05/16/99

Idôutazás

- Interjú Kozma Máriával Asszonyfa címû regényérõl -

Kozma Mária "Asszonyfa" címû regénye a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet (EKE) Erdély Kövei sorozatának kilencedik köteteként jelent meg. Veress T. Magda, aki Svédországban az EKE könyvkiadásával foglalkozik, a könyv bemutatója során elmondta: eddig megjelent könyveikkel az Erdélyben maradt magyar írók munkakedvét szerették volna serkenteni. Az Erdélyi Könyv Egylet az 1849-49-es témakörben hirdetetett pályázatot. A felhívásra két erdélyi szerzô: Lászlóffy Aladár és Kozma Mária válaszoltak, egy-egy regény megírásával. Lászlóffy Aladár Seregek Ura címû munkáját 1998-ban mutatták be. Kozma Mária regényét a stockholmiak az idén hozták az olvasók elé. A csíkszeredai szerzô regényét eddig Budapesten, valamint több erdélyi nagyvárosban mutatták be. Dávid Gyula irodalomtörténész merész vállakozásnak nevezte, hiszen a forradalomról írni férfias témának tûnik. A közel háromszáz oldalas regényben Kozma Mária eme hiedelemre nyújt cáfolatot. A két különbözô korban élô nôi szereplôn, Miliusz Berta Ilmán és Endes Apolónián keresztül vehetünk részt az idôutazásban, ismerkedhetünk meg a 150 évvel ezelôtti kisvárossal és az idôk folyamán új arculatot magára öltô Csíkszeredával, ennek lakóival.
- Csíkszeredáról írni a kedvenc szórakozásom - vallotta az írónô. - Számomra az is szórakozás, hogy minél több adatot gyûjtsek össze a régi városról. Az elsô történelmi elbeszélésem, a Vészhalom volt talán a legelsô mûfajilag, amelyben megpróbáltam különbözô idôsíkokban elhelyezni a cselekményt, visszatérni a régi korokba, ezek embereihez, velük találkozni és velük találkoztatni az olvasóimat.
- Az idôutazás gondolatát maga az írónô alá is támasztja ?
- Az idôutazás mindig kedvenc szórakozásom volt, még akkor is, ha nem én írtam meg az idôgépet, amelyre felszállva el tudunk jutni más korokba, hanem H.G. Wells .
- Hogyan lehet megírni egy 1848-as naplót a számítógép elôtt, 1999-ben ?
- Valóban szövegszerkesztôvel alkottam meg Miliusz Berta Ilma alakját, de ez kevéssé számít. A szövegszerkesztô csak eszköz, ugyanúgy, akár egy toll vagy egy klasszikus írógép. Miliusz Berta Ilma, azelôtt kezdett élni a fejemben, mielôtt leütöttem volna az elsô billentyût. Véletlenül született meg. Alakja fiktív, de az ô nagyapja valóságos személy volt, aki Brassóban élt és patikárius volt, német területrôl származva Erdélybe... Sok olyan vonulata van a regénynek, amirôl két-három szóban elég nehéz lenne beszélni... Számomra Miliusz Berta Ilma alakjában talán az igazán érdekes, hogy bár Csíkszeredába jött és itt ment férjhez, nem székely. Nekem a regényben olyan hôsnôre volt szükségem, aki kisebbségi. Nem csak nemzetiségi szempontból, hanem teszem azt, nôként is. A férfisovinizmus világában a kisebbségi életet többnyire a nôk élik. Berta Ilmát nagyon szereti a férje, de hiába minden családi egyetértés, szerelem s talán boldogság is, Szeredában ô jövevénynek marad, és a jövevény sorsot nem mindennapi békeidôben kell átélnie, hanem olyan forradalom idején, amikor a székelység úgy érzi: az egyik legnagyobb ellensége pontosan a másik erdélyi nemzet, a szászok népe. Elképzelhetô, mily nehéz lehetett számára egy ilyen kisebbségi sors. Ez többszörösen hátrányos helyzetet jelenthetett, hogy ilyen mai szavakkal fogalmazzak.
- 1848-49 kapcsán írta ki pályázatát az EKE. Sokan azt hihetnék, hogy e regényben harcokról van szó. Bármennyire is nem kívánjuk hangsúlyozni, ön mégis nôként írt férfias témáról- s nem csak én fogalmaztam így. Amikor a felhívásra reagált, már egyértelmû volt-e, hogy egy fiktív személy naplója lesz a regény formája?
- Elôször azt hittem, hogy én ezt a regényt nem is tudom megírni. Többszörösen hátrányos helyzetben éreztem magam. Férfias témáról - csatazajról, harcképekrôl én nem tudok írni. Hátrányos helyzetben voltam azért is, mert Csíkszeredáról akartam írni, de itt nem volt az az igazán nagy forradalom, ami a kor romantikus hangulatát tükrözte volna. Csíkszeredában csak annyi történt, hogy három joghallgató, akik Marosvásárhelyen tanultak, hazatérve felolvasták ama tizenkét pontot, majd a diákok leszedték a falvak határorszlopairól az osztrák kétfejû sast, ami az osztrák hivatalosságot jelképezte. Késôbb Csíksomlyón tartottak egy Unió-ülést, amit a regényben fel is használtam. Könyvemben hátteret akartam írni. Az 1848-as forradalom dátumait és eseményeit történelemkönyvekben meg lehet találni. Én azt szerettem volna elmesélni az olvasónak, hogy milyen volt az a kor, milyenek voltak a kor emberei, miként fogadták e polgári eszméket, amelyek egész Európát bejárták, milyen volt az akkori városnak a képe. Nagy szeretettel mesélem el ma is vendégeinknek, hogy a park helyén az úgynevezett Vizelô volt, ahol az urak vadkacsára vadásztak, télen pedig a farkasok búvóhelye volt. És hogy milyen volt a mai Vár tér. Magam elôtt látom, ahogy Miliusz Berta Ilma fiktív személyként egy valóságos ház ablakán néz ki. Hogy mindez miképpen állt össze regénnyé, az valahogy menetközben történt. Amikor nekifogtam a könyvnek, még címem sem volt. A cím akkor született meg, amikor Miliusz Berta Ilma férjével, Petres Aporral elment Kolozsvárra egy titkos gyûlésre, ahol egy szimbólumra volt szükségük ... így lett a cím Asszonyfa. Ami viszont még a szabadkômûvesi jelképnél is régebbi, hiszen a mitológiában gyakran ábrázolják az életfát asszonyalakban. Amikor a regényt írni kezdtem, tudtam, hogy valami olyasmire lesz szükségem, ami magába foglalja az asszonyt, még akkor is, ha odakerült az alcím: egy 1848-as napló és annak mai utóélete. Nem szerettem volna félrevezetni az olvasókat, hogy ez a könyv a férfiakról szól.
- Véletlen vajon, hogy a könyv végén olyan függelék maradt, amelyen keresztül felhívja az olvasó figyelmét: ebben a könyvben vannak fiktív és valós, történelmileg is valós figurák.
- Felbukkannak a regényben olyan nevek, amelyek bár történelmiek, kevéssé közismertek. Ragaszkodtam ahhoz, hogy ellenôrizni lehessen: az a személy valóban élt és elkövethette azt, amirôl én írok. Nagyon ügyeltem a történelmi hitelességre. A regény írásakor sok esetben korabeli újságcikkeket használtam fel. A regény másik hôsnôje, aki a jelenben él, Endes Apolónia. Múzeológusként örökké visszavonul egy raktárba, és ott nagyon jól érzi magát. Ezzel azt kívántam ábrázolni, hogy talált egy külön kisvilágot, ahová elvonulhatott a diktatúra szörnyûséges éveiben. Amikor már megszûnt a diktatúra és a múzeumban kiállításokat lehetne szervezni, kitör rajta a pánik, akkor kezd félni a kollégáktól, amikor már nincs félnivalója. Tapasztalatom szerint ezerkilencszázkilencven után sok embernek, aki addig nagyszerûen viselkedett, csodálatos társ, barát volt, mintha elfogyott volna az ereje. Szellemi és egyéb energiáját annyira a túlélésre fordította, hogy amikor már élhetett volnavele, nem tudta, mit is kezdjen önmagával.
- Amennyiben nincs az EKE pályázata, az olvasó most a kezében tarthatná az Asszonyfát?
- Nem született volna meg ez a regény. Azelôtt nem is álmodtam volna, hogy '48-ról regényt írjak. kevéssel azelôtt fejeztem be a Márványkáosz címû regényemet. Az írónak egy-egy regény között nem árt pihenni és feltöltôdni. Ennek hiányát többször is éreztem a regény írásakor, mert néha az volt az érzésem, hogy ismétlek, kifulladok.

(Kérdezett: DACZÓ DÉNES, RMSZ)