|
09/01/99
SZEMETET - SZEMETÉRT!
- Szezon végi "élménybeszámoló"
a román tengerparton fôszezonban uralkodó állapotokról
-
A számítástechnika és autóipar
után a turizmus lesz a következô évezred ele-
jének harmadik helyre befutó gazdasági húzóágazata,
hangoztatják egyre gyakrabban világgazdasági elemzôk.
A szabad véleménynyilvánítás jogán
hozzáteszem: de nem nálunk.
Attól eltekintve, hogy ködös tekintet?, nemzeti elfogultságtól
elcsukló hangú hazafiakat idézve, mennyire "festôien
szép, egyedülállóan csodálatos"
(természeti adottságait tekintve igenis gazdag), Románia.
A természet szépsége önmagában ma már
rég nem elég a világot keresztül-kasul kószáló
turista tömegeknek.
Mi az, ami hiányzik a romániai turizmusból?
Nem a turista feladata felmérni.
A turista csak tapasztal.
Mégpedig a saját bôrén.
"A tenger, az tenger"
A fenti, családban alkotott summás jelmondattól
és a mögöttes tartalom vonzerejétôl indíttatva
határoztuk el az idén, hogy ismét tengerpartra
kellene menni nyaralni (a sós levegô, a D-vitamin a gyerekeknek
stb. miatt is). Számba vettük hát a lehetôségeket,
és úgy határoztunk, mégis "lemegyünk"
a román tengerpartra, és nem adunk hitelt a mindenféle
sajtóbeli korábbi rémisztgetésnek, miszerint
szennyezett a tengerpart.
A szennyezést a szezon eleji, május-júniusi tudósítások
fôleg azzal magyarázták, hogy felelôtlen hajóskapitányok
kôolajszállító tankhajók tartályait
mossák a nyílt tengeren, ezzel azt sugallva, hogy ha a
víz, vagy a parti kövek kismértékben olajfoltokkal
tarkítottak is, de élôvilág-, halpusztulás
nincs…
És ugyebár ha a halak nem döglenek tömegével,
akkor ott az emberre nézve sincs semmi egészségre
veszélyes, szólal meg ilyenkor valami a tudat alatt.
Az ember egyébként is hajlik rá, hogy vágyai,
érdekei szerint csak arra figyeljen, ami elôzetes meggyôzôdését
alátámasztja, az esetleges ellenérveket pedig egyszer?en
a szônyeg alá söpri.
Így jártunk mi is.
Árak, árak és megint árak
Ahhoz, hogy valaki a tengerparton az ügynökségek
ajánlataiban meghirdetett körülmények között
eltöltsön egy hetet, vagy netalán ennél többet,
legalább közepesen "jól menô" üzletembernek,
vagy egy ilyen csemetéjének illik lennie. Netán
"jól menô" szakszervezet olyan tagjának,
aki belefér a keretbe (és a "képbe" azért,
hogy jegyhez jusson). Mert hát a pénzünk annyi, mint
a szemét, (százezres, milliós nagyságrendben
számolunk már), persze annyit is ér...
Több szatmárnémeti utazási iroda ajánlatát
is átnéztük.
Elôtte persze Magyarországról hozott prospektusokat
is. Horvátországról, Görögországról
stb. Pazar nyaralási lehetôségek, pazar tengerpartokon.
Megjegyzem, ezek legalább annyira "festôien szépek,
és egyedülállóan csodálatosak",
mint a külföldön sosem jártak tudatában
mítosz szintre emelkedett honi tájak. Nem csak prospektusban
láttam...
A lehetôségeket az árakkal összevetve, tetszik,
nem tetszik, rá kellett jönnünk, hogy végül
is a hazai tengerpart lehet csak a célpont az idén. Ez
sem "hotel, kétszeri, vagy háromszori éttermi
étkezés naponta" változatban, hanem csak a
"négy személy kétágyas szobában,
földre terített gumimatrac" megoldással, valamint
Magyarországon bevásárolt és bespájzolt
laska-leveskocka-konzerv, és kétkarikás kemping-gázfôzô
kombinációs megoldással.
A kizárásos módszert alkalmaztuk a családi
költségvetésbôl ráfordítható
összeg és a különbözô szolgáltatások
árai (ezeken kívül még sokismeretlenes) egyenletrendszerben.
Sajtószakszervezetünk sem lévén, (vagy ha
"lévén", akkor nem "m?ködvén"),
sajtóbelinek kedvezményes jegy sincs, az üdüléseket
és az üdülôket nemhogy 50 százalékos
árkedvezménnyel nem támogatja senki, de jobb, ha
az ember szabadságon nem is emlegeti, hogy hol dolgozik...
Így tehát csak a magunk zsebében levôkre
számíthattunk.
Több éve gyerekekkel, és nagyobb társasággal
elfogadható áron Eforia Sud-on üdültünk,
kétszintes, ún. villában (egy folyosón hat,
két-három ágyas szoba, közös zuhanyozó,
közös WC volt a "komfort") viszonylag elfogadható
körülmények között. Akkor.
Sikerült a kapcsolatot felvennünk az akkori adminisztrátorral,
aki még emlékezett a szatmári szilvapálinka
ízére... Summa summárum: lefoglaltunk jó
elôre egy kétágyas szobát, csak úgy
"privátilag", 70 ezer lej/ágy/nap áron,
július közepére. Más ajánlathoz viszonyítva
ez tûnt kifizethetônek. Utazás elôtt két
nappal, biztos, ami biztos, még felhívtam a recepciót.
Ekkor már 80 ezerrôl beszélt a tájékoztatást
nyújtó hang. Végül is megegyeztünk (újra)
az eredetileg megbeszélt 70 ezerben...
A helyszínre érve kifizettük a szállást
és a napi 15 ezer lejes fejenkénti "köztisztasági
díjat".
Napi 80 ezerért fejenként három étkezés
lehetôségét is kínálták ugyan,
de nem éltünk vele. Négyen voltunk, és a végösszeghez
már számítógép sem kell...
Lírai leírás a tengerpartról és…prózai
a közvélemény teljes hiányáról
Az éjszakai utazást és az elhelyezkedést
követô reggeli után persze mindannyiunk leghôbb
vágya a tengerbe vetni magunkat, tehát futólépésben
irány a tengerpart.
A déli órákban a károsan szúrós
napsütésnek és a médiák által
besulykolt, nagyrészt betartott óvatosságnak tulajdoníthatóan,
szinte kiürült a kis öböl parti sávja, eltekintve
néhány kellôen mégsem tájékozott,
hasán még tejfehér bôrû, de a hátán
már egy nap alatt lilára sült napfürdôzôtôl,
vagy lepedôjére több sör elfogyasztásának
súlyától letaglózott és alvásba
feledkezett pocakhalomtól.
…A tenger csendesen, zavartalanul lefetyelte a felforrósodott
parti homokot, még a szokásos tengerparti szél
is olyan vérszegényen lengedezett, hogy csak kevés
fodrot tudott borzolni a nyugalmában is hatalmas víztömeg
hátán. A kép teljessége kedvéért
fehér sirályok csaptak a sima vízfelületre,
a nyílt tengeren, a látóhatár vonalán
karcsú hajók navigáltak Konstanca kikötôje
felé…
A déli forróság, na meg az ebédidô
miatt kiürült parti sáv az elvonult tömeg után
maradó, nálunk szokásos képet mutatta. Szertehagyott,
félig a homok alá kapart banánhéjak, kiürült
ropis zacskók, lerágott zsengés kukoricacsövek,
barackmag, elhasznált szalvéta, m?anyag palackok, sörös
dobozok, üvegek stb. A rendszertelenül elhelyezett szemeteskukák
mellett több ládányi szemét a fentiekbôl,
láthatóan már napok óta összehordva.
Az elsô benyomás okozta kellemetlenség legyûrése
után a tiszta átlátszóan kék tengerben
való fürdés feledtette a parti állapotokat.
Mert a "tenger, az tenger", és hát azért
jöttünk ide.
Mivel nem elôször üdültünk tengerparton, megvigasztalt
a gondolat, hogy másnap tiszta tengerpart fogad majd bennünket,
és a gyerekekkel együtt, egyöntetûen megbélyegeztük
azokat, akik nem vigyáznak a tisztaságra.
Másnapra tényleg elt?ntek a szeméthalmok, de a
tengerparti homok szemetéhez nem nyúlt senki. Méltatlankodtunk
egymásnak, feleségem az üdülôváros
polgármesterét, én a Környezetvédelmi
és Vízügyi Minisztériumot, valamint a Turisztikai
Minisztériumot emlegettem, félhangosan, anyanyelvünkben
"nyomdafestéket nem tûrô"-nek bélyegzett,
de idônként igenis kifejezô szavakkal. A környékünkön
már napozáshoz lepedôre telepedettek nagy része
megnézett bennünket magának.
Amit mondtunk, nemigen értették, azt viszont ajakbiggyesztve
figyelték, hogy összeszedjük a lepedô körüli
szemetet és a kukához visszük.
Szemükben a "csodabogarat" szemlélôk tekintetét
véltem felfedezni.
Nyaralásunk többi napja is hasonlóan zajlott. Reggel
és délután a napozáshoz vitt lepedô
körül minden egyes alkalommal "sepregetést"
(lábbal odébb toltuk azt a szemétfajtát,
amelyhez nem volt sem gusztusos, sem ajánlatos szabad kézzel
hozzányúlni), vagy szemételhordást kellett
végeznünk. Megjegyzem, gyomor (is) kellett hozzá.
Próbáltam tájékozódni, kinek is lenne
a hatásköre a hulladék összegyûjtése
és elhordása a partról, de olyan szövevényes
felelôsség-megosztási rendszer van, hogy nem volt
idegrendszerem végigjárni. Arról nem is beszélve,
hogy nem azért mentem oda.
Kérdeztem fátôl-fáig mindenkit, de egyértelmû
válasz nem volt.
Csak szemét, de az bôséggel, mint azt a helyszínen
készített fotók is igazolják. A legfelháborítóbb
mégis az a birkatekintetû belenyugvás volt, amellyel
honfitársaink naphosszat fetrengtek a szemétben, a szemét
mellett, a hulladékgyûjtô alatt.
Nagy részük olcsóbb vagy drágább hotelekbôl
jött elô naponta és tért oda vissza!
Nagy részük este a fix menü után még
megevett egy-két "miccset", megivott néhány
pohár sört, és rekedtre ordította magát,
vagy ordíttatta magnetofonját a szobában, bungalóban,
vagy ahol lakott.
De szólni nem szólt senki.
Nem gyûjtött senki aláírásokat, nem
mondta senki, hogy hívjuk ki az újságot, a tévét,
a rádiót, vagy mit tudom én... ha kell, a villanyvasalót!
Csak ment, másnap reggel helyet kotort magának a szemétben
és beleterítette törülközôjét,
gyékényét...
Szemét és hulladék, földön és
vízben
Nyaralásunk záróakkordjaként, az utolsó
két napon feltámadt a szél.
Pazar napsütésben, méteres hullámok négy-öt
méterre csapták ki a vizet a partra, a gyerekek és
mindannyiunk örömére. Csakhogy ez az öröm
néhány órásnak bizonyult.
A víz ugyanis módszeresen mosta be a parti homok alá
ásott nejlonzacskókat, mûanyag palackokat, és
minden egyéb rondaságot. A zöld tengervíz
órák alatt, a szemünk elôtt vált mosogatólévé
a fürdésre bójákkal kijelölt sávban...
Moldáviai, pontosabban kisinyovi joghallgató szállás-szomszédaink
szedték a cókmókjaikat, összecsomagoltak és
elutaztak. Pedig többszöri beszélgetésünkbôl
kiderült: Kisinyovból nézve Románia a Nyugat.
Persze Románián túl ôk ketten még
nem jártak...
Akik kocsival voltak, átjártak a közelebb esô,
tisztább Neptunra. Ugye Neptun, az most is tiszta... és
valamivel tisztábbak állítólag más
tengerparti üdülôk strandjai is.
Azt írtam az elején, hogy nálunk nem lesz a turizmus
gazdasági húzóágazat az évezred elsô
éveiben. Ha ezt, és így adjuk el. Mert ezzel együtt
"adjuk el" a vírusokat, az elmaradott országokra
jellemzô járványok kórokozóit is,
belföldinek és a még ritkán idetévedô
külföldinek egyformán.
Kár.
Ui. 1999. augusztus elsején (?!) - a szezon közepén
- minisztériumi rendelet alapján a konstancai Vízügyi
Igazgatóság, akinek a minisztériumon belül
a közvetlen hatáskörébe tartozik a tengerpart,
koncessziós versenytárgyaláson kereken 100 szerzôdést
kötött a tengerpart különbözô szakaszainak
- strandjainak - hosszú távú bérletére
(újabb fizetnivaló a turistának). A szerzôdések
aláírására már csak 40 cég
jelentkezett. Rájöttek, hogy ebben a szezonban már
nem lehet kivenni a vállalkozásból a befektetett
pénzt.
(Baranyai Attila, Szatmári Friss Újság)
|
|
