|
08/17/99
Erdély - Transilvania - Siebenbürgen (mûemlékekben
és képekben)
- Beszélgetés Martin Rill németországi
történésszel -
A múlt hét elején Szatmárnémetiben
járt Martin Rill németországi történész,
tudományos kutató, ebbôl az alkalomból Viorel
Ciubotã múzeumigazgatóval az ulmi sváb múzeummal
kötendô együttmûködési egyezményrôl,
az aláírás lehetséges idôpontjáról
tárgyalt. A vendéggel tudományos munkásságáról,
a németországi és romániai történészek
közös kutatási programjairól, az erdélyi
német kulturális örökség megôrzését
célzó anyaországi törekvésekrôl
beszélgettünk.
Charles herceg: "Ezt a valóságban is látni
kell"
- Martin Rill erdélyi származású,
arra kérném, hogy néhány szóban indulásáról
beszéljen…
- Nagyszebenben születtem, a kolozsvári egyetem történelem
karának az elvégzése után, 1976-ban a Brukenthal
Múzeumhoz kaptam meg a kinevezésemet, itt 13 évig
dolgoztam. 1989 nyarán telepedtem át Németországba,
a decemberi események után azonban - tudományos
kutatóként - visszatértem a szülôföldemre.
Ez azt jelenti, hogy egy németországi történeti
intézet által összehangolt többéves program
keretében azoknak az erdélyi településeknek
a történetével foglalkoztam, ahol németek
laktak.
- Konkrétan hogyan folyt le ez a program és
hogyan hasznosítják az eredményeit?
- Ez egyedülálló esemény volt: elsô
alkalommal fordult elô, hogy nyugati - német, osztrák,
francia és belga - történészek közös,
intenzív kutatási munkát folytatnak le egy kelet-európai
ország történeti intézeteinek, mûemlékvédelmi
igazgatóságainak munkatársaival. A program keretében
valamennyi településen felleltároztuk a német
építészeti emlékeket, a parasztházaktól
kezdve a templomokig, s ezzel együtt az ingóságokat
is, eszközöket, mûtárgyakat stb. Itt meg kell
jegyeznem azt is, hogy nem csupán a német etnikumú
lakosság által hátrahagyott épületeket,
tárgyi emlékeket írtuk össze, hanem minden
erdélyi nemzetiség mûkincsét - de csak azokban
a városokban és falvakban, ahol németek is éltek.
241 erdélyi településrôl van szó…
1995-ben fejezôdött be a falvak feltérképezése,
1996 és 1999 között a városok mûemlékeivel,
mûkincseivel foglalkoztunk.
- Természetesen azzal, ami még megmaradt…
Milyen állapotban találták ezeket az épületeket,
tárgyi emlékeket?
- Erdélyben nagyrészt megmaradtak a mûemlékek,
persze az állaguk meglehetôsen változatos képet
mutat. A városokban és a környékükön
kevésbé pusztultak el, romlottak le az épületek,
mint a teljesen elnéptelenedett falvakban. Vannak helységek,
ahonnan 1400-2500 lakos vándorolt el és a helyüket
nem töltötték be újak, fôleg Kôhalom
közelében vagy a Küküllô mentén.
Nagyon jól sikerült az együttmûködésünk
az erdélyi magyar kollégákkal, sokat segítettek
például a sepsiszentgyörgyi mûépítészek
a besztercei és Küküllô menti települések
feltérképezésében. Ebben a vonatkozásban
nemzetközi kutatási modellt alakítottunk ki a vegyes
lakosú Kovászna megyei Sepsibükszád felleltározásakor,
amelyen német- és magyarországi, valamint romániai
mûemlékvédôk közösen dolgoztak.
A kutatások nyomán rendkívül gazdag adatbank
jött létre, amely ma a Mûemlékvédelmi
Igazgatóságnál, valamint a Román Tudományos
Akadémia kolozsvári és szebeni fiókjainál
bárki kutató számára hozzáférhetô!
A falusi településeken végzett összeírás
után megjelentettük az elsô tanulmánykötetet,
román és német nyelven, ami kapható is az
itteni könyvkereskedôknél. Most hoztam el azt a kötetet,
amely valamennyi, általunk kutatott erdélyi település
légi felvételét tartalmazza, Siebenbürgen
im Flug címmel. Világklasszisnak számító
német fényképésszel fotóztuk le helikopterbôl
a helységeket - külön érdekessége az
ügynek, hogy 1989 elôtt tilos volt civileknek a romániai
településekrôl légi felvételeket készíteni,
noha a jelenkori kutatómunka nélkülözhetetlen
tartozéka ez… Ebben a kötetben 528 felvétel
található, mindegyik falu benne található,
a központjában álló mûemlékkel
- 8000 fényképbôl válogattuk össze az
anyagot! A román hadsereg helikopterével jártuk
be a terepet, a költségeket mi álltuk. 1994-ben és
1995-ben készítettük a felvételeket; 1997-ben
már meg is jelenhetett ez a nagyméretû album. Azóta
a kereslet következtében már a harmadik kiadást
is megérte és most készül az angol változata.
Egyre több amerikai is érdeklôdik a kötet iránt,
s bizonyára hallották, hogy Charles herceg, miután
ajándékba kapott egy példányt, elhatározta,
hogy feltétlenül a valóságban is látnia
kell ezeket a helyeket… Látogatásának nyomán,
a Szeben megyei Szászmuzsna a Világbank anyagi támogatását
nyerte el a helyi vártemplom restaurálására.
A munkatársak elôzetes képzésben részesültek
- Igazán rekordidô alatt dolgoztak, valószínûleg
nagyszámú munkakollektívának köszönhetôen!
- 45 és 60 közötti volt a programban dolgozók
száma: történészek, mûvészettörténészek,
néprajzkutatók, mûépítészek,
rajzolók és fényképészek, a legújabb
mûszaki felszerelést használtuk, valamennyien elôzetes
képzésben részesültek a számítógépek,
korszerû fotófelszerelések kezelésének
elsajátítása érdekében. Az elsô
év szinte teljes egészében a munkatársak
szakmai tanfolyamaival telt el, ám erre feltétlenül
szükség volt ahhoz, hogy egységes eredmény
alakulhasson ki a terepmunka után, lévén hogy nagyon
sok munkacsapat dolgozott egyszerre a különbözô
helyszíneken.
- Ön volt az összehangolója ennek a tevékenységnek?
- Német részrôl igen, a munkatársaim közé
tartoztak a bajorországi, Rajna-vidéki és a baden-württembergi
mûemlékvédelmi hivatal szakemberei. Romániából
egy-egy építészbôl, történészbôl,
etnográfusból, fényképészbôl
álló munkacsoport a németországi hasonló
összetételû csoporttal dolgozott, térképekkel
felszerelkezve elôre meghatározott terv alapján,
mikrobusszal járták a vidéket. Az 1950 és
1980 között készült légi felvételeket
a romániai vezérkari fônök bocsátotta
a rendelkezésünkre. Egy nyár alatt 30 település
leltározásával végeztünk, ami gyakorlatilag
azt jelenti, hogy mindegyik házat kívülrôl,
belülrôl lefotóztuk a gazdasági épületekkel
együtt, a templomokat minden mûkincsükkel együtt,
nyilvántartási lapokat készítettünk
minden szükséges adattal, az egészet számítógépbe
vittük, másolatokat készítettünk a három
említett romániai intézmény, valamint a
németországi irányító intézmény
számára. Egy-egy nyár alatt 20 000 fekete-fehér
fotó, 10 000 színes diapozitív és jó
néhány 1:100, 1:50 léptékû térkép
készült valamennyi templomról és a reprezentatívabb
házakról. Ezekben a munkacsoportokban ott praktizáltak
a bukaresti Ion Mincu Mûépítészeti Intézet
és Képzômûvészeti Fôiskola, valamint
a kolozsvári mûvészettörténeti kar diákjai
is, s ezáltal ismereteket szerezhettek a korszerû település-
és mûemlékkutatási módszerekrôl.
Az említetteken kívül együttmûködtünk
még a budapesti mûemlékvédô intézettel
és egyetemmel, valamint a belgiumi Loewen Egyetemmel.
- További kötetek megjelentetését
is tervezik?
- Igen, az adatok közlése folyamatosan tart. Légi
felvételeket tartalmazó kötet jelent meg a Barcasági-medencében
található falvakról, ezekben a napokban kerül
ki a nyomdából a Szeben történelmi központját
bemutató leltár. Összességében 26 kötet
megjelentetését tervezzük, az anyag készen
van, úgyhogy viszonylag rövid idô alatt napvilágot
láthat az egész sorozat. Persze ez a pénzforrásainkon
is múlik, hiszen a könyv és a nyomdatechnika Németországban
is drága. 10 éven belül azonban mindenképpen
megjelenik a teljes anyag. A továbbiakban én csak a kiadványok
szerkesztésével foglalkozom, a programkoordinátori
minôségem megszûnt. A jelenlegi munkahelyem az ulmi
Központi Sváb Múzeum, amely 2000. július 8-án
nyílik meg a nagyközönség számára.
A svábokat a szabadság csábította szülôföldjük
elhagyására
- És mióta tart az ulmi múzeum szervezése?
- A múzeum kormányhatározattal született
meg, vagyis politikai döntés nyomán, 1991-ben. A
XVIII. században a Duna-menti országokba - a jelenlegi
Magyarországra, a volt Jugoszláviába, a romániai
Bánságba és Szatmárra - telepített
germán lakosság történelmét, kultúráját
mutatja be az itt helyet kapó anyag (a többi német
nyelvcsoporthoz tartozóknak már mind megvan a saját
múzeumuk, a kb. 2 millióra taksált svábok
kivételével). A szervezés tehát elkezdôdött,
megvan az épület - a pályázat során
több város vetélkedett egymással a székhelyért
-, végül Ulm nyerte el a megtiszteltetést, hogy helyet
adjon minden svábok múzeumának. A világ
legmagasabb tornya ebben a városban van: 162 méter magas
a székesegyház tornya, a múzeum épülete
pedig a középkori erôdítmény, a Duna
partján. A restaurálása javában tart, a
szövetségi és a baden-württembergi kormány
finanszírozásával, Christian Glass etnográfus
kollégámmal a szervezéssel foglalkozunk. Elsô
lépésben kiépítettük a kapcsolatokat
a svábok által lakott térségekkel, 1996-ban
jártam elôször Szatmár megyében, és
elkezdtük az elsô szerény néprajzi kutatásokat
ebben az övezetben. Ma különben ebben a megyében
él a legnagyobb számú német lakosság
egész Romániában!
- Milyen formában mutatják be a Szatmár
megyei svábok kultúráját, hagyományait
az ulmi múzeumban?
- Nem különállóan, hanem a nagyobb európai
térség részeként. Az egész múzeum
az egység koncepcióját közvetíti, az
alapkiállítás 1200 négyzetméternyi,
az idôszakos tárlatok pedig 600 négyzetméternyi
területen kapnak helyet, ahova az említett Duna-menti országokbeli
partnereinknek kínálunk bemutatkozási lehetôséget.
Maga a németországi közönség is keveset
tud a délkelet-európai országok sváb telepeseirôl!
Az elsô teremben bemutatott anyag során a kolonizáció
okaira világítunk rá: a XVIII. század során
több százezer család telepedett meg a törököktôl
visszahódított területeken. Kik voltak ezek a telepesek,
honnan származnak (a szatmáriak például
a Bodensee vidékérôl, a mai Ravensburg városából),
milyen utat jártak be, milyen közlekedési eszközökkel?
- nos, ezt is meg lehet tudni a kiállított anyagból,
dokumentumokból.
- Elsôsorban gazdasági okai voltak a svábok
elköltözésének?
- Nem annyira, elég fejlett vidékekrôl származnak
és kifejezetten módos emberek, iparosok és mezôgazdák
keltek útra. Mindenekelôtt a szabadság csábította
ôket szülôföldjük elhagyására,
a független tartományokban kiskirályokként
élô egyházi és világi hûbérurak
hatalmától menekültek! A kiállítást
az új telepeshelyek bemutatásával folytatjuk, végig
a XIX. során, majd az osztrák-magyar monarchia felbomlása
után, a XX. században az újonnan kialakult nemzetállamokban.
A háború utáni deportálásokra is
kitérünk, amely elsôsorban a bácskaikat és
a magyarországiakat érintette. Az utolsó két
teremben a délkelet-európai országokat mutatjuk
be, a kommunista diktatúra megszûnése után.
Tehát ez lenne az alapkiállítás terve, ami
a jövô évben nyílik - ebben az évben
Ulmban a Duna-menti országok hagyományos fesztiválját
rendezik meg, amire kétévenként szokott sor kerülni,
s ezen több romániai együttes is részt vesz.
- Hogyan történik a gyûjtési munka,
hogyan jutnak el a romániai sváb tárgyi emlékek
az ulmi múzeumba?
- A visszatelepedett svábok már a 70-es évek közepén
létesítettek egy kis múzeumot Körnbachban,
mi átvettük ezt az anyagot, ami természetesen tovább
bôvül, elsôsorban a szatmáriak hozzájárulásával,
de vásárlásokból is. Mostani szatmári
látogatásom egyik fô oka éppen az, hogy hosszú
távú együttmûködési egyezményt
kössünk a helyi múzeummal, ugyanúgy, mint a
nagyváradi, aradi, temesvári és resicai múzeumokkal.
A keretegyezményt a román és német kormány
képviselôje Stuttgartban fogja aláírni, mi
a múzeumokkal kooperációs megállapodást
parafálunk. Ez az együttmûködés a gyûjtemények
nyilvántartását, a kutatómunkát,
közlést, konzerválást, restaurálást
és kölcsönös tárlatrendezést foglalja
magába - a Mûvelôdési Minisztérium,
a Múzeumok Igazgatósága és a minisztériumon
belüli Kisebbségi Osztály javaslatára ünnepi
keretek között, október 5-én Temesváron
kerülne sor az aláírására. Az egységes
Európa elôkészítéséhez feltétlenül
hozzátartozik a kulturális kapcsolatteremtés, a
múzeumok közti partneri viszony ápolása is…
(Ágopcsa Marianna, Szatmári Friss Újság)
|
|
