11/22/99

És mi merre tartsunk?

Moldova azzal vonta magára az elmúlt napokban a világ figyelmét, hogy megbukott az ország kormánya. A bukást elsôsorban gazdasági jellegû gondok okozták, de minden jel arra mutat, hogy Moszkva-barát hatalom veszi át a végrehajtói szerepet a volt szovjet köztársaságban, amelynek a függetlensége jószerével ma is csak formális. Ezer szállal kötôdik Oroszországhoz, sôt még a szuverenitása is korlátozott, hiszen a Dnyeszteren túli országrész fölött Kisinyovnak nincs hatalma, a déli Gagauzia autonómiája pedig igen széles körû. S bár az állam hivatalos nyelve a román, ezt nem minden moldovai polgár érti, beszéli, s amit ott beszélnek, az egy olyan eloroszosodott dialektus, ami román fülnek is idegenül hat. Az orosz nyelv ma is afféle lingua franca a Pruton túl. Egy másik érdekesség: az ország magyar elnevezése még ma sem jutott nyugvópontra. A sajtóban, a közbeszédben még dívik a Moldávia, sôt a Moldava, holott a Szovjetunió felbomlásával a Moldavai SZSZK (amelyet az 1991-ben elnyert függetlenség elôtt moldávok, moldvaiak, moldovánok laktak) megszûnt, s az új államalakulat hivatalos neve Moldovai Köztársaság (Republica Moldova) lett, legalábbis az 1995-ös akadémiai kiadású, magyar nyelvû Larousse Memo encklopédia szerint. Az országot viszont a legújabb Magyar Helyesírási Szótár Moldovaként említi, melyet moldovaiak népesítenek be, míg a Pruton inneni, Romániához tartozó történelmi tartomány neve továbbra is Moldva (egy magánhangzónyi a különbség), lakói a moldvaiak. Asztalos Lajos is úgy véli a kolozsvári Szabadságban idén július 3-án megjelent nyelvmûvelô írásában, hogy rövidebb formájában Moldovaként használandó keleti szomszédunk neve, míg hivatalos környezetben Moldovai Köztársaságként. A "Moldova Köztársaság" helytelen, mert ez így egy kijelentô mondat, a Moldáviát, moldáviait, moldovánt pedig a történelem süllyesztôjébe kell utalni. Az alábbi írás az évtized közepén jelent meg és keltett hullámokat, szerzôje ismert moldovai politológus, mondandója talán ma sem vesztett túl sokat aktualitásából.
Szétesett a Szovjetunió, szétesett Jugoszlávia, de mi lesz Romániával, mely ugyanúgy az elsô világháborút követô békediktátumok szüleménye, mint az azóta széthullott kortársai? És ez a kérdés, innen, Moldovából nézve, számunkra különösen aggasztó.
Románia 1923-as alkotmányában és azóta is minden alapokmányban - beleértve a Ceausescu-érabelit és a mait is - egységes román nemzetállamnak deklarálta magát. Azaz: minden olyan terület, ahol románok élnek vagy ahová évszázadok során románok költöztek, a román lakosság számarányától függetlenül, ôsi román föld, Nagy-Románia szent földje, az ôsi dák birodalom jogutódja.
A történelem azonban nem ismer "homogén nemzetállamokat". Nézzük meg ôszintén önmagunkat, kik vagyunk valójában, mi, románok? Minden gondolkodó román tisztában van azzal, hogy maga a román nép sem egységes. A történelem folyamán kialakult "román" nemzet még nyelvében sem olyan egységes, ahogy ezt az "egységes nemzetállam" hirdetôi elképzelik és hazudják. Neves román nyelvtudósok nagyon is megkülönböztetik az északi, erdélyi és balkáni román nyelvjárásokat. Mindnek megvan a maga kultúrája, irodalma - de célzatosan elhallgatták még létezésüket is, mert nem volt beilleszthetô az "egységes román nemzet" képbe.

A három "román"

A mai Románia területén, leegyszerûsítve, három "kulturális" alaptípus különböztethetô meg.
A legjellegzetesebb a szlávosan hömpölygô moldvai lélek: népmûvészetünk, népköltészetünk, építészetünk, de államalkotói képességünk is jóval fejlettebb, mint a balkáni régióhoz közeli románoké.
Egészen mások a déli (havasalföldi és olténiai) románok, akik a Balkánhoz hasonultak, és nagyszámú cigányság keveredésével megáldott, ezért gyors, ügyesen kereskedô és nagyon uralkodni vágyó népességet alkotnak. A bizantin gondolkodás annyira a vérükbe ivódott, hogy gátlástalanul forgatják véleményüket érdekeik szerint. Mindig ôk voltak a leghazafibb hazafiak, a legnemzetibb nemzetiek, az ún. "nemzeti hazafiak".
Harmadik típus az erdélyi románság, akiket 800 éven át a magyar és szász közelség, nyugatos kulturális hatások alakítottak; vallási szempontból is átmenetet képez az ortodoxia és a nyugati kereszténység között. Latinos kultúrája alakította ki nemzettudatát, mely aztán alapja lett az "összromán" nemzettudatnak anélkül azonban, hogy az európai kereszténység és szellem értékeit, viszonyulási rendszerét elfogadta, megemésztette volna.
Tehát ezt az egymástól lényegesen különbözô történelmi múlttal rendelkezô elemet fércelték össze Nagy-Románia-illúzióvá. A "nagyságtudat" azonban egyhamar átcsapott hamis és hosszú távon veszélyes nemzettudatba, mely látszólag csak a bekebelezett kisebbségekre káros, valójában többszörösen veszélyeztet bennünket is. Mert a felduzzasztott állam vezetôrétege politikai eszközt faragott történelmünkbôl, legfôbb célja a homogenizálás lett, s ezt egy keményen központosított államszervezet létrehozásával tudta érvényesíteni. Ez a centrum a déliek kezén volt, és így a döntési jogot ôk kaparintották meg, és maguk alá gyûrték mind a moldvai, mind az erdélyi románságot.
Elsorvadt az egykor virágzó moldvai kultúra, mely lépést tartott Európával, Bukarest dominanciája után minden provincializmusba szürkült, és csak azok tudtak fejlôdni, elôre jutni, akik otthagyták szülôföldjüket s Bukarestbe költöztek. De ott is a mellôzöttek kategóriájába préselve küszködtek. Nemcsak szellemi téren vált provinciálissá Moldva, hanem gazdasági téren is. Gazdasági ereje, potenciálja kihasználatlanul maradt, vagy a déliek gyarapodását segítette elô, valójában gyarmati szerepre volt kárhoztatva. Ha egy moldvai fellépett szülôföldje érdekében, hamar megkapta a szeparatista jelzôt.
A román nép megosztottságára jellemzô, és az érdekellentétek erôsödését mutatja az egyházi vagyon közelmúltbeli vitája a román parlamentben. Egyes képviselôk javasolták, hogy az ortodox egyház adja vissza azt az 1200 templomot és a jó néhány ezer hektár földet, melytôl az 1948-as kényszerbeolvasztáskor a görög katolikus egyházat megfosztották. Követelték, hogy ezt törvényileg is szentesítsék, visszaállítva ezáltal a görög katolikus, ugyancsak román egyház több évszázados jogait. Erre Teoctist ortodox pátriárka a következôket üzente: "A dolgok bármilyen erôltetése új Bosznia kialakulását eredményezheti Erdély szívében."
Ez a megdöbbentô üzenet tanulságos nekünk, moldovaiaknak is. Egyenes következménye annak a centralista gondolkodásnak, mely már két diktatúrát eredményezett a román történelemben: Antonescut és Ceausescut. Túl sok ez egy évszázadban.

"Nem akarjuk a Dél uralmát"

Mert ha a román ortodox keresztények vezetôje így viszonyul a döntô többségében román nemzetiségû görög katolikus testvéreihez, hogyan várható el, hogy a mai államvezetés elfogadjon minket, Moldova Köztársaság-belieket egyenlô partnerként, meghagyva nehezen megszerzett függetlenségünket. Az ô felfogásuk szerint minden autonómia, önállóság románellenes és a polgárháború forrása.
A jelenleg uralmat gyakorló kormányzat szalonképessé kívánja tenni a legnacionalistább, legsovinisztább pártokat, csakhogy parlamenti többségét biztosítsa. A Funar-párt programjában a történelmi román nemzeti egység megteremtése fogalmazódott meg, a Nagy-Románia Párt pedig nyíltan meghirdette a Nagy-Románia újrateremtésének programját, amely egyértelmûen a Moldovai Köztársaság bekebelezését célozza. Félrevezetés tehát a román kormány legutóbbi nyilatkozata, mely cáfolja, hogy Románia részérôl fenyegetés érné a Moldovai Köztársaság függetlenségét és területi integritását, sôt orosz fenyegetettséget emleget, azt a vádat, hogy a FÁK veszélyezteti Moldova függetlenségét. Valójában a centralizált román államrendszer nemcsak a tartományok, de még a megyék önállóságáról sem akar hallani, az államigazgatást csak a központi szervek által kinevezett tisztviselôkkel gyakorolja, minden helyi kezdeményezést meggátol és törvénytelennek minôsít. A Moldovai Köztársaság nem illeszthetô be ebbe az államszerkezetbe, csak erôszakkal: ahogy ez az elsô és második világháború alatti román katonai megszállás formájában meg is történt.
Mi, moldovaiak nem akarunk ismét a korrupt és kizárólagos hatalomra törô déliek uralma alá kerülni. Még jól emlékezünk az elsô világháború utáni évekre, a nyakunkra ültetett állami hivatalnokok uralmára, jól emlékszünk az 1940-ben elkövetett pogromokra, amikor zsidó, ukrán, orosz, cigány, sôt román lakosok tömegét gyilkolták le és rabolták ki a Bukarestbôl irányított csendôrök és német cinkosaik. Jól emlékszünk a megszállt Besszarábiában és a Dnyeszteren túli területeken elkövetett gaztettekre, a haláltáborokra, a tömeges túszszedésre, a gyilkosságokra, és jól emlékszünk arra is, amikor a visszavonuló román hadsereg minden mozdítható értéket, a vasúti sínekkel bezáróan, összerabolt és elvitt abból az országrészbôl, melyet Nagy-Románia részének tekintett. Jól emlékszünk azokra a Bukarestbôl irányított nagyvállalkozásokra, részvénytársaságokra, melyek rabszolgaként dolgoztatták az itt élô román és más nemzetiségû lakosságot.
Nem véletlenül alakult ki tehát és fogalmazódott meg bennünk az, hogy igenis akarjuk Moldova egységét, de nem a jelenbeni hatalmi szerkezettel és alkotmánnyal rendelkezô Románia keretében, hanem a Moldovai Köztársaság és az egykori Moldova tartomány egyesülése révén. Ezt a gondolatot valljuk magunkénak mi, moldovai románok, a moldovai politikusok nagy része (a Bukarest által fizetett ügynökök kivételével), e mellett a gondolat mellett döntött a moldovai nép a legutóbbi választásokon, de nemcsak nálunk, Moldova Köztársaságban gondolkoznak így, hanem az Egyesült Államokban mûködô Moldovai Szövetség vezetôi is.
Ez a kérdés szüntelenül napirenden van. Nemrég jelent meg Kisinyovban a Patria Tânãrã címû havilap, mintegy 300 ezer példányban, amely - mint fôszerkesztôje, Nicolae Rosca írta - Nagy-Moldova eszméjét fogja szolgálni. Amint kifejtette - mintegy válaszul a román hivatalosság félrevezetô vádjára -, ennek a gondolatnak semmi köze a sztálini koncepcióhoz. S ezt nem kell különösen bizonygatni egyetlen románnak sem, hiszen mindenki tudja, hogy Dragos vajdától és I. Bogdántól és a Musatinektôl egészen Cuzáig, vagyis a 14. századtól 1859-ig Moldova önálló államisággal rendelkezô szuverén fejedelemség volt, független hadsereggel és kincstárral, önálló pénzzel és kormányzattal. Az egész terület a Kárpátoktól a Dnyeszterig, délen a Milkó folyóig terjedt, csak 1812-tôl választották le a Prut és a Dnyeszter közötti területet.
Mi, moldovaiak tudjuk, hogy évszázadokon át nem Munténia, nem Olténia és még csak nem is Bukarest volt a román kultúra igazi központja, hanem Jászvásár (Iasi), Moldva adott számos olyan fejedelmet, akit a kereszténység védelmezôjeként tartanak számon, köztük a nagy, szent uralkodót, Stefan cel Marét. A moldvai uralkodók bôkezûsége tette lehetôvé a legértékesebb történelmi mûvek születését, moldvai kolostorok ôrizték olyan szellemi értékeinket, amelyek most a bukaresti múzeumok és könyvtárak kincsét képezik. Tehát nem Sztálin találta ki a moldvai államot, létezett az évszázadokon át, míg a déliek magukhoz nem láncolták és el nem sorvasztották értékeit.

Erdélyen át Európába

Már a 20. század elején megtervezték Moldva és a Fekete-tenger északi-északkeleti medencéjének bekapcsolását az egyesült európai vérkeringésbe. Ennek érdekében kidolgozták a Bécs-Beszterce-Tarnopol-Kisinyov-Odessza-vasútvonal tervét, melynek megvalósítását az elsô világháború kitörése akadályozta meg. Erre természetesen a háború után sem került sor, mivel Nagy-Románia nem sokat adott északkeleti részének fejlesztésére és Nyugat-Európához való kapcsolására. Sôt most sem! Bennünket, moldovaiakat ugyancsak meglepett az a tény, hogy a mai román kormány 3,5 milliárd dollárba kerülô autóút építését tervezi Bukarest-Konstanca, Bukarest- Giurgiu, Bukarest-Pitesti-Nagyszeben-Nagylak között. Ez a terv említést sem tesz Moldováról.
Sokat mond az a tény is, hogy az Európai Közösség 2000-ig terjedô általános vasút-, mûútépítési és racionalizálási programja (5000, illetve 7000 km) Romániát nem is említi, mivel a tôle keletre esô térségek európai felzárkózásának mintegy akadályát képezi. A Moldovai Köztársaság Erdélyen keresztül viszont közvetlenül kapcsolódhatna a Nyugathoz. A meglévô vasútvonal kiegészítése és korszerûsítése esetén már most megvalósítható a közvetlen vasútvonal kialakítása Kisinyov és Bécs között, ugyancsak többen vetik fel a Kisinyov-Iasi-Beszterce-Nagybánya-Debrecen-Bécs-autópálya megépítésének gondolatát. Egy ilyen autóúton Kisinyovból mindössze 12 óra alatt Bécsbe lehet utazni. Ez beláthatatlan fejlôdési lehetôséget biztosítana térségünk számára.
A Moldovai Köztársaság új alkotmányában lefektetett elvek biztató példát mutatnak arra, hogy a moldovai nép képes egy széles, demokratikus alapokra helyezett államszerkezetet teremteni. Megoldottuk a Dnyeszteren túli terület közigazgatási, sôt teljes autonómiájának kényes kérdését. Rendeztük a gagauzok autonómiájának kérdését is, hivatalos nyelvként ismertük el az oroszok és gagauzok nyelvét. Románia 75 éves fennállása óta minderre képtelen volt.
Moldova hosszú ideig valamely másik ország vagy birodalom peremvidéke, kisemmizett területe volt. Az újabban tervezett Nagy-Románia is csak ezt a jövôt tartogatja számunkra. Az önálló, szuverén Egyesült Moldovai Köztársaság lehetôvé teszi a saját erôbôl történô végleges felzárkózást a kontinens fejlettebb régióihoz. Nekünk, moldovaiaknak ennek szellemében kell terveznünk jövônket.

Bogdan P. Nistor
(Erdélyi Napló)