05/04/99

Nagytarna - Großtarna - Tarna Mare

Balogh Pál A népfajok Magyarországon címû, 1902-ben megjelent könyve szerint az Avas nyugati lejtôjén épült Nagy-Tarna orosz-román népek közt el van szigetelve. A településen a népfajok a következô arányban vannak jelen: a többség magyar, 40 százalék felett román, szórványban élnek oroszok és németek. Felekezeti népeinek többsége görög katolikus, 10-19 százalék izraelita, szórványban élnek római katolikusok és reformátusok.

Révai Nagy Lexikona 1916-ban megjelent 14. kötetében a Nagytarna címszó után ez olvasható: "kisk. Ugocsa vm. tiszántúli j.-ban, (1910) 1931 magyar, román és rutén lakja, kis fürdôvel, melynek vize vasas savanyú víz, postahivatal, u.t. Királyháza."

Fuhrmann Wendelin, volt nagytarnai plébános, a Szatmár megyei Német Demokrata Fórum tiszteletbeli elnöke: Nagytarnára, az ottani aranybányákhoz már az 1700-as évek végén érkeztek németországi bányászok, ezek száma azonban kolerajárvány miatt az 1800-as évek elején nagyon lecsökkent. Századunk kezdetén újabb katolikus telepesek érkeztek Tarnára: 62 családba tartozó 295 személy. Házat, földet vásároltak és letelepedtek itt.

Az 1930-as román népszámláláskor a helységben 2066 lakost írtak össze.

Ugyancsak 1930-ban a szatmári püspökség schematismusai szerint a településen 281 római katolikus élt.

A Szatmár megye települései (Localitãtile jud. Satu Mare) címû 1971-ben megjelent kiadványban Nagytarna községrôl egyebek között a következô adatokat találjuk: a községet alkotó négy településnek 1970 július elsején összesen 3986 lakosa volt. Az 1966-os népszámláláskor a község lakosságának a 48,6 százaléka Nagytarnán (Tarna Mare), 34,2 százaléka Avaspatakon (Valea Seacã), 14, 7 százaléka Bocskón (Bocicãu), 2,5 százaléka Vágáson (Vãgas) lakott. Eszerint tehát Nagytarnán 1966-ban közel 2000-en éltek.

A Szatmár Megyei Tanács által 1997-ben kiadott Szatmár megye településeinek kismonográfiai kalauza (Ghid micromonografic al localitãtilor jud. Satu Mare) címû kiadvány szerint a községet alkotó négy településen az 1992-es népszámlálás alkalmával 3973 románt, 179 magyart, 103 cigányt, 13 németet, 0 zsidót írtak össze.

Reszler Mihály Halmiban lakó plébános szerint, aki az itteni fiókegyházat is ellátja, Nagytarnán jelenleg 200-ra tehetô a római katolikusok száma. Az utóbbi két és fél évben többen születtek, mint ahányan meghaltak.

Áprilisban elvittek 414 zsidót

Fecske Julianna, 67 éves: A mi szüleink a század elején jöttek erre a helyre, Ukrajnából. Apám például Németmohráról érkezett, 1904-ben. A legtöbbjüknek annyi pénze volt, hogy házat vásárolhatott rajta magának, földre azonban legfeljebb csak kevésre futotta. Ezért, fôleg a férfiak, Amerikába mentek dolgozni. A mi családunkban ezt tette mindkét nagyapám, Scheffler József és Czepeczauer Pál, meg apósom, Czepeczauer György is. Amikor aztán Amerikából hazatértek, az ott megkeresett pénzen itt, Tarnán, földet vásároltak, általában 10-15 köblöst.

Zelinger Margit, 77 éves: Tarnán azelôtt sok zsidó ház és sok német ház, kevesebb magyar ház, néhány román ház állt. A németek Mohráról kerültek erre a vidékre, az én uram, Zelinger György, már itt született, 1913-ban. Én '22-ben születtem. Amikor iskolás korú lettem, Tarnán nem volt se német, se magyar iskola, ezért románba kellett járnom. Késôbb lett német iskola, 40 után pedig magyar is, úgyhogy a gyermekeim négy osztályt magyarban jártak, utána Halmiban folytatták a tanulást, román tagozaton. A plébánosunk elôbb Baumgartner tisztelendô úr volt, majd Fuhrmann Wendelin atya, aki ha kellett, németül, ha kellett, magyarul prédikált. Azelôtt Halmi volt Nagytarna fiókegyháza, most fordított a helyzet.

Hobler Jakob, Batarcs: 1994 elôtt 21 évig Szabó János tarnai plébános járt misézni kéthetente a batarcsi filiába, ôelôtte 19 esztendeig ugyanígy Fuhrmann Wendelin atya.

Zelinger Margit: 1944-ben sok minden történt. Elôbb a német katonák keresték a zsidó lányokat. Aztán a zsidókat mind elvitték. Késôbb megjöttek az oroszok, azok zabráltak, és szintén nôket kerestek.

A nagytarnai római katolikus templom Historia Domusából: (1944) Virágvasárnapján érvénybe lépett a 3. zsidó törvény, amely megtiltotta a zsidóknak, hogy az utcán járjanak, és egymással beszélgessenek. Egy hét elteltével a zsidókat mind összeszedték, egy ideig a helybeli iskolában ôrizték, majd április 15-én a nagyszôllôsi gettóba szállították. A zsidók hátrahagyott holmiját, vagyonát felleltározták és eladták az embereknek. Kb. 50 ezer P. folyt be így. Tarnáról 414 zsidót vittek el.

Októberben elmenekült 134 német ajkú katolikus

Szeptember 16-29. között városainkat légitámadások érték. A legpusztítóbb Szatmárnémetinek jutott. Ezt a várost szombaton, vasárnap és kedden egymás után három alkalommal is támadás érte. A püspöki palota óvóhelye telitalálatot kapott. A három bombázás olyan rémes és félelmetes volt, hogy még Tarnára is hallatszottak a robbanások, ellátszott a nagy tûz. Ettôl kezdve az emberek féltek.(...)

Október 5-én a német vezetôség figyelmeztette az itteni német ajkú híveket, hogy közeledik az idô, amikor el kell menekülniük. Október 10-én aztán két katona társaságában egy német százados érkezett a faluba, és kiadta a parancsot az itteni németeknek, hogy pakoljanak, mert kedden reggel 10-kor indulás Szôllôsre. Egy ottani család, Hoblerék kivételével a másnapi indulásig megérkeztek Tarnára a batarcsiak. A tarnaiak tehát hozzájuk csatlakoztak 22 szekérrel. Így Batarcsról 270, Tarnáról 134 német ajkú katolikus együtt menekült el. Hátrahagyták házukat, földjüket, állataikat, házuk berendezését, egyszóval mindenüket, amit addig verejtékes munkával teremtettek meg maguknak. Csak annyit vittek el a nagyvilágba, amennyit szekérre tudtak pakolni. Katonák kíséretében Beregszász, Csák, Miskolc felé vették az utat. Az így eltávozott tarnai családok családfôinek a nevei: Zelinger János, Preinesberger János, Reizenbrücker Rudi, Reizenbrücker Róbert, Weiss Johann, Czepeczauer Tobias, Datzer Alajos, Datzer Jozef, Czepeczauer Ludwig, ifj. Czepeczauer Tobias, Wind Rudi, Reizenbücker Libori, Königsberger Josef, Wind Vincze, Plackinger Pál, Ziller András, Wind Imre, Königsberger Holczberger Johan, Holczberger Leopold, Zelinger Alexander, Frindt Pál és Czepeczauer András.

Fecske Julianna: 1944 októberében német katonák biztatására a katolikusoknak legalább a fele elment Tarnáról. Édesapám, Czepeczauer Lajos beteg volt éppen, a boltját, korcsmáját sem akarta itt hagyni, és különben is, hogyan indulhatott volna útnak szekérrel, 10 gyerekkel, akik közül a legnagyobb is a 17-et töltötte csak?

Zelinger Margit: Zelinger Sándor meg a másik sógorom elmentek a többi szekeressel, az én uram, Zelinger György azonban nem akart velük tartani, így mi itt maradtunk.

Csendôrszelídítés

Historia Domus: Miután október 10-én a 22 német ajkú család eltávozott a helységbôl és csupán néhány olyan német ajkú hívünk maradt helyben, akik magyar családba házasodtak be, a templomban egyelôre csak magyar nyelven folyik az istentisztelet. (...)

Egy héttel a németek távozása után a magyar hatóság is kidoboltatta: aki menekülni akar, induljon az anyaország felé. Mikor a magyar csendôrök elbúcsúztak, egy szakaszvezetô visszamaradt, hogy bosszúját kitöltse a román lakosságon. Részeg fejjel elindult feljárni a falut azzal, hogy gránátot dob a románok házaiba. Amikor a református pap ezt megtudta, utána rohant és felszólította, hogy távozzon békével, vagy ha a tervét mégis végre akarja hajtani, akkor elsôként ôt lôje agyon, és az elsô gránátot is az ô házára dobja. A csendôr ettôl észbe kapott, és megszelídülten távozott a községbôl.

Fecske Julianna: Nemsokára csellengô oroszok érkeztek. Nagyobb bajt nem okoztak. A szép, fiatal lányokat keresték ugyan, de aki tudta magáról, hogy a külseje miatt bajba kerülhet, elbújt elôlük. A nôvérem, Czepeczauer Mária meg Urbán Anikó például a közeli román faluba, Szárazpatakra mentek, ott nem keresték ôket. A mi házunkba is bejött hat orosz katona, de anyám már túl volt azon a koron, én meg még csupán a tizennégyet töltöttem, hát csak a fánkból ettek, amit éppen akkor sütöttünk a konyhán.

Zelinger Margit: Tudok olyat, akit az oroszok megerôszakoltak. Például az egyik szomszédunk anyjának, M-nének, Turcon gyereket is csináltak. Annak a gyereknek az apjáról az illetô nô is csak annyit tudott, hogy a sok arra tévedt közül valamelyik orosz baka lehet.

Fecske Julianna: A közeli Kistarna most Ukrajnához tartozik, de akkoriban nem választotta el Nagytarnától országhatár. '44 októberében tôlünk sokan abba a faluba húzódtak át az oroszok elôl. Egy megzavarodott orosz katona ott nagyon szaladgált a lányok után, de az övéi, vagyis orosz tisztek elkapták és lelôtték. Kistarna orosz falu, de azelôtt három német család is lakott benne. Ezek közül 44 októberében kettô elment szekérrel Németország felé, az egyetlen helyben maradttól pedig az embert, Friend Györgyöt késôbb eldeportálták, és nem is került haza többé soha.

12 visszatérô

Historia Domus: A front hamar túljutott rajtunk. Tarnán és a közelben nem volt harc. Október 23-án érkezett egy részeg orosz tiszt, aki azonban, miután megéjszakázott, reggel tovább ment. Csak itt-ott tévedt be egy-egy orosz katona a faluba. Október 26-án érkezett haza az elsô zsidó. Utána még 11-en tértek vissza. (...) Október 30-án du. jelentek meg a román csendôrök, szám szerint hatan. Közel három hétig tartották fenn a rendet a községben. November 18-án váratlan parancs visszaszólította ôket.

Fecske Julianna: Nagytarnán a deportálás úgy kezdôdött, hogy 1945 elején egy éjszaka orosz katonák érkeztek a faluba. Nemsokára Bura Toader, Molnar Ioan, Molnar Petru meg más román nemzetôrök azzal járták a házakat, hogy az idehaza maradt német férfiak készítsenek maguknak csomagot, mert az oroszok elviszik ôket fogságba. Bura Toader meg Molnar Ioan apámnak jó emberei voltak, titokban megsúgták neki: okosan tenné, ha egy idôre eltûnne hazulról. Talán még két-három más esetben is megtették ugyanezt, mert végül az oroszok által erre kiszemelt férfiaknak még a felét se fogták be. Igen ám, de milyenek az emberek? Akiket befogtak, elkezdtek kiabálni, hogy miért csak ôket szedték össze, amikor rajtuk kívül még mások is fellelhetôk a faluban. Erre apám, Datzler Rudolf meg Czepeczauer Károly csomagot készítettek maguknak, és önként a többiek közé mentek. Csakhogy ôk mind a hárman betegek, fizikailag legyengültek voltak, ezért Veresmartról - ahova egy nemzetôr kísérte ôket, illetve ahol át lettek adva az oroszoknak - még aznap délután visszajöhettek. A ma Ukrajnában lévô Veresmartról orosz tisztek engedték el ôket, miután szemügyre vették a nemzetôröktôl átvett emberanyagot, és apámék esetében feltették a kérdést: - Miért vinnénk el ezeket az embereket, hiszen hálni jár beléjük a lélek, úgyis hamar meghalnának... Így végül Nagytarnáról csupán két vagy három férfit deportáltak. Reizenbrückel Anti, Cziller Landi meg Holczberger Johann szintén kikerültek ugyan Oroszországba, de ôk hadifoglyokként.

A mostani országhatár túloldaláról azokat vitték el, akik nem akarták orosznak mondani magukat, kitartottak amellett, hogy ôk magyarok. Ezért hurcolták el például Királyházáról Gróf Bélát és Gróf Károlyt, Gödényházáról Valiczkó Miklóst. A jelenleg Ukrajnához tartozó szomszédos falvakból nagyon sok embert vittek el így, akik közül talán senki nem tért vissza.

Miért nem maradtál ott, ahova elvittek? - kérdezte a feleség az Oroszországból visszatérôtôl

Historia Domus: Viharos és félelmetes év kezdôdött 1945 január elsején. Éppen újév napján GPU-s orosz katonák jelentek meg, és összeszedették az itt maradt német származású 18-48 éves férfiakat, illetve 17-36 év közötti nôket. Tarnán hét személyt vettek ôrizetbe, de a 19 éves Urbán Anna megszökött és három hétig bujkált, Czepeczauer Lajost, Datzer Rudit meg Czepeczauer Károlyt pedig visszabocsátották a gyengeségük miatt, így végül csak három embert, Holczberger Zsigát, H. Jánost és Cziller Sándort hurcoltak el Oroszországba, munkára.

(...) Ukrajna felôl 1945. október 10-én zárták le az országhatárt, és azóta nagyon szigorúan ôrzik. (...)

(1948) Mióta sokan eltávoztak, a hívek száma nagyon csekély Tarnán. Idén 185-re emelkedett.

Fecske Julianna: Az eldeportáltak rengeteget szenvedtek, de bennünket, idehaza maradtakat, is sokat kínoztak. Hiába rejtettük el a jószágainkat, megtalálták és elhajtották. Közmunkára mindig minket rendeltek ki. '62-ben, amikor megalakították a kollektívet, azokat, akik nem akartak beiratkozni, éjjel-nappal zaklatták, hurcolták. Apósom, Czepeczauer György 88 éves volt már, mégse fértek tôle. Minden este kocsival jöttek érte, és felvitték a Szfáthoz. A kora miatt ilyenkor én is vele mentem és annyi fenyegetôzést hallottam, hogy elöl egészen kifehéredett a hajam. Addig nem hagytak nyugtot apósomnak, amíg azt nem mondta, aláír inkább, mint hogy a családot kipusztítsák. Aláírt, aztán addig-addig sóhajtozta szegény, hogy a földet, aminek az árát Amerikában nehezen kereste meg, most odaadta ingyen, míg 14 nap múlva bele nem halt a nagy bánatba.

Zelinger Margit: Mielôtt meghalt, Cziller Sándor sokat mesélt nekem a nagy éhezésrôl, amit deportáltként Oroszországban átéltek, de megöregedtem, kevésre emlékszem már csak a tôle hallottakból. Mintha úgy mondta volna, hogy valahol Kijev környékén tartották ôket fogva. Szökve, gyalog jutott vissza Tarnára. Idehaza aztán nagy csalódás érte szegényt. Arra az egyre még emlékszem, ahogyan ezt elmesélte. - Te, Margit - mondta nekem. - Amikor hazaértem, nem mentem be egyenesen a házunkba, gondoltam, elôbb meglesem az asszonyt. Felmásztam egy fára, onnan figyeltem, mit csinál az én feleségem, mert hallottam, hogy valami román tisztet tart nálunk kvártélyban. Hát azt láttam, hogy Katikám bizony nagyon kedves azzal a tiszttel. Lemásztam a fáról és bementem a házba. Azonban engem egyáltalán nem fogadott kedvesen az én Katikám, még azt is megkérdezte tôlem, miért nem maradtam ott, ahova elvittek...

Fecske Julianna: Azoknak a házaiba, akik 1944 októberében elmentek Tarnáról, románok meg cigányok költöztek. Igaz, a szóban forgók között akad olyan ház, amelyet mostanában visszaadtak, még ha nem is ingyen. Fogalmam sincs róla, hogyan, mi okból, de a volt tulajdonos fizetett a lakóknak azért, hogy ezek ötven év után kimenjenek a házából. Amit mellesleg idôközben alaposan tönkre is vertek...

Jelenleg 82 katolikus és 30 református család él Tarnán. Azonban a katolikusok között sok (kb. 30) az egyedül élô özvegy.

(Boros Ernô, Szatmári Friss Újság)