, ezüstös bevonatú
alkatrészt mutat. Ilyen anyaggal fogják bevonni az autóalkatrészeket
a leendo gyárban, s remélhetoleg helyi munkaero foglalkoztatásával
- magyarázza.
A Boldizsár-malom eloterében telt zsákokon ücsörög
Csiszer Ferenc molnár. Nincs dolga, így hát élvezi
a tavaszi napsütést. - Mióta ennek a malomnak vagyok
a molnára 1949-tol, errefelé soha nem ment ilyen rosszul
sorom - mondja. Megfogyott a búza, vékony az eresztés.
Nem is csoda, a földeknek körülbelül egyharmadát
muvelik csupán. A hét három napján: hétfon,
kedden és szerdán a falubelieknek oröl, természetesen,
ha van amit, más napokon a keresztúri pékségnek
dolgozik.
A Szentföldön
A múlt év októberétol új plébánosa
van Vágásnak. Bartos Károly fiatal plébános
szívélyesen fogad a papilakon. Tudok-e arról -
kérdi, hogy a most 450 éves cserfák övezte
katolikus templom udvarán a török idokben olyan szerzetesek
éltek, akik felváltották e falvakból elhurcolt
foglyokat. ok töltötték le helyettük a tatárfogságot.
Különben Szentföld néven emlegetik manapság
is e három katolikus falucskát, hiszen itt nem vert gyökeret
a reformáció. Béta, Dobó, Vágás/
Ott terem az áldás - e rigmus járja a három
településrol. S valóban - mondja a plébános
-, mintha a jégverés is messze elkerülné e
falvak határait. Itt megterem a cseresznye, beérik a szolo.
Hagyománytisztelo, vallásos emberek az itteniek - mondja
Bartos plébános, aki egyébként 14 falu katolikus
híveinek lelki gondozását végzi, többek
között a bögözi új templomban is o misézik.
Viszont szeretne jóval közvetlenebb kapcsolatot kialakítani
az emberekkel. Utóbb többen hazaköltöztek, feladták
városi lakásukat, s itthon gazdálkodásból
próbálnak megélni. Sokan jó komuvesek, ácsok
hírében állnak. Idegenben vállalnak munkát.
Egy csoport komuves épp a gyulafehérvári katolikus
püspökség épületén dolgozik. Azt
is megtudom a plébános úrtól, hogy a vágásiak
nagy ünnepre készülnek. Falutalálkozót
szerveznek, melyre hazavárják a messzeföldre elszármazottakat.
(Még Ausztráliában is élnek vágásiak.)
Ez alkalommal kerül sor az iskola névadó ünnepségére
is. A nagy püspök, Márton Áron nevét
fogja viselni az iskola.
"Itt virág elég van"
Nem bo beszédu ember Gál Gergely, a falucska egyetlen
méhésze. Épp a mezorol tért meg, elokészítette
a talajt a törökbúza vetésére. Azt viszont
elmondja, hogy jelenleg a muvelheto területek mindössze 40
százalékát használják, a külso
parcellákat vadak dúlják. Nem kaptak vissza erdos
területet, nemrég 137 gazdának bélyegeztek
fát az erdokben, 40 ezer lejért köbméterét.
- Itt virág elég van - mondja, ezért is foglalkozom
méhészettel. El sem kell hagyjam méheimmel a határt,
vándorolni sem járok. Jönnek hozzám még
Brassó városából is mézért,
20 000 lejért mérem kilóját. Már
megtörtént a méhek idei tisztuló röpülése.
- Vettem is észre - mondja a szomszédasszony -, hiszen
a frissen mosott s kiteregetett lepedoimet mind bepiszkították...
Elszegodött minden major
Dobóban László Lajos majort keresem, ugyanis
idéntol ot fogadták fel a helybéli juhos gazdák.
Idéntol 400 fejojuhra ügyel fel, helyesebben két
fia, mivel Lajos major az ágyat nyomja. Nemrég került
haza a kórházból, ám Imre és Ferenc
fia már gyujtik a juhokat. Dobó határában
nyomást is kaptak, ez kosaraztatási lehetoséget
jelent számukra. László Lajos régóta
major, ám mindeddig nem adatott alkalma, hogy itteni "népek"
- fogadják fel. Megfordult Betfalván, Agyagfalván,
Szentábrahámon, Csekefalván, egy szóval
a Gagy vize mentének majdminden falujában. S mert Györfi
Gyula, aki tavaly orizte a dobóiak juhait, Magyarországon
keresett munkát magának, így László
Lajosra esett a választás. Valamennyi dobói major
- húszan - elszegodött már. László
major 8 kg sajtot, 1 kg ordát ígért egy juh után.
Ezért egy meddo juhra 1 véka gabona járja, a fejosökre
2000 lej, s egy túrókenyér minden állat
után...
Városról falura
Bétában Bartha Albert nyugalmazott mérnököt
keresem, hiszen sok érdekességet tudtam meg róla
Bartos plébános úrtól. Szépen szaval
a templomban, de nyugdíjaséveit is munkával tölti.
Egy kicsi kötött kapun kilépo idos nénitol kérdezem,
hogy merre lakik a mérnök úr. Felazon, a faluvégén
- emígy a válasz.
Bartha mérnök úr és felesége városról
költöztek ki Bétába. Lakást vásároltak,
renoválták. Bartha úr a helybéli RMDSZ-szervezet
alelnökeként tevékenykedik, s építészmérnökként
munkatársa egy tervezo cégnek is. Szándékukban
áll fóliaház létesítése az
ásókertben. Fokertészként a feleségét
említi, o magyar fajta fehér nyulakat tenyészt.
Egy szóval nem unatkoznak, még inkább bo fantáziával
tervezgetnek. Egy kis tejfeldolgozó helyben létesítése
hasznára válna az állattartó gazdáknak.
Izraeli támogatással szeretnék bevezetni a vizet.
Készülnek már az elotanulmányok, a tervek.
Lámcsak mégis vannak történései Bo
köz apró falvainak is. Csupán járni kell a
vidéken, s szóba állni az idegent szívélyesen
fogadó embereivel.
Egy kis szerencsével még lencsevégre kapom az elso
érkezo gólyákat. A bétai iskolateton tavaly
itt hagyott fészküket vették újra birtokukba.
Hátha a gyerekáldásnak is kedveznek a kiöregedo
falvacskában...
(Kristó Tibor, Hargita Népe)
A kör bezárult
Csaknem tizenkét évvel ezelôtt történt...
1987. november 28-án Désrôl egy szakasznyi kiskatonát
két hónapra mezôgazdasági munkára
a Cãlãrasi megyei Jegãliába, az állami
mezôgazdasági vállalat földjére kukoricát
begyûjteni vittek. Köztük volt Csíki Árpád
is. Éppen abban az évben töltötte be huszadik
életévét. Az a november végi nap végzetesnek
bizonyult számára. Mindkét szemére teljesen
megvakult, elveszítette jobb kézfejét, bal kezének
két ujját. A fizikai veszteséget pótolni,
a testi sérülést meg nem történtté
tenni immár nem lehet. De a lelki elégtételt azóta
is reméli a megcsonkult fiatalember.
A lövedék felrobbant
Árpád szülôfalujában, a Maros megyei
Szászrégen közelében levô Görgényszentimrén
él. Felesége egy gyereket hozott a házasságba,
utána közös kislányuk született. Ép,
egészséges neje segítségével idônként
nekilódul igazát keresni. Nem tud belenyugodni abba, hogy
habár önmagát ártatlannak tudja, mégis
a katonai ügyészség azon a véleményen
volt (és van), hogy csonkulásáért, sôt
bajtársai sérüléséért is ô
maga a felelôs.
A kukoricatábla, ahol a kombájn után elhullt csöveket
szedték össze, egy lôtér szomszédságában
volt, de ezt elôre senki nem közölte a kiskatonákkal.
A szántóföld végében levô lövészárokban
kilövetlen ágyúgolyót találtak. Arad
megyei társuk, Peteanu Adrian a gyutacsot lecsavarta. Ezután
többen kézbe vették a lövedéket, nézegették,
és Peteanu a Maros megyei csoporthoz lépett vele. Árpád
kezében volt a lövedék, el akarta dobni, Peteanu
nem engedte, visszarántotta, és a golyó robbant...
Árpád elvesztette eszméletét. Hasürege
felszakadt. Bandi Claudiu és Kalló Csaba szintén
megsérült. Árpádot elôbb a fetesti-i
kórházba, majd Bukarestbe, a katonai kórházba
vitték, kilenc mûtéten esett át, de szemét
nem tudták megmenteni. A szemgolyókat eltávolították.
Mint mondja: "Késôbb egyik felettesem cinikusan megjegyezte:
olcsóbb lett volna a katonaságnak egy temetés,
mint az a sok mûtét". Novembertôl februárig
kórházban volt a húszéves fiú. A
kibocsátó orvosi iratban az állt, hogy a sérülés
ugyan a katonai szolgálat idején történt,
de nem a katonaság okozta a bajt. Késôbb Marosvásárhelyen
sok utánajárás következtében végre
elismertette, hogy mégiscsak a katonai szolgálatból
kifolyólag lett rokkant, s így nyugdíjra jogosult.
Ami 12 év után Árpádnak a leginkább
fáj, hogy ôt soha egyetlen tárgyaláson meg
nem kérdezték arról, hogy mi is történt
azon a november 28-án. Az újságíró
volt az elsô családján kívül álló
lény, aki meghallgatta szomorú történetét.
A katonai ügyészség annak idején pert indított
a még kórházban levô, nyomorékká
vált fiú ellen, és a bíróság
döntött: fegyelmezetlen volt, a katonai parancs végrehajtását
megtagadta, szolgálati helyét elhagyta, gondatlanságával
nemcsak saját testi épségét tette tönkre,
hanem társai sérülését is ô okozta.
Az aradi Petean Adrian neve soha szóba sem került. Pedig
a lövedéket ô biztosította ki. De sem vádlottként,
sem tanúként meg nem idézték. Mintha nem
is létezett volna. Árpádot elítélték.
Szerencséjére a volt diktátor születésnapja
tiszteletére amnesztiában részesítették.
Így szabadult. És az továbbra senkit nem érdekelt,
hogy a jóképû, erôs, húszéves
fiatalember néhány hónap alatt emberi roncs lett.
Beindult a ködösítési akció
Késôbb megtudta, hogy a szemtanúkat sokat nyaggatták
a katonai törvényszéken. Vallomásaikat többször
átíratták velük, míg "szalonképesek",
egybehangzóak lettek. Annak idején Molnár Csaba,
Szederjessi István, Kalló Csaba, Bandi Claudiu, Fodor
László volt mellette a kukoricaföldön. Annyi
év után most már csak két dolgot szeretne:
hogy iratcsomójából töröljék a
vádat, miszerint fegyelmezetlen volt, és felelôs
társai megsebesüléséért. No meg elvesztett
jobb keze helyett protézisre lenne szüksége. Annak
idején írásban fordult Vasile Milea hadügyminiszterhez,
de levelét válaszra sem méltatták. Amikor
elítélték, fogalma sem volt róla, hogy 15
napig lett volna joga a fellebbezésre, hiszen kórházban
volt, az ítéletrôl nem tudott. Mikor valamennyire
meggyógyult, jobb karját megvizsgálták,
s egy Cojocaru nevû mérnök Bukarestben azzal biztatta:
egy jó protézissel használni tudná végtagját.
Ô mondta egyszer Árpádnak: "Szóval te
vagy az, akinek az ügye a kettes kabinetig is eljutott". Talán
sokan emlékeznek még arra, hogy Ônagysága,
a tudás nélküli tudós rezidenciájáról
van szó.
Az ügy ugyanoda került, ahonnan elindult
Csíki Árpád megpróbálta Kerekes
Károly képviselô segítségével
érvényesíteni igazát. Az üggyel kapcsolatos
iratcsomót a képviselô tanulmányozás
végett átadta a képviselôház visszaéléseket,
korrupciós eseteket, beadványokat kivizsgáló
bizottságának. Árpád az idén, január
29-i dátummal választ kapott a képviselôháztól,
melyhez a Legfelsôbb Törvényszék mellett mûködô
Fôügyészség katonai ügyészi részlegének
válaszát is mellékelték. Tehát a
kör bezárult. Hiszen Árpád panasza éppen
arra vonatkozott, hogy szerinte a katonai ügyészség
részrehajlóan vizsgálta kis ügyét.
A bíróság eltussolta a történteket,
hogy senki ne firtassa: miért nem közölték a
kiskatonákkal, hogy lôtér közelében
dolgoznak, miért nem hallgatták ki egyszer sem a fiút,
és miért nem került szóba egyszer sem a per
során annak az aradi fiúnak a neve, aki lényegében
kibiztosította a lövedéket, tehát a felelôsség
ôt terheli. A katonai ügyészség újra
azt állapította meg, hogy "Csíki Árpád
egy lövedéket talált, melyet felrobbantott, és
ezáltal két társát, Kalló Csabát
és Bandi Claudiut is megsebesítette, ô maga pedig
súlyos sérüléseket szenvedett. (...) A kivizsgálás
során bebizonyosodott, hogy a vádlott, Csíki Árpád
habár - több társához hasonlóan - kiképzést
kapott, nem tett eleget annak a parancsnak, hogy ne közelítsen
a lôtérhez". A válasz szerint Csíki
Árpád nagyon jól tudta, hogy ott lôtér
van, amihez nem szabad közel menni. De hát hadd ismételjük:
Csíki Árpádot SOHA SENKI MEG NEM HALLGATTA EZZEL
KAPCSOLATBAN, AZ Ô VÁLTOZATÁRA SENKI NEM VOLT KÍVÁNCSI.
Anélkül ítélték el, bélyegezték
meg, hogy ôt kihallgatták volna.
A legújabb változat az, hogy a vak, fél kezû,
immár 32 éves férfi egyedül kellene elinduljon,
hogy újabb nyilatkozatokat gyûjtsön össze egykori
katonatársaitól, és ha azok valóban azt
állítják, hogy neki van igaza, akkor pert indíthat
be az üggyel kapcsolatban.
Csíki Árpád ilyenformán egy lejnyi kártérítést
sem kapott az államtól, a katonaságtól.
És a világon senkit nem érdekel az, hogy egy protézisre
lenne szüksége ahhoz, hogy jobb karját használni
tudja. Élete a huszadik évében kettétört.
Egyetlen szerencséje - ami egyáltalán nem kevés
-, hogy ilyen állapotban is élettársra talált,
saját gyermekét nevelheti. De soha életében
nem láthatja szeretteit.
(MÁTHÉ ÉVA, RMSZ)
|
|
