07/31/99

Román irredentizmus a századelôn

Irredentizmus: polgári nacionalista irányzat, amely területszerzési igényeit történelmi érvekkel indokolja - írja a lexikon. Manapság, mikor a történelem oktatása kötelezô módon román nyelven és román tankönyvekbôl történik, szó sem esik a román irredentizmus kialakulásáról Erdélyben és általában Romániában. Éppen ezen okok miatt számít hézagpótlónak Raffay Ernô tanulmánykötete (Erdély 1918-1919-ben, JATE Kiadó, Szeged). A tapasztalat azt mutatja, hogy Raffay könyvét viszonylag kevesen tudták beszerezni. Talán nem érdektelen legalább az elsô tanulmányt (Az Erdély megszerzéséért folytatott román propaganda) megismertetni sommásan az olvasókkal.
Erdély megszerzésének propagandáját a román értelmiség már a múlt században elkezdte. Az 1848-49-es magyar forradalom által kiváltott magyarszimpátia a kiegyezés után rohamosan csökkent, és 1918-ra szinte teljesen eltûnt. Ezt az állapotot próbálta kihasználni (sikerrel) a román irredenta szervezkedés. Egyik legjellemzôbb vonása a dákoromán kontinuitáselmélet, az erdélyi ôshaza gondolatának terjesztése volt. Ebbôl alakult ki késôbb az idegengyûlölet szemlélete, amelynek értelmében a szomszédos népek-országok ôsi román területeket tartanak megszállva. A román propagandát a kormányoktól látszólag független szervezetek karolták fel.
A legfontosabb és a legnagyobb hatású ilyen társadalmi szervezet az 1891. január 24-én megalakult Liga Culturalã volt. Tagjai a bukaresti egyetem tanárai, diákjai, akadémikusok és liberális párti képviselôk voltak. A liga elsô elnöke, Al. Orãscu a fôvárosi egyetem rektora lett. A szervezkedés hamarosan kiterjedt az egész országra, és célja a közvélemény felrázása, befolyásolása volt. Egyik fontos elágazása a külföldön tanuló román diákok beszervezését célozta, akik fél Európában hirdették a román irredentizmust.
1899-ben Gr. Tocilescu román történész egy konferencián kijelentette: "Róma a mi anyánk". Ugyanakkor a liga akkori elnöke, Urochia így beszélt: "Legendáink tele vannak Rómával és Traianusszal". Természetesen a külföldi hallgatók nem tudhatták, hogy a román folklórban nyoma sem volt sem Rómának, sem Traianusnak.
A századforduló után, fôleg N. Iorga föllépésétôl kezdve, még inkább fokozódott a román irredenta tevékenység. Ekkor alakult ki az a szemlélet, hogy a magyar egy barbár nép, ázsiai jövevény az egykori Dacia területére, és soha nem volt önálló kultúrája, civilizációja. Ezeknek a téziseknek a terjesztése lassan behatolt a nyugat-európai köztudatba. Hallatlanul jelentôs a sok egyetemi tanár tevékenysége, akik a román értelmiség generációit nevelték irredentista szellemben. Irásaik rendszeresen megjelentek külföldön, míg végül sikerült elérniük, hogy neves külföldi politikusok, újságírók is támogassák ôket.
Fontos megemlíteni az egyesülés mellett szóló etnikai érveket. Iorga ezt írta a század elején: "Erdélyben és Magyarországon vad kézzel tépik le a román felírást a román iskolákról". Ezzel szemben Erdélyben sokkal több csak románul tanító népiskolájuk volt, mint az akkori 5,4 milliós Románia teljes lakosságának. Az akkori magyarországi románság jóval nagyobb százalékban tudott írni-olvasni anyanyelvén, mint a romániai.
A különféle sajtótermékek tele voltak az Erdélyben élô románságot ért igazságtalanságokkal. Iorga 1908. június 2-án lett az említett liga fôtitkára. Tevékenységének célját mutatja egy mondat abból a középiskolai történelemkönyvbôl, melyet ô írt: " a román föld nem áll csupán a mai Romániából Román föld minden hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik román föld Erdély egész hegyi vára, Máramaros, a Temes vidéke "
C. C. Arion (Románia majdani 1918-as külügyminisztere) már nyíltan kijelentette: "Az erdélyi románság követeléseinek jogosságát senki sem tagadhatja, ki is tagadhatná? Egész Európa ismeri, és a közvélemény mindenütt igazat ad a románoknak."
Sajnos a háború úgy érte a magyar államot, hogy szinte semmit sem tett a román irredentizmus ellen. Budapesten úgy értékelték, hogy csak a háború oldhatja meg a hatalmi és nemzeti kérdések szövevényét. A román propagandahadjárat sikerrel járt, s bár nyilvánvaló, hogy önerejébôl soha nem lett volna képes más államok területét elszakítani, mégis megteremtette politikai és lelki alapját Nagy-Románia létrehozásának.
Ma már azt is tudjuk, hogy a Károlyi-kormány határozatlansága, fejvesztettsége, valamint Jászi Oszkár nemzetiségi miniszternek nem éppen józan ítélôképessége, továbbá a francia sírásók (Clemenceau-val az élen) nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Erdély elszakadjon Magyarországtól. Amint azt Lord Newton írja: "Ami még rosszabb volt: több mint hárommillió magyart szolgáltattak ki alacsonyabb kultúrájú, idegen fajú népeknek, ami az önrendelkezési jog kezdetben szentnek hirdetett elvét legdurvábban megsértette."

(Nánó Csaba, Erdélyi Napló)