10/10/99

Soli Deo Gloria - Magyar szórványok Argentínában

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nemrég tért haza argentínai körútjáról, ahová a Buenos Aires-i magyar református egyház és a Magyar Kulturális Közösség meghívására utazott a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnökeként. Célja a szórványban élô magyar reformátusok (különösen a Chaco tartományban élôk) felkeresése volt. Errôl kérdeztem dr. Csiha Kálmánt a kolozsvári püspöki hivatalban.

- Meglátogattam a Villa Angella város Magyar Házát, General Du Grey kisváros magyar szövetségét, és Santa Sylvina település magyar származású polgármesterét és szakszervezeti elnökét. Itt, sajnos, már nagyon kevés magyar van. Ezenkívül több tanyára is elmentünk, ahol tudtuk, hogy magyarok laknak.

Hogyan élnek ott az emberek?

- A találkozás számomra nagyon fájdalmas és ugyanakkor megható volt. Fájdalmas volt látnunk, hogy rettenetes körülmények között élnek. A Chaco tartományban élô magyarok még a 30-as években költöztek ki és gyapotföldeket dolgoztak. A globalizáció következtében azonban mára már elértéktelenedett a helyi gyapottermelés. Olyan gyapotföldeket is láttunk, amelyekrôl a termést nem takarították be. A nagyfokú szegénységet csak fokozta a tartományt nemrég sújtó árvíz. Megható volt az, hogy olyan néniket találtunk, akikhez bejelentetlenül, váratlanul érkeztünk, és akik a Károli bibliát, valamint a Szikszai imádságos könyvet olvasták. Azokat a könyveket, amelyeket kivándorlásuk idején vittek magukkal.

Milyen a magyarságtudatuk, beszélnek-e magyarul?

A második generáció általában már kevésbé tud magyarul, a harmadik egyáltalán nem. Tapasztalatom az, hogy ahol megszervezett egyház volt (ez érvényes Észak-Amerikára és Ausztráliára is), és ennek keretében legalább szombati/vasárnapi iskola (mint pl. Buenos Airesben, ahol szombat délután gyûlnek össze a gyermekek, és magyar irodalmat, történelmet, nyelvtant tanulnak), ott a harmadik generáció is megmaradt magyarnak. Kérdeztem: miért nem tudnak a gyermekek magyarul? Az egyik házaspár pl. a következôt válaszolta: amikor kicsik voltak, a gyermekekkel csak magyarul beszéltek, de az iskolába kerülésük után a tanító néni hazaüzent, hogy a gyermekek semmit sem tudnak spanyolul. Ezért otthon is spanyolul kezdtek beszélni, s a gyermekek lassan elfelejtették anyanyelvüket. A vegyes házasok esetében természetesen még rosszabb a helyzet. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy az argentinok nem soviniszták, nagyon kedvesen fogadják a magyarokat. Még a Magyar Szövetség ülésein is részt vesznek szimpatizánsok. Ez viszont azt jelenti, hogy értük való tiszteletbôl a Magyar Házban is spanyol nyelven folyik a beszélgetés a magyarok között is, akik az ilyen összejöveteleken is néha csak a 10%-ot teszik ki.
Annyira kevesen vannak, hogy lelkészt már nem tudnak eltartani, s ezért a magyar nyelv szempontjából pusztulásra vannak ítélve. Elôadásaimat, de még prédikációimat is fordítani kellett. Megható volt azonban az, hogy - bár nem értették a nyelvet - mégis voltak olyanok, akik több száz kilométerrôl jöttek el az istentiszteletre.
A Santa Sylvina-i polgármester, aki egy szót sem ért magyarul - különben Szabó Istvánnak hívják -, most tervezi a város harmadik bejáratához egy protestáns emlékmûnek a felállítását (a másik kettônél katolikus emlékmûvek fogadják a látogatót) a következô felirattal: Soli Deo Gloria! Argentínai Magyar Református Egyház. Mindez nagyon szép, megható, de végtelenül fájdalmas. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a magyar kultúra utolsó vonaglásai. Sokszor elkeseredésemben azt kérdeztem magamban: érdemes volt ezért kijönni?

Ki kísérte a püspök urat ezen a hosszú útvonalon?

- Sütô Gyula Buenos Airesi-i lelkész és Pataky Gyula fôgondnok (akinek pl. a nagybátyja a Maros megyei Disznajón lakik) kíséretében látogattam meg a kisvárosokat, ôk fordították az istentiszteletek, elôadások szövegét is.

A tavaly a püspök úr a Buenos Airesben élô Garamvölgyi Tiborral találkozott, aki nagy összeget adományozott a Marosvásárhelyen felépítendô diakóniai házra. Találkozott-e most olyan személlyel, aki szívesen segítené a további építkezést?

- Garamvölgyi Tiborral most is találkoztam, beszélgettünk, nagyon örvendett a magammal vitt, neki címzett leveleknek, ugyanis az általunk küldött leveleket az argentin posta hanyagsága miatt nem kapta meg. Buenos Airesben újra találkoztam egy már tavaly megismert testvérünkkel, aki akkor ötezer dollárt ajándékozott, az idén pedig harmincezer dollárt fog adományozni a Marosi Ház felépítésére. Kérte, hogy nevét ne említsük, mert ô is vallja: Soli Deo Gloria (egyedül Istené a dicsôség)!

Úgy tudom, a püspök úr meglátogatta az indiánokat is...

- Igen. Nemrég még sátrakban laktak. A helyhatóságok adtak számukra a letelepedéshez földet, és emberibb körülményeket biztosítanak nekik, lakásokat építenek. Jelenleg olyan házakban laknak, amelynek falai sövénybôl készültek, és sárral vannak betapasztva. Ilyen házban lakott az indián lelkész is, akit meglátogattunk. A helyi törzs nyelvére lefordítva olvasta a Bibliát, s megható módon, mély hittel, Istenhez közel álló lélekkel beszélt arról, hogy milyen nagy dolog, hogy megismerték az Urat, közel kerültek Hozzá. Valamelyik neoprotestáns egyházhoz tartoznak, teológiát nem végeztek, a szolgálatot megbízott igehirdetôk végzik. Ilyeneket találunk azonban Ausztráliában is.

Az eredeti útitervben mintha Paraguay és Uruguay is szerepelt volna. Oda is sikerült eljutni?

- Uruguayba sikerült elmennem, istentiszteletet azonban a rossz szervezés miatt már nem tudtam tartani, ugyanis késôbbi dátumra iktatták be az istentisztelet idôpontját, amikor nekem már hazafelé kellett utaznom. Ugyanez volt a helyzet Sao Paulóban (Brazília) is. Ismét meghívtak, hogy két év múlva látogassak újra Dél-Amerikába. Akkor úgy fogják az utat szervezni, hogy minden tervbe vett helyre eljussak.

(Somogyi Botond, Szabadság)