Fekvése

Erdély, Ardeal, Transilvania, Siebengürgen, ahogy az erdélyiek ki-ki a maga anyanyelvén nevezi meg szülõföldjét a 46º30´ északi szélességi és a 24º30´ keleti hosszúsági kör metszéspontja körül, 300-310 kilométeres sugarú képzeletbeli kör belsejében terül el. Területe hozzávetõlegesen 57800 négyzetkilométer és ez több mint pl. Belgium vagy Svájc területe. Történelmi határai északon Máramaros és Bukovina, kelet-dél-keleten Moldva, délen Havasalföld és Olténia, illetve a Szörényi Bánság, nyugat-észak-nyugaton Bihar, Szilágy és Szatmár.

Táji keret

Folyóvölgyek és medencék által erõsen tagolt erdõs felföld, dombvidék a Kárpátok és a Nyugati-szigethegység ölelésében. Szakszerûbb megfogalmazásban "voltaképpen az Erdélyi-medencét és közvetlen hegységperemét jelenti, azt a területet, amely a Szamos, a Maros, az Olt és mellékfolyóik völgyeit, medencéit, az azt követõ dombságokat és hegyeket foglalja magában. Keleten és délen a Kárpátok gerince, nyugaton a Ruszka-havas tömbje, a Maros jobb partján az Erdélyi-érchegység, a Bihar-hegység és a Meszes, végül északon a Kõvár, a Lápos, a Széples és a Radnai-havasok a határa. A hegykoszorú helyenként az égre törõ, csipkézett, június közepéig fehér hópalástba öltözött szirtjeivel (a Fogarasi-havasok 2500 méter fölötti csúcsai a medence északi dombhátairól különösen szép látvány derûs idõben), másutt a sötétlõ erdõrengeteg félelmetesen pompás köntöse, a hosszan elnyúló, sima hegyhátak, a megejtõ szépségû alpesi tavak (a Retyezát 2200 méter fölötti csúcsai 83 gleccsertavat õriznek), a Nyugati-szigethegység szurdokainak, vízeséseinek, a Keleti-Kárpátok magas hegyi átjáróinak csábítása ellenállhatatlanul vonzó látvány és ajánlat is egyben a bejárásra.

Felbecsülhetetlen gazdagság is.

A Maros és az Olt felsõ folyása osztotta Keleti-Kárpátok medence oldali vonulata altalajkincsekben, ásványvizekben gazdag, vulkáni eredetû, földtani idõfogalmaink szerint aránylag fiatal képzõdmény. Kétezernél is több eleven forrás vizének javát fürdõtelepek (Borszék, Tusnádfürdõ, Homoródfürdõ), ipari töltödék, az utóvulkáni kéngõzölgéseket, mofettákat Hargitafürdõn, Bálványosfürdõn gyógykezelésekre hasznosítják. A völgyek szabdalta dombvidék és a hegységperem találkozásának rejtekeiben õrzött gazdag sótartalékok a legrégebbi idõk óta részben ipari (Marosújvár, Dés, Torda, Parajd), részben a gyógyászatban is (Szováta, Parajd, Vízakna) értékesített kincse Erdélynek. A szarmata idõkben a Tethys-tenger hullámai hömpölyögtek a magas hegyek övezte, mai Erdélyi medence fölött, s ezek a hajdani sziklaõrlõ hullámok alakították ki a ma tengerszint fölötti 300 és 800 méter között változó, üledékes kõzetek (homokkõ, pala, márga és konglomerátumok) rétegeibõl épített dombvidéket, amelynek töréseiben, hatalmas föld alatti tárlóiban metángáz (Nagysármás, Tarcsafalva), szén (Baróti-medence) a ma már intenzíven kitermelt kincs.

A medencét a 776 kilométeres kelet-nyugati irányban folyó Maros osztja északi és déli területre. Az északi részek a Szamos-hátság, Beszterce-Régeni-dombvidék és az Erdélyi-Mezõség. A Mezõség felszíne 400-600 méter tengerszint fölötti alakzat, keleti részei a 700 métert is elérik. A déli részek a Küküllõk dombsága vagy a Küküllõk-menti hátság, a Szováta-Udvarhelyi dombvidék. 330-580 méter tengerszint fölötti magasság ezen a vidéken. A Nyugati-szigethegységbõl Torda alatt kibukó Aranyos vizével gyarapodva a dél-nyugatra forduló Maros-völgyet az Erdélyi Hegyalja szõlõsdombjai kísérik, a Délvidéken, még búcsúzása elõtt a Sztrígy hozza Szászváros közelében a Hunyadi-, illetve a Hátszegi-medence híreit. A medence délvidékét osztó Olt a Csíki és a Háromszéki-medence, a Barcaság, Fogarasföld, Szeben-vidék fõ folyója.

Éghajlata

Erdély klímája mérsékelten kontinentális, nyugati széljárású, az óceáni és a kontinentális éghajlat közötti átmenetre utaló jelleggel és több sajátos tulajdonsággal, amelyeket a domborzati övezetek koncentrikus helyzete határoz meg. A telek hidegek és hószegények, a tavasz napsütéses és barátságos. Általában május és június az esõs, szeszélyes hónapok, július a legmelegebb nyári hónap, az erdélyi õsz a legpompásabb, legcsábítóbb évszak.

A hõmérsékleti viszonyokat sajátosan meghatározó domborzat a dél-nyugati övezetben forró nyarakkal, rendszerint 100 télies nappal, 600 mm csapadék- és 10ºC évi hõmérsékleti átlaggal jelentkezik. A középsõ és északi hegyvidék évi hõmérsékleti átlaga 2ºC körül változó, csapadékban gazdag (a hó 80 napig maradó) a sokévi átlag szerint 18-20 forró nyári és 120 kemény téli nappal. A Kárpátok magas dombvidéke (700-1000 méter magasan) csapadékos (900 mm évente) és hûvös, a jelentõs téli hótakaró (átlagban 60 cm) 4 hónapig maradó. Az erdõvidék (1800 méterig) hûvös, nyirkos, általában fél évig õrzi az õsz végén már lehulló és folyamatosan 1-3 méter vastagra gyarapodó hótakarót. Az erdõhatár fölötti hegyvidék klímája tipikusan európai hegyi éghajlat, hosszú, hideg napokkal és kitartó, gazdag hótakaróval, hûvös és nyirkos nyári napokkal. Sajátos a Kárpát-közi-medencékben (Csík-Gyergyó) a hõmérsékleti inverzió és a ködös hajnalok.

Vizei

Erdély domborzati jellemzõihez igazodik sûrû vízhálózata, amelynek gyûjtõpontjai környékén, a legrégebbi idõk óta, kereskedelmi, kézmûves-ipari utak találkozásának településgócai épültek ki.

A korábban említett, a Nagyhagymásban fakadó (Gyergyó-vidék) Maros folyó, miután Erdély egyik legcsodálatosabb völgyszorosát (Gödemesterháza és Déda között) elhagyja és magába fogadja a Nyárád, az Aranyos, a Küküllõk, a legendásnevû Ompoly, a Sebes, a Sztrígy és a Cserna vizeit, 776 kilométer után kihömpölyög az aradi lapályra és a Tiszával egyesülve Szeged alatt eljut a Dunába. Testvérfolyója, a Nagyhagymás déli oldalán eredõ Olt Csíkot járja be, a Barcaság és Fogaras-földje, illetve az Alt-Land (Szeben vidéke) meghatározó folyója a Vöröstoronyi-szorosból ömlik ki a Kárpátok alatti déli síkra és 699 km-es gyûjtõút után, a Feketeügy, a Barca, a Hargitáról lezúduló Homoródok, a Hortobágy vizét is magával cipelõ Cibin és a Fogarasi-havasok számtalan kis apró patakjának vizével gyarapodva, közvetlenül talál a Dunába.

A Görgényi-havasokban eredõ, két ágú Küküllõ északi ága (Kis-Küküllõ) Erdély messze földön híres borvidékét járja be, a déli (Nagy-Küküllõ) sûrûn belakott völgyével szennyezetten és fáradtan, szinte élettelenül érkezik a Balázsfalva alatti találkozóra, hogy együtt megtett 221 km után Tövis alatt érkezzenek meg a Marosba.

A Dés határában egyesülõ Nagy- és Kis-Szamos együtt befolyt 345 km-ével Észak-Erdély legjelentõsebb vízgyûjtõje. A Nagy-Szamos (119 km) a Radnai-havasokból, a Kis-Szamos (166 km) a Nyugati-szigethegységból indul el.

A sajátos talajszerkezeti adottságok természet adta felszíni vízgyûjtõk, tavak létrejöttét tették lehetõvé. A sósvizû tavak a sóhátakat lemosó esõk, alkalmi patakocskák vizét begyûjtve, vagy a beomlott sóbányák kitermelt üregeibe zárva a látványosságon túl üdülõtelepek kiépítését (Vízakna, Szováta, Parajd) tették lehetõvé. A Kárpátok magas csúcsai alatt megszámlálhatatlan tengerszem kristálytiszta vize csillog, a Tusnádfürdõ fölötti Csomád Kelet-Európa egyetlen krátertavát õrzi. A Cserna, a Melegszamos, a Cibin vizét völgyzáró gátak gyûjtik vízmûveknek, vízszabályozó rendszereknek és idegenforgalmi látványosságnak, alternatív szabadidõtöltõ ajánlatként. Természetes gát (földsuvadás) alakította ki a Gyilkos-tót és a Torockói-havasokban az Igenpataki tavat (Iezer-tó).

Táj és népe

Románia 1968-as közigazgatási átszabása szerint Belsõ-Erdély, a történelmi Erdély területe 9 megyére (Fehér, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szeben) oszlik, de ide tartoznék a mai Szilágy megyének a Meszesen belüli területe (Almás-Egregy-medence és a Csákigorbói-dombság) és a Máramaroshoz besorolt Lápos-medence. Ezen a területen 68 városban és 548 község 3048 falujában hozzávetõlegesen (Évkönyv, 1996) 4,350 millió lélek él, románok, magyarok, németek, örmények, zsidók és a Romániában élõ 14 nemzetiség közül az elõbbieken kívül mások is, de nem meghatározó számban. Az utolsó, 1992. január 7-i népszámlálás adatai szerint 72,61 százalékban román ajkúak, 23,70 százalékban magyarok, fogyó (0,95%) számban németek és ébredõ cigányok, vagy romák (2,74%). A magyarok többsége (70 százaléka) a Székelyföldön, hozzávetõlegesen 14,2 százaléka az általunk Kolozsvár-vidékének tekintett részeken, a többi Beszterce-Naszódban és a déli megyékben. Súly szerint a környezetében jelentõsebb számban a Barcaságban (9,8 százalék). A németek többsége a Barcaságban és Szeben-vidékén, a többiek elszórva a déli megyékben és jelentéktelen számban Beszterce és Régen környékén. Ki tudja hányadszor Erdély történetében, újabb népességcsere néma tanúi vagyunk, ezúttal a 800 évig kitartó Szászok földjén, akik részben a számukra ellehetetlenülõ politikai-környezeti életfeltételek, részben a rendtartó közösség kényszerû bomlása okán visszaútra kényszerülnek a Rajna-, a Felsõ-Duna-mentére, Bajorországba, Hessenbe sokan. Az 1956-ban még 180000 fõt számláló közösség egytizedére apadt, helyébe jól követhetõen a Barcaság északi övezetében, (Kõhalom környéke) a Küküllõk-menti falvakban vegyesen román, de jellemzõ számban cigány telepesek költöztek, költöznek be. Változóban a szászföldi települések külsõ képe is aszerint, hogy ki van birtokon belül. Az erõdített templom õrzi még, de a legtöbb helyen kulcsra zárva már, a búcsúzó lelkek utolsó fohászát. Van arra is példa, hogy az új birtokos a templom kulcsát örökbéren kiváltotta. Ez talán a szerencsésebb helyzet. Jellemzõ az is, bár a számszerû számbavétel efölött következetesen átsiklik, hogy a magyarok lakta településeken a magyar ajkúak aránya 1850 óta változatlan, ott is, ahol alkalmatlan terminussal szórványnak nevezzük a jelenlétünket (pl. Kalotaszeg Alszegén, de a Mezõségen, mi több, Dél-Erdélyben is mindenhol). Pedig fontosabb az, hogy milyenek vagyunk, mint az, hogy hányan vagyunk. A település számbeli fogyása általában nem etnikai tartalmú sem Kelet-, sem Dél-Erdélyben. Az életépítés lehetõségeinek változása szerint jellemzõ átmenetileg a fogyás a Székelyföldön, s különösen a mindig népfölösleget termelõ Csíkban, de ott nem billen ettõl a rend, olyan erõs a közösség belsõ, asszimiláló ereje. Csíkszentgyörgy, vagy a Kászonok lehet hozzá modellértékû példa. A rendtartó közösségek rendjét Erdélyben szétziláló, múlt század végi liberális kormányzat a görcseitõl szabaduló magyar nemzeti közösség számára az új életkeret kibontakozását jelentette, az öntörvényû Szászföld számára viszont értékválságot, a megtartó rend kényszerû lazulását. Nem talált, nem találhatott magára a közösség a gyorsan változó körülmények között.

Az egyháznak sem volt sok lehetõsége a meghatározott társadalmi folyamatok trendjének alakulása szerint, bár Erdély népeinek vallási megoszlása némiképp kiegyensúlyozottabb, mint a nemzetiségi osztás képe. Az ún. történelmi egyházaknak nevezett csoport (római katolikus, református, unitárius és evangélikus) alig 24,1 százalék, kevesebb, mint a románok nélküli nemzetiségiek aránya összesen. Új szín a két keleti liturgiájú egyház, a román ortodox és a görögkatolikus bizonyos mértékig figyelemosztó rivalizálása, bár a görögkatolikusok egyházuk újjászervezésének legelején járnak (2,34%), az összehasonlító arány aligha változhat. Egyértelmû a katolikus egyház nemzeti kötõdése Csíkban (az erdélyi katolikusok 47 százaléka), nyilvánvaló a református egyházaké Kolozs, Maros, Szeben és Fehér megyében, megoszlik Háromszéken és Brassóban. Az erdélyi római katolikus egyházmegye püspöki (érseki) székhelye Gyulafehérvár, a protestáns egyházaké Kolozsvár, illetve Szeben. 1996 óta a katolikus egyházmegye segédpüspökének székhelyét célszerûségi megfontolásból a többségi katolikus vidék központjában, Csíkszeredában jelölték meg. Gyulafehérvár az erdélyi román ortodox érsek székhelye is, a görögkatolikus egyházé Balázsfalva. Nem jelentéktelen az újprotestáns és egyházak híveinek száma (5,3%).

Turizmus

Románia idegenforgalmi politikája, amely részben a két szálláshely közé bekényszergetett tömegturizmust, részben az alternatív (tengerparti és hegyvidéki üdülõ- illetve gyógytelepekre hangolt) üdülõturizmust kívánta kifejleszteni a `70-es évek elején, pár év teltével belebotlott abba az ideológiai görcsbe, amely egyre lehetetlenebbé, tûrhetetlenebbé tette a "vendégfogadást". A romániai üdülõ- és gyógytelepek rövid idõ alatt az ipari és földmûves dolgozó nép alkotó erejét regeneráló belüzemekké váltak, a sûrûn járt idegenforgalmi útvonalakon a külföldi túrabuszokat ismeretterjesztõ iskolai és szakszervezeti kirándulóbuszok váltották föl. Ennek az volt a sajnos ma is tapasztalt következménye, hogy az infrastruktúra fejlesztése derékba tört, az pedig, amely megérte még az üzemavatást, az igénytelen használatba belefáradt, leépült. Sajátos az, hogy a rendszerváltás által fölkínált lehetõséget is hibásan értelmezte az ágazatot kezelõ idegenforgalmi hivatalok többsége és a folyamat mára már visszafordíthatatlanná vált. Érdekes módon a turistaszervezõ irodák épültek le elõször, a vendéglátó bázis új vagy régi bérlõje alkalmasabbnak találta közvetlen kapcsolatok kiépítését potenciális külföldi, esetünkben magyar idegenforgalmi intézményekkel, aminek az lett a természetszerû következménye, hogy külföldi iroda számára gyakorlatilag áttekinthetetlenné vált a túraszervezés útvonalszerû szolgáltatási kínálata, nem volt, nincs profi szakmai partnere, ennélfogva nem is tervezhet ilyet.

Jelei volnának, vannak annak, hogy mégis visszafordítható a folyamat?

Nem lehet, hogy az a természeti környezet, amelyet Csodavilágnak hisz az erdélyi természetbarát, s amely az ipari monstrumok szenynyes ködvilágából kitisztulva (a kényszerû ipari szerkezetváltás becsukatta a hunyadi, a pusztakaláni, a kiskapusi üzemek egy részét) egyre pompásabb színeit mutatja, ne hívná, csalogatná a messzeföldi vándort. A szomszédot mindenképpen. A Fogarasi-havasok, a Retyezát, a Páring és a Szebeni havasok, a Királykõ 2500 méter magas csúcsai közelében kanyargó, jelzett ösvények égkék gleccsertavak partjára kalauzolnak szakszerûen kiépített menedékhelyek oltalmában. Az újraalakult Román Hegymászó Klub segíthet a tervezésben. A Nyugati-szigethegység karsztszikla-rengetegében megbújó barlanglabirintusok, a hegymorzsoló patakok szurdokai, a legendákat mesélõ sziklaalakzatok, a Detunáta bazaltoszlopai és a sziklákba kapaszkodó egyedi növényvilág látványa és élménye, vagy egymaga a teljesítménypróba is lehet célpontja egy-egy útvonalnak. Rendszerint épített utak visznek a kirándulás kiindulási pontját jelentõ panzióig, vendégfogadóig, ahol kalauz is akad, málhahordó szamár, vagy az embernél is megbízhatóbb erdélyi fajta hegyi lovacska, a hucul bérelhetõ útitársnak. Ajánlja szolgálatait, igaz, hogy bátortalanul még a faluturizmus hálózatba szervezõdõ lehetõsége, és felfedezésre kínálja titkait a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatának, a Hargitának, a Radnai-, a Kelemen- és a Görgényi-havasok titokzatos erdõ- és állatvilága. Az erdészeti hivatalok, a kerületi vadásztársaságok segítenek fölfedezni ezt a világot a kamerával vadászóknak, de a valódi lesben álló puskás vadászoknak is. Alternatív vagy kiegészítõ programja persze valamennyi eddig felsorolt lehetõség az üdülõ vagy az országjáró kultúrturizmusnak, amihez bátorításképpen csak a jól kialakított és az utóbbi években ténylegesen is felújított úthálózatot, illetve vasúthálózatot lehet lelkiismeret furdalás nélkül ajánlani.