08/14/99

A Károlyi grófok városa

Augusztus 20-22 közt újra megrendezik Nagykároly napjait. Ebbôl az alkalomból dr. Németi János történésszel beszélgettünk.

Milyen, a város létrejöttével kapcsolatos dokumentumokat talál a történész?

– Nagykároly hosszú ideig a károlyi család dominiumához tartozott, s mint ilyen, csak fokozatosan alakult ki városias jellege, úgyhogy lényegében 1848-ig része a feudális birtoknak. Karul néven azonban már 1320. feburár 7-én említik, mégpedig a Kaplony nemzetiségbôl kiszakadt Károlyi nemesek birtokaként. A dokumentumban így szerepel: Andreas de Karul de Genere Kuplon (Kaplony nemzetbeli Károlyi András). Egy 1335- ös okiratban egyszerre szerepel Karul, Bobald, Kozárd és Kaplony monostura. Mindegyik külön helység. Ezekbôl az idôk folyamán eltûnt Bobald és Kozárd, lakosaik behúzódnak a Károlyi család vára alatt elterülô helységbe, azaz Károlyba, ezért mondja a hagyomány azt, hogy Nagykároly réges-régen a Bobald volt, hiszen ez a határrész ma is ôrzi a falu nevét. Lényegében a hagyomány csak részben igaz, mert a bobaldiak késôbb károlyiak lettek, s a régi falu helyét és temetôjét ma egy kereszt ôrzi.
1398-bôl ismerjük az elsô utcaneveket: Börvelyi Utca, Bobald utca és Új utca. Ugyanakkor okiratok említik a Mindszentek tiszteletére épített gótikus templomot. A XV. század elejétôl kezdve, pontosan 1428-tól városunk Nagykároly néven szerepel, valószínûleg azért, hogy megkülönböztessék egy másik Károlytól, amely ma Károly pusztaként ismert és a mai szaniszló község határában található. A XV. század második felétôl Mátyás király korában mint mezôváros szerepel (ennek latin neve Opidum), és jelentôs kereskedelmi és kézmûves központtá vált. A XVIII. században már mindenképpen városi jellege van, de csak az 1848-as forradalom után nyerte el a rendezett tanácsú város fokozatot, amikor külön városcímere, polgármesteri hivatala és tanácsa is lett.

Településünk honnan kapta a nevét? Van-e valami kapcsolat a Károlyi grófok címerének karvalymadara és a Károly név között?

– A város neve nem a Károly személynévbôl származik, mint azt általában hiszi a közvélemény, hanem a karul madártól, amely egy karvalyszerû ragadozó, és a legôsibb idôktôl szerepel a Kaplony nemzetiségbôl származó Károlyiak címerképében.

Melyek a fontosabb mozzanatok, amelyek a jelenlegi városkép kialakulásához vezettek?

– A város edilitáris fejlôdését meghatározta az a tény, hogy egy feudális dominium központja, amit igazol Mátyás király engedélye 1482-bôl, melynek értelmében a Károlyiak kôházat emelhetnek Károly nevû birtokukon. S mivel ugyancsak a Károlyiak éltek hetivásártartási joggal, majd országos vásártartásra nyertek királyi engedélyt, a helység központjában egy óriási piactér terült el egészen a II. világháborúig. Maga a település csak ezen kívül alakult ki, és lényegében a XVIII. század elejéig alig haladta meg egy nagyobb falu méretét. A XVIII. század közepéig jelentôs sváb és zsidó lakosság telepedett le. Így kialakulnak különbözô városrészek, mint a Mesterrész (a neve elárulja mivoltát), Svábrész, a Zsibóköz, majd a XIX. század folyamán alakul ki az Új sor és a tisztviselô telep, valamint a város szélén a Cigányvég. Az 1921-es földreform után két teleprész jön létre, a Petri telep és a Teremi telep. Az 1960-as években alakul ki a régi piactéren az új város. A korábbi, eléggé rendezetlen utcák helyén az 1887-es nagy tûzvész után, amely a város háromnegyed részét elpusztította, a város akkori vezetôi már egy városrendészeti terv alapján engedélyezik az újraépítést, ezért a ma is meglévô régi városrész magán viseli a múlt század végi építészeti stílust, kiegészítve azt a XX. század eleji szecessziós elemekkel. Így a mai városnak van egy egységes építészeti struktúrája, amelybôl kiemelkednek: a bécsi barokk stílusú római katolikus templom (1778), a református templom (1795), a zsinagóga (1890), a monumentális vármegyeháza (1848), a Szarvas vendéglô (1834) és a mai városháza (1911). Persze, sok minden van még.

Melyek voltak azok a megrázó események, amelyek tragikusan érintették városunkat?

– Mint minden város életében, Károlyban is történtek tragikus események, tûzvészek, járványok, háborús pusztítások, földrengés stb. Ezekbôl néhányat említenék. 1660-ban a Nagyvárad ostromára készülô törökök elpusztították Nagykárolyt is, a várost felégették, de Evlia Celebi török utazó szerint magát a várat nem tudták elfoglalni. 1705-ben a kurucok által körülzárt szatmári labancok kitörnek a szatmári várból, felégetik a várost, több polgárt megölnek, erre mondja Károlyi Sándor késôbb, amikor Bécs váráig elnyargalnak kurucaik és felperzselik az ottani falvakat, hogy "megadtam Károly romlásának árát". 1831-ben kolerajárvány aratott, a lakosok egy része elpusztult, másik része elmenekült. 1834. október 15- én 7 és 8 óra között hirtelen földrengés rázta meg a város területét, melynek epicentruma az Érmellék volt, de Nagykároly szinte minden jelentôs épülete kárt szenvedett. Ekkor dôlt le a római katolikus templom karcsú barokk tornya, ekkor omlott össze a kaplonyi templom és kolostor, a várkastély északi oldala leszakadt és teljesen rombadôlt a régi vármegyeháza is. A tûzvészek közül, amelyek gyakran tönkretették a város kisebb vagy nagyobb részét, kiemelném az 1836-ost, mely a Zsidóközben és a református részben pusztított, valamint az 1837-es már említett nagy tûzvészt, amelynek a város háromnegyed része esett áldozatul.

Etnikai szempontból következtek-e be jelentôs változások?

– A város etnikai összetétele igen tarka ma is. Alaplakossága minden bizonnyal magyar volt, de a kuruc-labanc háború (1703–1711), valamint az 1710-es kolerajárvány után görög katolikus románok egészítik ki, majd szép számú sváb telepes földmûvesek, de fôleg mesteremberek és a kereskedelmet földesúri engedéllyel irányító zsidók, akiknek 1724-tôl már rabbijuk is van. Ez azt jelenti, hogy szép számú izraelita közösség alakult itt ki. Az 1700-as évek végén és fôleg az 1800-as évek elején evangélikus szlovákok (tótok) is telepednek le, és valószínû, a XVIII. században jelentôs cigány zenész família is letelepszik, akik közül a Fátyolok és a Ruhák ma is zenészek és zenemûvészek. (Fátyol Károly például a reformkorban Pest–Buda egyik leghíresebb zenésze.) A lakosság ma szintén tarka összetételû, a 26 ezer 336 lakosból 51 % most is magyar, a többi román, német (sváb), cigány és más nemzetiségû.

Régész számára a város és környéke nyújt-e érdekességeket?

– Nagykároly, földrajzi elhelyezkedésénél fogva, szinte "paradicsoma" az ôskori településeknek. Az Ecsedi lápba belefolyó patakok, mint a Mérges, Bödörvölgy, Sárosvölgy, Nagyvölgy, mind kedvezô feltételeket biztosítottak az ôskori ember számára. A patakok, völgyek mentén a kôkorszaktól kezdve egészen a kora középkorig a vidék minden régészeti kultúrája megtalálható. Nagyon érdekes a Bobaldi domb bronzkori földvára, amelyen rendszeres kutatás folyik több mint húsz éve, a város határában lévô kelta települések (Krisztus elôtt a III.–II. századból), a kozárdi gepida temetô, a szennyvíztisztító területén lévô kora Árpád-kori telep és sok más hasonló régészeti érdekesség. Ez egy töredéke annak a sok régészeti lelôhelynek, amelyeket fel kellene sorolni Nagykároly és környékén. Ez külön témakört érdemelne.

Közel van az Ecsedi láp. Rányomta-e pecsétjét a városlakók életére?

– Maga a város nem terül el közvetlenül az Ecsedi láp partján, de a szomszédos helységek, Kaplony, Kálmánd, Börvely igazi lápmenti települések. Ez a körülbelül tízezer évvel ezelôtt kialakult hatalmas mocsárvilág egészen a múlt század végi lecsapolásig (1892-1896) külön színfoltja volt e vidéknek. Hermann Ottó A magyar halászat címû könyvében, miután személyesen is megjárta az Ecsedi lápnak ezt a részét, csodálattal ír növény- és állatvilágáról, valamint a lápot jól ismerô pákászokról, halászokról, csíkászokról. A lápmenti falvak szegény lakossága a lápból élt, tavasszal, nyáron halásztak, gyékényt, nádat vágtak ôsszel és télen, kosarakat fontak, nádtetôt készítettek és rendszeresen hordták termékeiket a nagykárolyi piacra. A lápi falvaknak érdekes mesevilága van, ma is, miután már rég eltûnt a lápvilág, élnek a lidércekkel és a boszorkányokkal kapcsolatos legendák és mesék. Több – a századok folyamán eltûnt – falu úgy él az emberek tudatában, hogy egyszerûen elnyelte a láp, holott csak az történt, hogy a láp partjáról biztonságosabb, az árvizektôl mentesebb területre költöztek át az emberek, például a kálmándiak, kismajtényiak.

Volt-e betyárvilága e lápnak?

– A lápi ember, a csíkász és a pákász jól ismerte a láp rejtélyeit és veszélyeit, ezért csak az ô vezetésükkel volt tanácsos mélyebben behatolni a láprengetegbe. Ezt kihangsúlyozza maga Hermann Ottó, valamint az 1880-as években itt járt Jókai Mór is. A Nagykároly környéki hagyományok gyakran említik a láprengetegbe bujdosó szegénylegényeket, akik fôleg a katonafogdosás elôl menekültek, vagy mint szökött jobbágyok vetették be magukat a lápi szigetekre. Tudunk az 1849-es világosi fegyverletétel után itt bujdosó honvédekrôl. Híresebb betyár nevével Nagykároly környékén nem találkozunk, de ún. futóbetyárok gyakran szerepelnek feljegyzésekben.

Hosszú idôn át babonák, boszorkányégetések földje volt ez a vidék. Mikor égették meg városunk legutolsó boszorkányát, mi volt a bûne?

– Bár már Könyves Kálmán királyunk azt mondta, hogy "márpedig boszorkányok nincsenek", ennek ellenére az egész Európát elborító boszorkányüldözés alól Magyarország se mentes. Boszorkányokról Nagykárolyban maradtak feljegyzések, mégpedig olyan formában, hogy Nagykároly Szatmár vármegye székhelye lévén, az ilyen jellegû pereket a vármegyeközpontokban tárgyalták le s lényegében az ítélet-végrehajtás is itt történt. A XVIII. századból több ilyen feljegyzés maradt ránk, ezek közül a legérdekesebb az 1730-as boszorkányper, amikor egy "Tóth Borka nevû javasasszonyt vallattak, majd elevenen tûzre ítéltetett és Nagykárolyban meg is égettetett". 1745-ben Rekettye Pilla és Varga Anna nevû asszonyok "a társaiknak kinyilatkoztatására minden szokott kínzások alá vétettek s aztán Károlyban elevenen megégettettek". A vármegye régi levéltárában megvan a két boszorkányper okirata és az ítélet is. (Ennek a levéltári anyagnak egy része Kolozsvárt, másik része Budapesten található.)

Kérem, soroljon fel olyan károlyi személyiségeket, akik szerepükkel, hivatásukkal vagy valamilyen tevékenységükkel bekerültek a történelembe?

– Szét kell választani ezt a kérdést. Részben a Károlyi családból és részben a Károlyból származó személyiségekre. A Károlyi család tagjai közül kiemelném Károlyi Zsuzsannát, aki Bethlen Gábor erdélyi fejedelem elsô felesége, és aki fejedelemasszony címet, sôt az egyik pecséten magyar királynôi címet is visel. (Bethlen Gábor megkapta rövid idôre a magyar királyi címet és egy külön pecséten Károlyi Zsuzsanna mint Magyarország királynôje szerepel. Bethlen Gábor nem viselte ezt a címet sohasem, de egyik pecséten fennmaradt.) Kiemelném gróf Károlyi Sándor szerepét, aki nemcsak véghezvitte a szatmári kiegyezést, hanem az egész XVIII. század elsô felének (1743-ban halt meg) neves politikusa és egyben a kuruc háborúk után rombadôlt számtalan mûemlék újraépítôje is. Fia, Károlyi Ferenc a károlyi huszárezred parancsnoka, mûvelt férfiú, aki támogatja Nagykárolyban a piarista gimnáziumot, nyomdát telepít a városba, és maga is tollforgató ember. Károlyi György a reformkor egyik jelentôs egyénisége, barátja Széchenyi Istvánnak, Wesselényi Miklósnak, ô irányítja 1848-49-ben a Szatmár megyei forradalmi mozgalmat, hosszú ideig a vármegye fôispánja. Egy késôbbi gróf Károlyi Sándor megalapítója lesz a Hangya szövetkezeti mozgalomnak. Nagykárolyból származott a bibliafordító Radics- Károli Gáspár, aki 1529-ben vagy 1530-ban született, és Vizsolyban lefordítja, majd kinyomtatja a teljes kálvánista bibliát. Nagykárolyi születésû Acsády Ignác történész, aki Magyarország történetével és a magyar jobbágyság történetével foglalkozott. Szintén károlyi születésû Kaffka Margit, akinek ebben az évben emeltünk szobrot a városban, Jászi Oszkár politikus. A többiek Nagykárolyhoz kötôdnek, de nem idevalók. Itt járt iskolába Ady Endre, Pop Aurel festô, Marchis Otilia (Bölöni Györgyné) Ady barátja (Itóka), Anatole France titkárnôje, ázsiai utazó. Városunkhoz fûzôdik himnuszunk szerzôjének, Kölcsey Ferencnek a neve is, aki itt dolgozott vármegyei fôjegyzôként. Biztosan vannak még mások is, de most hirtelen több nem jut az eszembe.

100 év múlva milyennek képzeli el Nagykároly városát?

– Ez érdekes kérdés. Nagykárolyról rengeteg képeslap jelent meg. Eszembe jut egy század eleji képeslap, amelynek az a címe, hogy A jövô Nagykárolya, és egy Verne Gyula- típusú vízió jelenik meg rajta, a város fölött léghajók, repülôgépek, a fôtér fölött átúszó közlekedési eszközök. Ezeken egy kicsit elmosolyodtam. Szerencsére a város megtartotta a maga múlt század végi kialakult arculatát és egészen a kommunista, minden stílust és esztétikát hiányoló tömbházrengetegéig lényegében csak jó értelemben modernizálódott. Persze a modernizálódást megköveteli a mindennapi élet; ez nem jelenti ízléstelen szobrok és a városképbe be nem illô épületek emelését. Meg kellene ôrizni a múltat és hozzákapcsolni a modern építészet által kínált lehetôségeket és nem monstrumokat építeni. Most újraindul a polgárosodás, és bízom benne, hogy ez az új polgári réteg igényelni fogja a kultúrát, megôrzi a régi hagyományokat és ezeken alapulva új, a XXI., századnak megfelelô kulturális értékeket fog létrehozni.

A lakosság etnikai összetétele milyennek képzelhetô el?

– Mi, nagykárolyi magyarok, anélkül, hogy másokat bántanánk, ma is tesszük a dolgunkat, ôrizzük hagyományainkat, igyekszünk azokat továbbadni és az idelátogatókkal megismertetni, legyenek azok magyarok vagy nem magyarok.

(NAGY ÁGNES, RMSZ)