Erdélyrõl röviden
Történeti kronológia

Ajánlás

(az Erdély c. útikönyvhöz; Koszta Nagy István: Erdély. Budapest, 1998, Cartographia.)

Erdélyi utakhoz ajánlunk az eddigiektõl, ha nem is eltérõ, de egy kicsit más rendszerû és tartalmú kézikönyvet. A `90-es évek felfedezõ öröme közelebb hozta a magyar utazónak a korábban titokzatos-tiltott Erdõn túli földet, bejárta útjait, ösvényeit, új kapcsolatokat kötött, régieket újrakötött, élõ, elevenné lett az a szomszédság, amely nagyon sok ideig csak az elszármazottak nosztalgiájában, másnak tankönyvízû adatok sejtelmeiben élõ tartalmát vesztette. Közkézen forognak már azok a térképek, kézikönyvek és más tájékozódási eszközök, amelyek egy-egy vakációnyi út megtervezéséhez fontosak, nyitott könyv a világra tágult határok óta Erdély. Van talán esély arra, hogy a beépült tapasztalat ráfigyelhet most már nem csak az emlékezetben tûnõ képet keresve az igazi látványra, tájra és népére, a sokszínûen virágzó mezõre, az égbe nyúló déli hegyekre, az aranyat mosó patakra, az élõ életre. Van újra esély arra, hogy ez a tapasztalat mégiscsak meglátja az erdõvidéki székely falvak lakóházaiban azokat a finom, de jellemzõ sajátosságokat, melyek az Olt-menti, vagy barcasági szász lakóházaktól megkülönböztetik, hogy a vidrai móc-nemes útmelletti, kerített udvarházának inkább atyjafia a Barcsayak kõfalas, bástyás udvarban épült kisbarcsai kastélya, mint a havaselvi lakótornyok, hogy a 17. és 18. században épült, vagy átépített háromszéki és Maros-menti barokkos kúriák, a verespataki román aranybánya-birtokos nemesi kúriája félreérthetetlenül Erdély szülöttei - idéztem szabadon Kós Károly éppen tíz éve hasonmás kiadásban újra megjelent Erdélyének Összegezésébõl -, azaz, látva-járva rádöbben arra az interkulturális kincsre, amely összetéveszthetetlenül másra, egyedire faragta az elmúlt ezer év alatt az erdélyi tájat és az azzal együtt élõ embert, és aminek a tartalmát egyszerûen erdélyiségnek nevezünk. Ahogy azt a szatmári szomszédságból itt vendégeskedõ Kazinczy Ferenc, az Erdélyi Úti levelek szerzõje (Kolozsvár, 1942) is tette, vagy ahogyan a krónikaíró Cserei Mihály azt maga elé dohogva kikérte magának. Ajánlom Kazinczy mellé eligazító olvasmányként II. József császár úti beszámolóit, Teleki Domokos országjáró útikönyvét (Balassi, 1993), Széchenyi Naplójának 1821. júliusi feljegyzéseit, Bözödy György Székely Bánja c. riportkönyvét és Balázs Ferencnek A rög alatt c. önvallomásos szociográfiáját (Mentor, 1998), az Erdélyi szász olvasókönyvet (Telepes népség, Pro-Print, 1994), a szándékaiban hasonló mezõségi vallomást, Szigetek a Holttengerben (Mentor, Marosvásárhely, 1998) és mai, holnapi vándorutaink tervezéséhez egy csodálatos kézikönyvet: dr. Xántus János Országjáró bakancsok c. természetjáró riportkönyvét (Kolozsvár, 1980). Aki ezzel a batyuval indul útnak, annak minden bizonnyal könnyebben érthetõ, hogy az a világ, amelyben az erdélyi ember felnõ, jól tagolt szelvényekre esik szét. Az égbolt mindenütt a hegygerinceken nyugszik, amelyek körös-körül zárulni látszanak, és az a határolt égsátor leggyakrabban egy, vagy néhány könnyen áttekinthetõ helységre borul; a kijáratokat, melyek az egyik völgy- vagy medence-kiszélesedésekbõl a másikba vezetnek, rendszerint völgyszorulatok kanyargós görbeségei takarják el. Az erdélyi gyermeknek hosszú ideig az õ völgye az õ világa. Akinek a világradöbbenete az, hogy ha nem riad vissza a kerülõktõl, akkor kitartó fáradsággal mindenünnen mindenhová eljuthat. - idéztem részben szabadon Friedrich Müller-Langenthal Erdélyi lélek c. írásából. Ezt a világot kíséreljük együtt bejárni.

Ebbõl a megközelítésbõl talán sikerül megbarátkozni azzal a szemponttal is, amely Erdélyt a történelmi- vagy Belsõ-Erdélyként határozza meg és külön tervezi a történelmi Máramaros, Szatmár, a Körös-vidék és a történelmi Bánát útjainak bejárását. Az útikönyv szerkezete is ehhez a szemponthoz igazodik akkor, amikor nem elsõsorban útvonalak mentén vezeti az utazót, hanem egy-egy vidék központjának választott támaszpontról csillagtúrákat javasol inkább, természetszerûen egymásba fonva a ki-bejáró utakat, hogy a túra idõben mégiscsak folyamatosan továbbhaladó legyen. Az így tervezett túrák módszeresebb bejárás lehetõségét kínálják az átutazó túrázás helyett. A módszeres azt jelentené, hogy pl. egy vistai (Nádas-menti) délelõtt után belefér a napba a Tárnica-tó mellé tervezett koraesti szabad fürdõzés és szabadtüzû rablópecsenye- vagy szalonnasütés, mert bárhonnan vissza lehet érni egy kolozsvári, vagy Kolozsvár melléki panzióba, szállodába. Ott, ahol elfogadható infrastruktúra támogatja az ötletet, nem mulasztja el közvetlenül is javasolni a természetjárást, vándorutat a kézikönyv, ami egy érv a kalauz újszerûségéhez. Nem újdonság az, hogy a magyar utazónak a kézenfekvõ E60-as mûutat és annak közvetlen leágazásait javasoljuk Erdély bejárásához, ami viszont nem zárja ki azt, hogy az E68-as vezesse be Erdélybe a Maros-völgyön föl, mert erre is van kifürkészhetõ alternatív ajánlat az útikönyvben. Minden esetben fontos volt az útvonal kijelölésekor a felvezetõ utak minõsége (valamennyi fõút burkolatát átépítették már és folyamatos a megyei utak felújítása), a célpont elérhetõsége tehát és az alternatív szálláslehetõségek becserkészése a tervek kialakításának támogatásához. Magyarán: az útikönyv nem útvonalakat, hanem alternatívákat javasol önálló útitervekhez, az utazóra bízva a választást. Segítenek ebben a kiegészítõ információkat tartalmazó fejezetek - a Természet és környezet, a Tudnivalók, Név- és tárgymutató - és a szerkesztéssel azonos idõben készült képi anyag is.

Bízunk benne, hogy sok barátja lesz majd ennek az Erdélyrõl szóló kissé "más" kézikönyvnek, és hogy bírálóink õszinte építõ szándékkal fogalmazzák majd meg ajánlásaikat a könyv tartalmasabbá, célszerûbbé alakításához.

Koszta Nagy István