08/17/99

Sabin Gherman összegez
Erdély és a regionalizmus, avagy mítosz és valóság

A Mihai Tatulici igazgatta, havonta megjelenô bukaresti folyóirat, a Privirea legutóbbi számában Sabin Ghermannal, a tavaly szeptemberben nagy port felvert és máig aktuális, általunk is közölt Torkig vagyok Romániával elnevezésû kiáltvány szerzôjével készült terjedelmes interjút közöl. A kérdezô, Claudiu Saftoiu, arról faggatta az ismertté vált kolozsvári újságírót, tévést: tulajdonképpen mit is akar Sabin Gherman? A beszélgetés magyar fordítását az alábbiakban olvashatják.

"A románság egyelôre az európaiság szöges ellentéte"

Gherman úr, aggódik ön Románia jelenlegi helyzetéért?

Az kevésbé fontos, hogy én aggódom-e vagy sem: Romániának kellene aggódnia Romániáért, mert Románia már nem Románia.

Mióta?

Úgy '38-'40-tôl kezdôdôen. Akkoriban nagyreményû, fiatal állam volt. Bekövetkezett azonban a Gabriel Liiceanu emlegette "tervbe dermedés", ami egyébként teljesen hétköznapi dolog. A háborús évek után a románok jól elkülöníthetô korszakokat éltek át: a Caragiale-korszakot, az Urmuz-korszakot (Urmuz: avangárd költô, egyéni hang, az abszurd képviselôje a román irodalomban - ford. megj.); most éppen nyakig merültünk az "Ubu Rex" korszakba (Übü király: Alfred Jarry azonos címû színdarabjának, az abszurd drámairodalom gyöngyszemének halhatatlan figurája - ford. megj.). Kíváncsian figyelem, hány próbaidôszak szükséges még ahhoz, hogy a puliszka ismét felrobbanjon. Nem a '89 decemberihez hasonló robbanásra gondolok, inkább egy implózióra, egy befelé ható kisülésre, mely más, ezúttal belsô pályákra állítana bennünket. Ha csatlakozni akarunk Európához, ha már európainak valljuk magunkat, úgy vélem, el kell fogadnunk mind értékeit, mind hibáit, illetve, mindenek elôtt, az európaiságot.

De hiszen megvan nekünk a románságunk. Ez nem cseng össze az európaisággal?

A románság egyelôre az európaiság szöges ellentéte. Ez teljesen nyilvánvaló: minden haszon nélkül inkább arra hajlunk, hogy a világ köldökének tartsuk magunkat. Nem hiszek a három r-rel írt románságban, inkább az elkövetkezendô románságot vallom magaménak.

A Torkig vagyok Romániáva" románellenes üzenetként fogalmazódott meg?

Ellenkezôleg. Ha az elôbb említett kifejezés románellenes, akkor maga Octavian Goga is románellenesnek kiáltható ki. A '30-as években Goga azt mondta, hogy a román nép "semmirevalók gyülekezete", míg Cioran azt taglalta: "szégyen románnak lenni"; Dimitrie Cantemir szétrombolt mindent, ami a románságot jelentette. Lényegében a három r-rel írt románság hibahalmozás. Jobbnak láttuk összegyûjteni és becsomagolni fogyatékosságainkat valamiféle csillogó külsôbe. Ahelyett, hogy a jövôre gondolnánk, szobrok között sétálgatunk, olyan múltat idézgetve, mely - ha jól megnézzük - semmi esetre sem dicsôbb, mint más népeké. Arra tanítottak bennünket, hogy Európa védôgátja voltunk, most pedig az a hamis benyomásunk van, hogy mi teszünk engedményt Európának, ha belépünk az európai térségbe. Bizonyos, hogy kultúránkban, nyelvünkben, mindabban, ami voltunk, az európai szellemiség meghosszabodása vagyunk. De a jelenlegi nyomor, a korszak, amit most élünk át, azt jelzi számomra: inkább Afrikához tartozunk.

"A bukarestiséggel és minden másféle hegemóniával van meggyûlve a bajom"

A Craiován töltött négy egyetemi évet leszámítva, egész életét Erdélyben élte le. Melyek voltak a regáti tartózkodás tanulságai?

Éltem a Regátban és nem volt rossz. Értsünk szót: nincs semmi bajom a regátiakkal vagy a bukarestiekkel. A bukarestiséggel és minden másféle hegemóniával van meggyûlve a bajom, azzal a rögeszmével, hogy csak a fôváros tarthatja kezében a gyeplôt. Emlékezzünk vissza, hogy az 1918-as Nagy Egyesüléskor a Romániához csatlakozó tartományok egyike sem vallotta magát a feltétlen egyesülés hívének. Mind Bukovina, mind Besszarábia, mind Erdély - ez utóbbi egyébként túlzott feltételeket támasztott - észlelte a hegemónia, a bukarestiség, a centralizmus veszélyét. Amikor 1930-ban Nicolae Iorga megalakította ultraközpontosított kormányát, az a meglepetés érte, hogy Kolozsváron egy politikus - Romulus Boila, aki tagja volt 1918-ban a Iuliu Maniu vezette ideiglenes kormánynak - föderalizációs tervezettel állt elô.

Miért szükséges ma elôbányásznunk egy szélsôséges magatartásformát, mely esetleg igazolná az ön által képviselt önrendelkezés-gondolatot?

Mert egyáltalán nem volt szélsôséges magatartás. Az más, hogy végül szélre szorították. Gondoljunk csak arra, mit is mondott Iuliu Maniu - az Egyesülés egyik neves elôsegítôje -, amikor be akarták börtönözni Bukarestben: "Ha nem viszolyogtam a budapesti árnyékszékektôl, miért ijednék meg éppen a bukaresti poloskáktól?" A maga során Ioan Buteanu professzor, Maniu egyik titkára annak idején kijelentette: "Kár, hogy Erdélyt hozzáragasztottuk az országhoz". Mi inkább így fogalmaztunk: nagy, pufók ország vagyunk, de ennyi.

Önnek nem hízeleg, hogy Dél-Kelet-Európa legnagyobb országa Románia?

Hízeleg, de azon kívül, hogy a legnagyobb területettel büszkélkedhet, jelen pillanatban mit tud felmutatni Románia? Már nem gazdasági hatalom a térségben, politikai hatalom sem, semmi sem. 1938-ban, 20 évvel a Nagy Egyesülés után Románia hihetetlen gazdasággal rendelkezett, ami Európa e részében a második helyezést biztosította számára az életszínvonal tekintetében.

Egyetértünk abban, hogy a Torkig vagyok Romániával meredek ötlet következménye?

Értelmezései tükrében igen. Maga a gondolat nem meredek mindaddig, amíg Európa-szerte régóta alkalmazzák, és jól mûködik. A románok megijednek a föderalizmus gondolatától; semmi közöm a föderalizmushoz - a Pro Transilvania Alapítvány sem ezt a vonalat követi -, viszont nekem személy szerint megfelelne, ha föderalizált Romániában élnék. Németországban, Svájcban, Kanadában jól mennek a dolgok - miért pontosan mi elleneznénk a föderalizmust?

Az ön által említett államok nem ortodox többségûek, mint Románia. Megtörténhet az, hogy a románok ortodox neveltetése elôsegítsen egy olyan társadalmi berendezkedést, melyet a töredékesség és az autonómia - a föderatív modell jellemzôi - határoznak meg?

Az ortodoxizmus, melyet szóba hozott, egyáltalán nem a tökéletes vallás. Úgy vélem, inkább egyfajta erôszakos hitet képvisel. Két dologról beszélhetünk ezzel kapcsolatban: a világi dolgokkal - korrupció, gazemberség, törtetés, hazugság - szembeni tolerancia, illetve a valóságos emberi értékekkel szembeni türelmetlenség. Személy szerint én nem kedvelem az ortodox szertartást, bár ebbe születtem bele. Ezért inkább a katolikus miséken veszek részt, ezek hatására szabadabbnak és erôsebbnek érzem magam.

Ortodoxnak keresztelték?

Igen, ortodoxnak kereszteltek, de most a katolikusokhoz járok el.

Áttért a katolikus hitre?

Igen, úgy döntöttem, hogy ortodox templomba többé nem teszem be a lábam. A katolikus rend szerint imádkozom és tartom meg az ünnepeket. Egyéni jogom azt tenni, amit belsô felépítésem követel, azt a vallást elfogadni, melyet jónak látok. A katolicizmus engedékenyebb vallás. Szülôfalumból és a szomszédos falvakból egy rakás ortodox papról tudok, akik karácsony napján disznómódra leisszák magukat, s ezáltal megfosztják a népet az istentisztelettôl. Az erdélyiek toleránsak, de csak egy bizonyos pontig. Azzal, ami számukra a szentség pillanatát jelenti, nem jó játszani. Isten felkent szolgája, akirôl beszéltem, disznóvá változott, én meg úgy döntöttem akkor, hogy többé nem érintkezem egy olyan vallással, mely a betokozódás és az önkényesség egyik megnyilvánulása. A katolicizmus közelebb áll hozzám, jobban rendszerezi lelkiéletem.

Akkor is bedobta volna a köztudatba a Torkig vagyok Romániával kifejezést, ha az elmúlt kilenc évben Románia helyes gazdaságpolitikát folytat?

Nem, határozottan nem. Nem lett volna, amivel alátámasszam kijelentésem. A dolgok viszont teljesen másképp alakultak. A mai Románia politikusai fokozták az erkölcsi nyomort, és csupán azt vállalták magukra, ami kifizetôdô volt. Engem nem is érdekelne, hogyan él egy honatya, ha biztos lehetnék afelôl, hogy a pénz, amit elvon tôlem a költségvetés számára, hozzám tér vissza, vagy elsôsorban az én érdekemben használódik fel. Ha Erdély adja a nemzeti bruttó össztermék 65 százalékát, miért nem osztanak le számára a költségvetésbôl ennek megfelelô összeget, saját fejlôdése érdekében? Ezzel szemben százmilliárd lejeket pumpálnak "elnyomott" moldvai megyékbe, mint amilyen például Vaslui. Tudni kell, hogy Vaslui megye csupán az egyötödét szolgáltatja be az államkasszába annak, amit leosztanak számára, mivel azon a vidéken az adócsalás és a pénzügyi bûnözés helyettesíti a gazdaságpolitikát. Adó- és illetékfizetô erdélyiként nem látom át, miért kellene nekem támogatnom egy olyan moldvai megye gazdaságát, amelyik nem járul hozzá az ország költségvetéséhez úgy, ahogyan én.

Arra kérem, térjen ki a központilag irányított, Erdélyt sújtó hátrányos megkülönböztetés néhány egyéb formájára.

A hátrányos megkülönböztetés okozta gondok nem csak Erdély esetében jelentkeznek. Az én elégedetlenkedésemet magukénak tartják, teszem azt, Tecuci lakosai is. Az effajta elégedetlenség kihatásai vezettek el a Moldvaiak Pártja megalakulásához. Ahelyett, hogy arra gondoltak volna: az emberek épp szegénységük nyomására közeledtek e párthoz, a hatóságok rögtön KGB-s eredetet fedeztek fel a Simirad-féle tömörülés esetében, mely szerintük Nagy-Moldova létrehozásához vezetett volna. Azok, akiket megérintett a bukarestiség, a központosítás eme torz válfaja, sohasem számolnak azzal, hogy tévedhetnek. Erdély mindig is másképpen reagált a nemzet- és társadalmi biztonságot érintô problémákra, mint az ország többi része.

"Nem Sabin Gherman tehet arról, hogy a románok egy részének Bécs volt a fôváros, más részének pedig Isztambul"

Erdély mai lakóiban töredékesen még él az, amit néhány száz évvel ezelôtt "Mittel-Europá"-nak neveztek. Nem Sabin Gherman tehet arról, hogy a románok egy részének Bécs volt a fôváros, más részének pedig Isztambul. Tekintsük példaként a Románia területén található várak elhelyezkedését. Az ország déli vidékén, a Regátban egy sincs. Moldvában még fellelhetô néhány, de mindegyik védôfala kelet felé néz. Erdélyben van vagy hét német burg. Ebben az esetben másfajta regionális biztonsági elképzelésrôl van szó, melyet az erdélyiek a maguk módján értelmeztek.

Úgymond teljesen különbözô valóságokról beszélhetünk egyik vagy másik történelmi tartomány esetében, olyannyira, hogy ez már lehetetlenné teszi az állami szinten való együttélést ugyanazon nyelvi és kulturális térben?

Eltérés mutatkozik a valóság hivatalos, illetve kézzelfogható változata közt. Amit mi, erdélyiek, észlelünk, sokban különbözik attól, amit egy bukaresti lát a dolgokból. Míg egy erdélyi kocsmában Ion és János összetûzését két részeg ember verekedésének nevezik, addig ez az incidens Bukarest szemében azonnal interetnikai konfliktussá növi ki magát. És ami mindennek a teteje: e feltételezett interetnikai konfliktus miatti aggodalom álmatlan éjszakát okoz egy Dobrudzsában élô polgárnak. Ez nem egyéb tudatos félrevezetésnél és zsongításnál.

Léteznek-e sajátos különbségek az erdélyiek és Románia többi lakosa között?

Igen. Elsôsorban azt hoznám fel példaként, hogy Bukarestben nemrég fogadták el a "telekkönyv" használatát. E dokumentum igazolja egy terület fölötti tulajdonjognak az ôsöktôl errefelé számított folytonosságát. Erdélyben a "telekkönyv" 200 éve igénybe vett eszköz, ami azt is mutatja, hogy Erdélyben a tulajdon szent és sérthetetlen. Másfelôl Románia Alkotmánya soha nem állt jót a tulajdonért. Csupán "oltalmazza", erôsen homályos nyelvezetet használva. Másodsorban: az erdélyi kultúra más, nyugodtabb. Blaga (Lucian Blaga: román költô és filozófus - ford. megj.) Erdélyt "az utolsó gót térség"-nek nevezte. Jól tudjuk, hogy a gótikusság eredendôen Európához tartozik. Ez egy katolikus térség. Mi mostanában kígyót-békát rámondunk a katolikusokra, és közben elfelejtjük, hogy a Scoala Ardeleana mozgalom tagjai zömmel katolikusok voltak. A Scoala Ardeleana irataiban fehér alapon feketével rögzítették: azokban az idôkben a románok inkább németeknek vagy magyaroknak mondták magukat, mivel a "román" elnevezés a lustaságot és a nyomort idézte fel az emberekben. Lényegében hivatalos történelmünk egésze hamis mítoszok és ködösítések közt szlalomozik.

"Azt akarom, hogy az Erdélyben termelt pénz Erdélyben maradjon. Ennyi."

Tulajdonképpen mit kér ön, Sabin Gherman?

Az én gondom egész egyszerû: azt akarom, hogy az Erdélyben termelt pénz Erdélyben maradjon. Ennyi.

Úgy véli, hogy szorgosabb, mint a többiek?

Igen. Mindaddig, amíg többet termel, Erdély szorgosabb, mint a többi román tartomány. Aztán léteznek különbségek az erdélyi politikusok üzenetét illetôen is. Ez sokkal mérsékeltebb, közelebb áll a toleráns európai szellemiséghez, eltérôen a többi politikus üzenetétôl. Mindeddig hasztalanul ismételgettem: Erdély legbôszebb "védelmezôi" épp a déliek. Miránk meg ismét úgy tekintenek, mint valami felelôtlenekre, akik nem veszik észre, hogy kilopják Erdély földjét a lábuk alól. Romániában kétféle nacionalizmust gyakorolnak: a C.V. Tudor típusú hisztérikus nacionalizmust – habzó száj és a szônyeg szétharapdálása –, illetve az aszténiás nacionalizmust, az elôbbinél sokkal veszélyesebbet, amit Cristian Tudor Popescu képvisel. Erdély tele van felelôtlen emberekkel, akik nem tudják, mi vár rájuk... Nekünk nincs szükségünk a vaskezükre, képesek vagyunk ellátni magunkat, azt is ki tudjuk szájunkon: "Da", és azt is: "Igen".
Gyakorlatilag egyetlen román politikus sem hajlott rá, hogy kézjegyével lássa el az Erdély gazdasági önrendelkezését célzó kezdeményezést. Mi okból?
Magánbeszélgetések során nagyon sok politikus tényként ismeri el, hogy szükség van ilyesmire. Amint azonban közbelép a párt korbácsa, változik az ábra. Egyetlen példa: pontosan a Transilvania Jurnal-ban jelent meg George Stancov képviselô egyik nyilatkozata, melyben határozottan kijelenti: "Én Erdély-párti vagyok". Amikor viszont Constantinescu elnök elkövette – saját imázsa kárára – ama hibát, Stancov szólama módosult. Felhívott telefonon, és azt mondta, hogy ô tovább nem mászik bele az egész történetbe, mert megtudta, hogy "magyarok vannak a dologban", amint azt a sajtó megpendítette az államfô kijelentései nyomán.

Mit gondol, miért hibázott Emil Constantinescu, amikor elítélte a Kolozsvári Nyilatkozatot, mielôtt azt ténylegesen nyilvánosságra hozták volna?

Azért, mert ily módon az elnök nagy hírverés kísérte tisztségének súlyával szentesítette néhány kolozsvári polgár homályos, addig össze nem állt kezdeményezését. Emil Constantinescu nem tett egyebet, mint szelet fogott a Kolozsvári Nyilatkozat" vitorláiba, annak ugyan negatív reklámját fogalmazva meg, viszont lenyûgözô hatással. Azt mondhatnám: ahelyett, hogy megbuktatta volna, Constantinescu elnök inkább lendített egyet az Erdély gazdasági autonómiáját érintô gondolaton. Nagy megelégedést jelent számomra, hogy az Erdély-témájú vita felszínre került.

Mivel magyarázza, hogy a kis és nagy pártok egyaránt fenntartottak programjukban külön Erdélynek szentelt fejezetet? A következôkre gondolok: SZDRP, RNEP, SZR (Szövetség Romániáért), NLP, RNP (Román Nemzeti Párt).

Azzal, hogy polgári felelôsségérzete révén – annyival, amennyi még megvan neki – Erdély kulcsszerepet játszhat a 2000-es választások értelmének meghatározásában, amint azt 1996-ban is tette. Normális, hogy az engem vádlók mindegyike közlemények sorával fordul Erdély irányába. Ez egyfajta "captatio benevolentiae", ami azonban eltorzult, és "lamentatio benevolentiae" lett belôle. Példa rá a Román Nemzeti Párt, mely a köpönyegforgatásban jeleskedik: a nacionalizmus ütôkártyájára is játszik – "jönnek a magyarok, és nézd, mit tesznek velünk" –, illetve a gazdasági adura is – "Erdélyt virágzó gazdasági zónává fejlesztjük". Nem egyéb ez, mint politikai taktikázás. Viszont ezek nem is igazi pártok: az RNP 1, az RNEP 1,3 százalékkal rendelkezik. Az SZR által birtokolt jobb arány nem saját érdeme, egyszerûen a többi párt megkopásából ered. Amikor az SZR-t fogják támadni, kiderül, kik a vezetôi, közülük hányan voltak szekusok, honnan származik a pénz, ki volt Melescanu úr hajdanán.

Azért, hogy az ön gondolatai szárnyra kapjanak, illene pártot alapítson.

Két okból nem aktuális egyelôre párt létrehozása. Egyrészt: a Pro Transilvania Alapítványt – melynek jelenleg 700 tagja van – a polgári üzenet mûködteti, nem a politikai; másrészt pedig: a legutóbbi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a választóknak csupán 14 százaléka bízik a politikai pártokban. A másik dolog, hogy én magam sem tudnék jelen pillanatban politikai játék részese lenni, hiszen nem szenvedhetem azt. Természetesen, 2000 után, amikor növekedhet a nyomás – és valószínû, hogy az eljövendô SZDRP- KDNPP kormányzás nyomást gyakorol majd alapítványunkra –, egyfajta védekezésként a Pro Transilvania párttá alakulhat. Ez a mi tartalék ászunk. És még van egy ilyenszerû ütôkártyánk, aminek igen sok fejtörést kellene okoznia. Ha Bukarest továbbra is természetellenes módon magához ragadja a gyeplôt, az a meglepetés érheti, hogy az erdélyi üzletemberek – akik óriási összegeket folyósítanak az államkasszába – pénzügyi sztrájkba kezdenek. Attól a pillanattól számítva, nem egészen 24 óra leforgása alatt Románia gazdaságilag lebénul.

Kik ezek az erdélyi üzletemberek? Hogyan szervezôdtek? Egységesen lépnek fel?

A Pro Transilvania Alapítvány keretében létezik az Üzletemberek Tanácsa, mely az erdélyi üzleti közeg fontos regionális szereplôit tömöríti. Az alapítvány elnökeként személy szerint nem értettem egyet a tiltakozás elôbb említett formájával. Egyébként 1998 novemberében volt pár törékeny próbálkozás egy ilyen sztrájk elkezdésére az erdélyi megyékben. Néhány üzletember megkeresett telefonon, és azt kérték tôlem, hogy álljak jót nevemmel e tiltakozási forma kimeneteléért. Akkor visszautasítottam ezt, mivel úgy véltem, egy ilyenszerû lépés katasztrofális lenne az ország számára.

"Eljön az idô, amikor én azt mondom: «A megoldás egy puliszka felrobbanása»"

Még mindig bízunk a bukaresti kormányban. De eljön az idô, amikor én azt mondom: "A megoldás egy puliszka felrobbanása". Érdemes mérlegelnünk az üzletemberek részérôl jövô esetleges megtagadását annak, hogy folyósítsák Erdély 65 százalékos hozzájárulását az államkassza bevételéhez. Teljes csôd következne be. Két-három tulajt le lehet tartóztatni, de mit lehet tenni azzal a több százezer erdélyi üzletemberrel szemben, akik mindaddig nem fizetik be adójukat, míg át nem látják annak felhasználási módját? Az évi költségvetés rendszerint augusztusig elegendô. Két hónapig – szeptember, október – a kormány egyezkedni fog a tanárokkal, orvosokkal, kultúremberekkel, akik nagyobb pénzalapokat kérnek. A kormánynak viszont már nem lesz amibôl adnia. Abban a pillanatban teljesen indokolttá válik a pénzügyi sztrájk. 1990-tôl errefelé a kormányon lévôket sok minden foglalkoztatta, csak az nem, hogy újraértelmezzék az ország fogalmát.

Az ön számára nem tûnik úgy, hogy zavaros érdekek eszközévé vált az Erdély gazdasági önrendelkezését hordozó gondolat elterjesztésének folyamatában?

Elismerem, hogy számoltam ezzel. Észrevettem például az RMDSZ-en belüli törést. Egyrészt létezik ott egy reformista tömörülés, amelyik pontosan a pénzügyi és adminisztratív autonómia gondolati vonalán halad, meg akarja reformálni az RMDSZ politikáját, másrészt van egy olyan tábor is, mely továbbra is az általam egyébként helytelenített etnicista szólamhoz folyamodik. Úgy gondolom, többé nem kellene magyaroknak, románoknak, németeknek stb. neveznünk magunkat, hanem, ettôl kezdve, erdélyieknek. Ettôl arrafelé Erdély autonómiáját csupán késleltetni lehet. A gondolat gyökeret vert, meghódította Erdélyt, jónéhány, sok pénzzel rendelkezô személy lépett kapcsolatba velem az Egyesült Államokból és Németországból, mondván: hajlandók anyagilag hozzájárulni az Erdély pénzügyi és adminisztratív autonómiáját érintô gondolatok népszerûsítéséhez. Engem nem valaki vett meg, hanem Erdély, a földkerekség leggyönyörûbb tája.

(SZONDA SZABOLCS fordítása, RMSZ)