10/27/99

Egy ország tankönyvet olvas

A hazafias demogógia túlnyomásos gôzkazánjának sistergése közepette megakadt szemünk egy elsôoldalas híren: Bartolomeu ôszentsége, Kolozs, Rév és Felek érseke a Sigma Könyvkiadó XII. osztályos alternatív tankönyve kapcsán keletkezett égzengés csillapítására bejelentette, hogy amennyiben az Oktatási Minisztérium nem intézkedik, úgy a Román Ortodox Egyház veszi kézbe a történelemtanítás ügyét. Abból, ahogy a közismert egyházi méltóság kárhoztatja dr. Sorin Mitu munkaközössége tankönyvét, könnyû kikövetkeztetni, hogy a minisztérium intézkedésén a könyv betiltását érti. Ennél is megnyugtatóbb lenne azonban, amit Sergiu Nicolaescu javasolt a Szenátusban: máglyán elégetni a nyilvánosság elôtt.
A tankönyvbotrányt október 5-én Sergiu Nicolaescu szenátor, az 1967-1989 között Ceausescutól személyesen irányított román filmgyártás privilegizált kedvence indította el azzal, hogy a fiatal szerzôk nem szentelnek elég teret a román történelem mítoszainak, dicsô fejedelmeinek. Bezzeg, Nicolaescu ennek a feladatnak bôven eleget tett életmûvével. Posztforradalmi munkásságának csúcsa a marasesti-i csatának szentelt, Pe aici nu se trece címû szuperprodukciója, amelyet Bukarestben két napon át hat-hét pattanásos szerelmespár jellenlétésben vetítettek, azután levettek mûsorról, és eltûnt a selejt süllyesztôjében. Pedig hát ez a film is, akárcsak a Dákok (1967) vagy a hajógyári párttitkár kozmikus méreteket öltô, heroikus alakját megörökítô Forró napok (1975) nem a Sigma Könykvkiadó illuzióromboló, hanem Nicolae Ceausescu, dr. Ilie Ceausescu tábornok és Sergiu Nicolaescu mítoszteremtô koncepciójában készült.
Az utóbbi két hét parázs vitájából már levonhatunk két következtetést: 1. az egész ország mohón olvassa a XII-es történelemkönyvet, és siet véleményt mondani róla; 2. Romániában nemcsak a futballhoz ért mindenki, hanem történelemhez, tankönyvíráshoz és szoborhoz is. Ezért hörög, ôrjöng, sikolt, harsog, vicsorít, mennydörög, süvölt naponta minden demagóg, ezért szentel az Adev`rul október 9.-én öt kiátkozó anyagot a könyvnek, és már-már követel a máglya mellé kalodát, ha nem lincselést a szerzôknek. A történelem és tanykönyvírás nagy szakértôjének, egyben a nemzeti méltóságérzet védelmezôjének szerepében tetszeleg újságíró, mérnök, színész, népdalénekes, iskolázatlan tévé-show- vezetô, az utcáról beszól a képernyôre nutriatenyésztô, dohánytermesztô, orvvadász, kutyamosó és pincér–telefonköltséget nem kímélve siet egyetérteni a máglyapártiakkal. Beszól Ion Iliescu mérnök, ellenzéki pártvezér is, hogy hajdani KISZ elsô titkár és Temes megyei propagandatitkári szigorral mondjon véleményt, milyennek kell lennie egy igazi történelemtankönyvnek. Ha állást foglal a vízügyi szekértô, nem tartóztathatja meg magát helyettese, Adrian N`stase jogász sem, hogy oda ne álljon a tévékamerák elé, és gondterhelten, mélyen szántva tisztázza a román történelem évezredeit. Felteszi többek között a Adev`rulban október 6-án megfogalmazott szónoki kérdést is: „Hány történelme van Romániának?" Az illô válasz: csak egy, és ezt kell tanítani az iskolában.
Tiszta véletlen azonban – vagy a sors fintora? –, hogy épp ezekben a tankönyvcentrikus napokban maga Adrian Nastase cáfolja a friss közhelyet. Az október 11–12-én Bukarestben megrendezett Civilizáció és geopolitika a Kárpát-medencében címû nemzetközi szemináriumon tartott elôadásában egy svájci idézet kapcsán meglepô kijelentést tett: „… Versailles-ban Románia nyugati határát a román fél részvétele nélkül, kizárólag olyan külföldi szakértôk határozata alapján húzták meg, akik ismerték az övezet geopolitikai és etnográfiai jellemzôit"
Ezt a történelmet hirdeti tehát Adrian Nastase jogtudós, de mi 1989 elôtt az iskolában és az egyetemen másképp tanultuk: a trianoni határokat, tehát Erdély egyesülését Romániával a gyulafehérvári nagy népgyûlés százezer résztvevôje határozta el; ám, egyetlen történelmi pillanatnak is lehet kétféle interpretációja.
De menjünk tovább… A nagy vitába beszállt Silviu Brucan is, Sc~nteia-korszakában a Roller-féle szlávofil tankönyv pártfogója. Az ô fájadalmának kiváltó oka Doina Cornea, aki „több oldalt" foglal el a könyvben. Ebbôl kiderül, hogy a „tanár úr" vagy nem tud számolni, vagy bele selapozott a könyvbe, ugyanis Doina Cornea a Ceausescu-diktatúra ellenállójaként 16 sorral van jelen.
Az indulatok és mûveltségek, melldöngetések és hazafias frázispufogtatások e határtalan színjátékának hôfokához csak az Iliász csatajelenetei mérhetôk. Az viszont már Caragiale világába utaló fejlemény, hogy október 13-án a Parlament két oktatási bizottsága négy órán keresztül vitatta a XII. osztály alternatív tankönyvét. Hogy maradhatna ki e kereszteshadjáratból éppen az Ortodox Egyház? És hogyan maradjon ki éppen Bartolomeu érsek, írói nevén Valeriu Anania?
Kicsoda ô, és merre van hazája? – kérdezhetjük a költôvel.
Tekintsünk el attól az aprócska, zavaró részlettôl, hogy Paul Goma, a Ceausescu-rendszertôl szókimondása okán emigrációba kényszerített író a Cotodianul f. év január 13-i számában a „szekuritátés teológidok" és a kereszténységrôl papoló „megrögzött erkölcstelenek" sorában emlegeti Ananiát. Nem állítjuk, hogy mindez igaz, de az kétségtelen, hogy a közismert fôpap Ceausescu áldásával távozott az Egyesült Államokban hogy ott feladatához híven megpróbálja egyazon nyájba terelni a román emigrációt. Most ô akarja kézbe venni a történelemoktatás ügyét, hivatkozván arra, hogy ifjú korában Iorga és Giurescu voltak tanítómesterei. Három mûve alapján próbáljuk meg kikövetkeztetni, milyen eszméket terjesztene az ifjúság soraiban.
1. Generatia Cluj '46 címû nyílt levelében (The Faith. Detroit 1976/6.) büszkén vallja magát az 1946. évi kolozsvári román–magyar diákkonfliktus egyik vezéralakjának. Azt állítja továbbá, hogy az események idején Budapest több száz titkosügynököt küldött Kolozsvárra, hogy ott zavargásokat keltsenek. Vajon mennyiben véletlen, hogy Ceausescu, majd perbe fogott pártvezérei és szekus fôtisztjei ugyanezzel a mesével jöttek elô a temesvári, 1989. decemberi forradalom megtorló akciójának igazolására? Anania azzal zárja levelét, hogy Kolozsváron a viperára emlékeztetô magyar sovinizmus ôket, a román egyetemistákat a hegyekbe üldözte.
2. Emlékirat az Egyesült Államok Szenátusához (1976. szeptember 3.) A dák-római kontinuitás ellenzôit azzal cáfolja, hogy Erdély területén 600 ezer éves dák leletek kerültek elô, a románok ôseinek már Kr. elôtt 514-ben szervezett államuk volt, miközben a magyarok csak Kr. után a IX. században agresszorként érkeztek ide az Urál mellôl. Ettôl kezdve a magyarok 600 éven át rabszolgaságban tartották az erdélyi románokat, megfosztották ôket nyelvüktôl, vallásuktól. E törekvésükkel 1945 után sem hagytak fel, ekkor olyan magyar káderek, mint Vasile Luca és Alexandru Moghioros, egy húron pendülve Ana Paukerrel (utalás a zsidókra) behozták Romániába a kommunista rendszert. Az ô mûvük volt a Magyar Autonóm Tartomány megalapítása is, ahol a magyar volt az egyetlen hivatalos nyelv, olyannyira, hogy amikor valaki Bukarestbôl oda utazott, tolmács útján értekezett a helyi vezetôkkel. Legnagyobb vétkük azonban az volt – közli Anania Amerikával –, hogy „a legtisztábban román városoknak magyar nevet adtak", így lett Targu Muresbôl Marosvásárhely, Alba Iuliból Gyulafehérvár.
3. Valeriu Anania egyik fontosabb mûve 1992-ben jelent meg a Román Ortodox Egyház kiadásában Pro memoria – a katolicizmus tevékenysége a két világháború közötti Romániában címmel. Ebbôl megtudjuk, hogy Horthy Miklós Hitlert juttatta hatalomra (a szerzô ezt biztosan nem Iorgától tanulta), majd 120 oldalon bizonygatja, hogy az erdélyi római katolikus egyház 1918 óta a revizionizmus fészke, legfôbb feladatának tekinti a magyar ifjúságot arra nevelni, hogy Erdélyt leválassza az ország testérôl, ez a törekvés hatotta át Majláth Gusztávot, Márton Áront, Gyárfás Elemért, a magyarság minden személyiségét.
A könyvnek külön színfoltja Teoctist pátriárka érzelemdús elôszava Anania mûvéhez. Megilletôdve jelenti ki: „Az Ortodox Egyház az évszázadok folyamán épp olyan toleráns volt a más hitûekkel, mint amilyen toleráns volt a román nép más fajtákkal szemben…népünk jósága és az Ortodoxia toleranciája tehát olyan tulajdonságaink, amelyekre büszkék lehetünk." Így írta a pátriárka 1992-ben, és olvassuk ma, 1999-ben, amikor látjuk a televízióban, amint ortodox hívek Kolozsváron, majd Erdôdön véresre verik görög katolikus román testvéreiket, amiért a törvénytôl ötven év után számukra visszajuttatott templomaikban akarnak imádkozni.
Isten óvja azt az ifjúságot, amelyet Sergiu Nicolaescu és Valeriu Anania tanít majd történelemre, nemzeti és vallási toleranciára!

(BARABÁS ISTVÁN, RMSZ)