08/19/99

Erdélyiek fehéren-feketén

A közép-kelet-európai átmenet országai közül Magyarországon foglalkoztatják a legtöbb vendégmunkást. Ennek fô okai: már a politikai változás elôtt is igen magas volt a magyar társadalom életszínvonala, s így a magánszektor számottevô ágazatában kiemelten sok embert tudnak foglalkoztatni, elsôsorban az építkezéseken s a kereskedelemben. A változás után azonnal kialakult bôséges emberi-csoportos kapcsolatok segítségével tömegesen alkalmazhattak a szomszéd országok magyarsága körébôl könnyen beilleszkedô vendégmunkaerôt. Végül az is hozzájárult a feketemunkások számának növekedéséhez, hogy igen sokan Magyarországon rekedtek azok közül, akik a fejlett nyugati államokban szerettek volna munkát vállalni, ám vízumot már nem sikerült szerezniük.

Erdélyi munkavállalók motivációi

Romániában a `89-es politikai változás után a gazdaság piacosítása együtt járt a munkanélküliség megjelenésével. Az át-, illetve továbbképzésre nem is volt mód mindenütt, és ez a munkavállalóknak napjainkban is olyan jövedelemkiesést jelent, amit kevesen tudnak elviselni. Ehelyett inkább olyan külföldi munkát vállalnak, amely a megélhetés mellett komolyabb összeg megtakarítását is lehetôvé teszi, olyan összegét, amellyel esetleg új, biztos jövôt képesek megalapozni. Távlatilag a külföldre távozó dolgozók számára nem az új szakmai képesítés, hanem sokkal inkább annak a pénzösszegnek a megszerzése a fontos, amelybôl a hiányos háztartás gépi felszereltségét és/vagy egy személygépkocsi beszerzését biztosíthatják, és - fôleg a Székelyföldön - lehetôvé válik személyi-családi tulajdonú ház, valamint szántóföld megvásárlása. Mindezek a stabilitás, a biztonság és a család, a rokonság egybenmaradásának, összetartásának szimbólumai és mint ilyenek sokkal fontosabbak, mint a "láthatatlan" szellemi-szakmai tôke.

A Magyarországon szerencsét próbálók között kiemelten a szakképzett vagy legalábbis a valamihez értô férfiak vannak többségben. Egyre több pályakezdô vállal munkát ellenben odaát amiatt, hogy az itthoni szakképzés, fôiskola, egyetem elvégzése után számos nehézség, kudarc éri az elhelyezkedés terén. Romániában a földterületek visszaadásának rendezetlensége, az azok megmûveléséhez szükséges korszerû munkaeszközök hiánya úgyszintén elindulásra készteti a munkanélkülieket. Illúzió lenne elvárni, hogy Romániában az állás nélküliek váljanak tömegesen vállalkozókká - mindezekhez ugyanis hiányzik az anyagi tôke, a megfelelô képzettség és a kezdeményezési készség. Bár a szolgáltatói szférán belül könnyebb vállalkozásokat létrehozni, ezek sok esetben nem eredményeznek hosszan tartó biztonságot, mert kiszolgáltatottak a konjunktúra szeszélyeinek.

Sok erdélyi fiatalt nemcsak a kényszer motivál az elindulásra, hanem a kalandvágy is. Többen a felnôtté válás megvalósulásának tekintik az ismeretlen legyôzését, ugyanakkor kihívást jelent számukra, hogy új, modern technológiát és gondolkodásmódot birtokoljanak. Közöttük külön kategóriát jelent azok csoportja, akik Magyarországon tanulnak - állami vagy magánegyetemeken, posztliceális, illetve egyetem utáni tanfolyamokon - és ahhoz, hogy tanulmányaik során könnyebben megélhessenek, kénytelenek feketemunkát is vállalni.

Változatok feketemunkára

A legtöbb erdélyi állandó munkát végez Magyarországon. Sokan írott vagy megegyezés szerinti szerzôdés alapján válnak stabil alkalmazottá, emellett vannak csupán egy-egy periódusra elszegôdôk, továbbá alkalmi munkát (napszámot) vállalók. Az utóbbi két változat fôleg a hosszan tartó építkezések, illetve a mezôgazdasági munkák keretében általános. Végül akadnak, akik csupán idôszakos munkát vállalnak: leginkább olyanok, akiknek Erdélyben is van munkájuk vagy más kereseti lehetôségük (pl. nyugdíj), avagy valamilyen okból nem akarnak hosszasan távol lenni otthonuktól. A munkavállalók - akik általában ilyen és hasonló lehetôségek között válogathatnak - érdekeiknek megfelelôen váltogatják a különbözô módozatokat, átváltanak egyikrôl a másikra, avagy párhuzamosan többféle munkát végeznek. Utóbbi változatra leggyakoribb példa, amikor a hét közben állandó alkalmazottként dolgozók máshol hétvégi idôszakos munkát is vállalnak.

Az Erdélybôl elszármazott feketemunkát vállalók tevékenysége meghatározott munkaterületeken összpontosul. Többségük - kizárólag férfiak, szak- és segédmunkások - számára az építkezések kínálnak kereseti forrást, ahol állandó vagy idôszakos alkalmazottként helyezkednek el. A mezôgazdaság területén általában csoportosan vállalnak földmûvelést, állattenyésztést a családi farmokon, szinte kizárólag idény- vagy alkalmi munkásként, de közülük többen rendszeresen visszatérnek ugyanabba a gazdaságba. Ezek mindig férfiak. Már egyforma arányban vannak jelen a nôk és a férfiak az árusítás területén, fôleg piacokon, de kisebb mértékben bódékban és üzletekben is, általában állandó alkalmazottként. Ezen a téren gyakran nem magyarországi cégek, vállalkozók a munkáltatók (többségükben kínaiak, vietnamiak, törökök), de ez sem zavaró az erdélyiek számára. Sôt velük szemben bátrabban is felléphetnek a munkakörülmények javítása érdekében, gondolván: azok a külföldiek, akiknek a "háta mögött" vélhetôen nincs ott az állam, valószínûleg engedékenyebbek. Úgyszintén gyakran dolgoznak nôk és férfiak vendéglátóipari egységekben állandó és idôszakos munkaerôként, általában a közétkeztetés területén. Megjegyzendô, nem az elit helyeken, hanem piaci, külvárosi vendéglôkben-étkezdékben. Kizárólag erdélyi lányok, asszonyok (természetesen majd'minden esetben a szakmát jól ismerôk soraiból) dolgoznak számos magyarországi varrodában, ahol számuk sokszor meghaladja az ottani nôi alkalmazottakét. Hosszabb-rövidebb periódusokban ugyanis ezek a varrodák igényes külföldi megrendeléseknek tesznek eleget. A folyamatos megrendelések hiányában, amennyiben az egyik munkáltatónál nem akad elegendô munka, sokan átmennek egy másikhoz, ahol éppen folyik a termelés.

A külföldi, odaát illegálisan dolgozó munkás általában négyféle úton kerül Magyarországra. Elôször is közvetítôk útján, akik a szóbeli információáramlás mellett erdélyi magyar újságokban is meghirdetik a betöldendô állást. Közülük többen már dolgoztak a meghirdetett területeken (vagy csupán állítják, hogy ott dolgoztak), így az általuk feldicsért tapasztalat iránt nagyobb lesz a bizalom. Másodsorban "földik" által, egymást ajánlva kapnak munkát a külföldiek, magyarán egyik hozza a másikat. Ez a módszer csoportokra is érvényes, amelyek konfliktus esetén együtt mennek vagy maradnak. Az egymás ajánlása, az egymásért vállalt felelôsség a munkáltató bizalmát is növeli, hiszen ha meg volt elégedve valakivel, megfelelônek tartja az általa ajánlottakat is.

Akadnak, akik egyedül vagy csoportosan nekiindulnak az ismeretlennek, és megkeresnek Magyarországon egy már régebben ott dolgozó rokont-komát, s ha általa nem sikerül munkához jutni, akkor az újságok (pl. Expressz) hirdetései alapján "esnek kenyérbe". Avagy az úgynevezett emberpiacon adják el magukat - általában napszámosnak. Az elôbb felsoroltakhoz képest kisebb mértékben, fôleg a szakképzett varrónôk-kötônôk alkalmazásakor maga a munkáltató utazik az erdélyi városokba és ott személyesen beszéli rá a menni készülôket, általában többet is egyszerre.

Magyarországra feketén nagymértékben csak fizikai munkaerôt exportál Erdély. A szellemi munkások is jelen vannak ugyan, de - legyen szó óraadó tanárról vagy különbözô dolgozatok szerkesztésében részt vevô szakemberekrôl - általában hivatalosan igazolt módon tevékenykednek, tehát nem sorolhatóak az illegálisan munkát vállalók közé. Sajátos munkavállalói réteget képeznek azok a szülôk, akiknek gyermekei magyarországi egyetemeken tanulnak és ôket segítvén idôszakosan dolgoznak az anyaországban. Ilyen például a magánóraadás (idegen nyelvbôl, matematikából), a házvezetôi-takarítói munka vagy a gyermekfelügyelet. A többi munkavállalóhoz viszonyítva a szülôk csoportja elenyészô, de ôk azok, akik a gyermekeik érdekében akár kedvezôtlenebb anyagi körülményekkel is megelégszenek.

Jogi helyzet, biztonság

Az erdélyiek nem érzik bûnnek a feketemunkát. Ezt látják ugyanis az anyaországiak körében, mivel az említett munkaterületeken a helybeliek közül is sokan dolgoznak illegálisan, és nagyon nagy azoknak a magyarországi alkalmazottaknak a száma, akik folyamatosan csak minimálbérrel vannak bejelentve, ám fizetésüket már másként kapják. Az erdélyiek tehát azt tapasztalják, hogy Magyarországra - ahol szerintük ez egy elfogadott életvezetés - a külföldiek eleve a feketemunka miatt mennek, ahol nem is akarnak törvényesen dolgozni. A törvény adta kereteken belül ugyanis jóval kevesebbet keresnének és úgy éreznék, egyféleképpen elkötelezettjei lennének a magyar társadalomnak. Valamint nagyobb lenne a csábítás a betagozódásra, illetve az átköltözésre.

A betegséggel jószerint egyik vendégmunkás sem számol. Amennyiben ez mégis bekövetkezik (akár munkabalesetek formájában), ha tehetik, azonnal hazautaznak Erdélybe, illetve a munkaadó "átvállalja" a betegséget és önmaga számára kiíratja a betegnek szükséges gyógyszereket. Kevesen igényelnek évi szabadságot, hiszen azzal sok pénzt veszítenének, de ha családi okokból kell távozniuk, természetesen fizetés nélküli szabadnapokat kapnak. Többségük turistaként tartózkodik Magyarországon, azaz havonként egyszer haza kell jönnie "pecsételni". Akik a román-magyar határtól messzebb laknak, általában csak átkelnek a vámon, bélyegzôt rakatnak útlevelükbe, és másnap már mennek is vissza. Az éjszakát leginkább az elsô vasúti állomáson vagy az ôket szállító autóbuszokban töltik. Ám akad, aki ha nem is havonként, de gyakran igényli a hazajárást, ahol szívesen számol be sikereirôl, anyagi gyarapodásáról. A kötelezô pecsételéssel egy-két napos jövedelemkiesést is vállalniuk kell, amit ráadásul növelnek az útiköltségek. Bár elôfordul olyan munkáltató, aki elszámolja ezeket a "kiszállásokat". Az illegálisan dolgozók többségét alkotó "pecsételtetôk" mellett számos olyan munkaerô is van az erdélyiek között, akiket fantom családkisegítô munkák végzôiként jelentenek be, s így hivatalosan tartózkodhatnak kint. Elôfordul olyan is, amikor maga a munkavállaló gondoskodik az engedélyek beszerzésérôl úgy, hogy egyéni vállalkozói (vagy betéti társasági) munkavégzést jelent be, tevékenysége csupán papíron létezik, miközben az illetô egészen más feketemunkát végez.

A külföldi munkások létfeltételeirôl általában a munkáltató gondoskodik. Elôbbiek nagyrészt csoportokban laknak a munkavégzés helyén vagy ahhoz közel. Gyakran kifizetik nekik az ágy-, al-, és lakásbérletet, vagy a munkáltatók adják ezeket a szálláshelyeket, esetleg segítenek azokat megszerezni. Az erdélyiek elôre kialkudják a bérüket, és csak kevesen választják a havi fizetést. Leginkább a heti vagy napi bérezést kedvelik. Ha órabérben dolgoznak, akkor is heti összeget kérnek. Anyagi szempontból munkaadó és -vállaló ritkán csapja be egymást, de az építkezéseken elôfordul, hogy nem fizetik ki az elvégzett munkát. Panaszra ilyenkor nincs lehetôség: esetleg marad az önbíráskodás.

Keresetükkel bevallásuk szerint általában meg vannak elégedve a külföldiek, és amennyiben nem szórakozni vágyó fiatalokról van szó, olyan szerényen élnek, hogy átlagosan havonta 25-30 ezer forintot - nem kevesen még 50 ezret is - megtakarítanak vagy hazaküldenek.

Munkájukért tiszteletet is várnak

A megkérdezett vendégmunkások életmódja sajátos: maximálisan elszigetelten élnek. Kevés szabad idejükben is fôleg egymással találkoznak, leginkább az ugyanarról a településrôl, régióból érkezettekkel. Kölcsönösen segítik egymást, még az igen kedvelt pénzszerzési lehetôséggel, a hétvégi munkaszerzéssel is. Akinek lenne több szabad ideje, az sem él vele, nem költ a kikapcsolódásra. Legfôbb szórakozás az alkalmi kocsmázás. Magát az országot, annak városait nem igyekszenek megismerni, nem érdekli ôket sem a kulturális élet, sem a mûemléklátogatás. Nem mûvelôdés céljából tartózkodnak az országban, ezért nem is akarnak ilyen élményeket begyûjteni.

Ellentmondásos az anyaországi rokonaikkal való viszonyuk. Amennyiben felkeresik a rokonságot, meg nem értésük mondhatni kölcsönös. Nem értik egymás mentalitását, életcéljait. A rokonok nem bizonyulnak segítôkésznek velük szemben, nem értik konokságukat, önkizsákmányolásszerû tevékenységüket. Ugyanakkor ódzkodnak részt vállalni olyan kollektív illegalitásban, amilyen a feketemunka. Mindent megtesznek a távolságtartás érdekében, nehogy túl sokat üljenek a nyakukon az erdélyi rokonok. Az erdélyiek ezt nem értik, és fabulisztikus történeteket fogalmaznak meg rokonaik viselkedése alapján a magyarországiak érzéketlenségérôl, ijesztô "vendégszeretetérôl".

Sajátos a viszony a munkaadók és a nekik dolgozó erdélyiek között. Ez a kapcsolat általában valóban szorossá alakul, illetve kényszerül. Alapja az egymásrautaltság: a gazda meg akarja tartani a jó és számára olcsó munkaerôt. Szívesen bevezeti ôket családjába-otthonába is, általában ház körüli apróbb munkákra hívja ôket (ezekért nem ad fizetséget), de esetenként meg is vendégeli ôket. Ezalatt élvezi fölényét, amely onnan eredeztethetô, hogy az erdélyiek szemében ô a sikeres ember mintája, példaképe. Az erdélyiek szívesen végeznek hasonló apróbb munkát, mert minél közelebbrôl meg akarják ismerni a "befutottak" sikerességének belsô jellegét, szeretnék eltanulni, utánozni titkaikat. Ugyancsak kedvezô számukra a munkáltatóval folytatott kapcsolat, mivel kiszolgáltatottságuk, idegenségük miatt biztonságot jelent nekik ez a bensôséges vagy csak annak látszó viszony.

A munkáltatók részérôl kevésbé, az ottani társadalom - és gyakran a magyarországi magyar munkatársak - részérôl ellenben komoly diszkriminációt kell elviselniük. Az erdélyi magyarokat mondhatni naponta "lerománozzák" kimondva vagy kimondatlanul, de állandóan lenézik ôket. Gyakorta az idegenség megkülönböztetését jelenti az azonos munkáért kevesebb bért elve is. Bár ez a diszkrimináció a mindennapi élet folyamán fájdalmat és kellemetlenséget okoz, az erdélyiek önérzetét csak növeli. Tudatában vannak annak, hogy sokkal becsületesebben és jobban dolgoznak a hazaiaknál, mint ahogy annak is, hogy az erdélyi munkásoknak jó a hírük és hitelük Magyarországon. "Lesajnálják" azokat, akik megkülönböztetik ôket, és igyekeznek felülemelkedni az esetleges sértô szándékon. Munkájukért viszont tiszteletet várnak, ezért ha az anyagi fizetség mellett ezt az ôket megilletô erkölcsi megbecsülést huzamosabb ideig nem kapják meg, újabb munkahelyet keresnek. Nagyobb csalódás esetén pedig hazamennek.

Nem akarnak letelepedni

Számos fiatal pályakezdôn kívül általában azok mennek Magyarországra dolgozni, akik már Romániában is ingáztak különbözô munkahelyek között, avagy már más országban is vállaltak idôszakosan illegális munkát. Ennek ellenére elenyészôen kevés erdélyi magyar feketemunkás akar Magyarországról más államba menni dolgozni vagy végleg letelepedni. Azok sincsenek túl sokan, akik végleg Magyarországon akarnak maradni, csupán a fiatalok foglalkoznak komolyan ezzel a lehetôséggel.

A külföldön dolgozók a jelentôs anyagi gyarapodás mellett új munkamódszereket, gazdasági munkamentalitást (pl. az idô maximális kihasználtságát) akarnak elsajátítani. Akiket hazacsal a honvágy, vagy felgyûlt csalódásaik miatt térnek vissza szülôföldjükre, továbbra is tervezik, hogy idôvel egy-két évre újra visszatérnek Magyarországra feketemunkásként. Ennek pozitív megítélését az is ösztönzi, hogy Erdélyben - és különösen a legtöbb munkást adó Székelyföldön, illetve a határ menti zónákban - nagy erkölcsi megbecsülésnek örvend a külhoni munka. Az anyagiakon kívül mindez az életrevalóság, a bátorság, a szélesebb látókör megszerzését jelenti. Ezeket az a tény sem halványítja el, hogy Magyarországon egyre gyakoribbak a Munkaügyi Központ ellenôrzései. Ilyenkor valósággal vadásszák a feketemunkásokat, akik elbújni és menekülni kényszerülnek, hiszen akinek ez nem sikerül, azt évekre kiutasíthatják az országból. Aki általában megússza az ellenôrzéseket, esetleg nem találkozik a Munkaügyi Központ alkalmazottaival, rendre azt hiszi, hogy vele ilyen sohasem fog megtörténni.

Derûsen és optimistán vágnak neki a vendégmunkának a külföldiek, s a közeljövôben valószínûleg egyre többen választják majd a boldogulásnak eme formáját. Valamennyien úgy ítélik meg, feltétlenül ki kell próbálniuk, avagy tovább kell folytatniuk, amíg még a "kapuzárás" elôtt biztosítottak a lehetôségek. Hogy bármiféle erdélyi vendégmunka hogyan valósul meg Magyarországnak az Európai Unió országaihoz való, esetleges egy-két éven belüli csatlakozása után, még senki sem tudhatja. Eme idôpont relatív közelsége viszont csak megnöveli a nekiveselkedôk elszántságát. Akik egyre többször hangoztatják: csinálni kell, amíg még lehet.

(Szakáts Mara, Erdélyi Napló)